BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tesla: mégsem indul újra hétfőn a sanghaji gyár

A Tesla értesítette a dolgozóit és a beszállítóit, hogy a sanghaji gyárban mégsem indul újra a normál üzemmenet hétfőn - derül ki egy, a Reuters-szel megosztott belső közleményből. A hírügynökség két forrásra hivatkozva korábban még arról számolt be, hogy az amerikai autógyártó hétfőn akarta újraindítani az üzemet, mivel arra számított, hogy a dolgozói egy csoportját kiengedik a város által a Covid-19 megugró esetek leküzdése érdekében elrendelt zárlat alól. A Tesla közleménye nem tér ki arra, hogy mikor térhetnek vissza a rendes üzemi tevékenységhez. 

Fotó: PATRICK PLEUL / AFP

A Tesla sanghaji gyárában – amely a kínai piacra gyárt autókat, de egyben fontos exportközpont is – március 28. óta áll a termelés, miután a kínai kormány kétlépcsős lezárást rendelt el, amely az üzem területét is érintette. A Tesla eddig azt remélte, hogy csak négy napra kell leállítania a gyárat. Minden kiesett nap érzékeny veszteség, hiszen heti 6000 Model 3 és 10 000 Model Y autó készül sanghaji gyárában.

Ez egy kivételesen nehéz negyedév volt az ellátási láncok problémái és a kínai zéró-Covid politika miatt - mondta a vezérigazgató, Elon Musk szombaton egy tweetben.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.