BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Továbbra is vételen a Waberer’s az Equilornál

Az első negyedévben az orosz-ukrán háborúnak nem jelentkezett direkt hatása a cégcsoportra.

A befektetési cég legfrissebb elemzésében nem változtatott az eddigi, 3584 forintos célárán. Az elemzést jegyző Török Lajos vezető elemző megállapítja, hogy a vezetőség tavaly évvégi várakozásainak megfelelő számokat tett közzé 2022 első negyedévéről a Waberer’s International.

Az árbevétel 12 százalékkal emelkedett a csoportszinten, azonban ez leginkább a regionális logisztikai (RCL) és nemzetközi szállítási (ITS) szegmensben a szerződések alapján megállapított üzemanyagkorrekció miatt történt. Negatívum azonban a bruttó fedezett 8 százalékos éves csökkenése, miután az összes üzletág emelkedő költségekről számolt be. Az első negyedévben az orosz-ukrán háborúnak nem jelentkezett direkt hatása a cégcsoportra.

Hungarian Haulage Firm Waberer's International Nyrt. Weighs Expansion
Fotó: Getty Images/Bloomberg

A költségek agresszívabb ütemben emelkedtek, mint a bevételek. A bruttó fedezet és az EBITDA csökkent éves alapon, egyedül az EBIT sor stagnált, mely megegyezik a menedzsment várakozásokkal. A következő negyedévben érdemes lesz figyelni, hogy a szerződések átárazódása hogyan befolyásolja az eredménysorokat. A nettó eladósodottság, a tavaly elkezdődő flottafrissítés miatt, emelkedik. 

A negyedévben 270 új jármű állt a flottába és várhatóan további 1 242 új jármű állhat rendelkezésre 2023 első negyedévének végéig.

A menedzsment várakozásai szerint a fiatalodó flotta csökkentheti a működési költségeket. Az emelkedő nettó eladósodottságot viszont, ellensúlyozta az emelkedő utolsó 12 havi EBITDA, melynek köszönhetően az adósság EBITDA aránya 20 százalékkal csökkent éves alapon.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.