BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy esést hozott május a parkettre, csak a Richter maradt víz felett

Izgalmas hónapot zárt a pesti tőzsde, a BUX 9 százalékos zuhanása mellett három új kibocsátó debütált a parketten.

Az orosz-ukrán háború gazdasági hatásai, többek között az akadozó ellátási láncok, a továbbra is kiemelkedően magas infláció és nyersanyagárak, valamint a gazdaságpolitikai bejelentések is hatást gyakoroltak a hazai tőkepiacra. A bizonytalan befektetői hangulat az európai tőzsdék mellett, enyhébb mértékben ugyan, de a tengerentúli és ázsiai piacokat is érintette – derül ki a Budapesti Értéktőzsde havi összefoglalójából.

A BUX index jelentős visszaesést produkálva 39 397 ponton zárta a hónapot, amely 9,4 százalékos csökkenést jelent áprilishoz képest. A legmagasabb értéket május 3-án érte el a BUX index, ekkor 43 593 ponton zárt.

tőzsde Stock market bear market. medve medvepiac Downward trend esés zuhanás diagramok charts on the befektetés investment platform. Double exposure of the bear and candles on the chart.
Fotó: Shutterstock

A hazai blue chipek közül ismételten az OTP Bank bizonyult a húzóerőnek. A bankpapír több mint 262,5 milliárdos forgalmat bonyolított le májusban, amely a teljes részvénypiaci forgalom legnagyobb részét, vagyis 65,7 százalékát adta. A második helyen végül Mol zárt 85,4 milliárd forinttal, amelyet a Richter követett 39,4 milliárdos eredménnyel.

A blue chipeket tehát magas forgalom mellett adták, közülük egyedül a háborús hatásoknak kevésbé kitett, és a hazai extraprofitadóval nem érintett Richternek sikerült emelkednie a hónap során.

  • Az OTP árfolyama 18,4 százalékkal zuhant,
  • a Mol kurzusa 13,1 százalékkal fordult le,
  • a Magyar Telekom jegyzése három százalékkal csökkent,
  • a Richter viszont 1,2 százalékkal drágulni tudott.

Májusban az azonnali részvénypiac összességében 399,5 milliárdnyi forgalmat bonyolított le, amely átlagosan 18 milliárd forintot jelent egy napra levetítve. A hónap az események tekintetében is mozgalmasnak bizonyult, összesen 3 új kibocsátóval bővült a Budapesti Értéktőzsde részvényszegmense. A napelemrendszerekre specializálódott EU-Solar és a kiberbiztonság területén aktív ViVeTech részvényeivel a BÉT Xtend piacán kezdődött meg a kereskedés, míg a humánerőforrás-szegmenst képviselő eSense papírjai a szabályozott piacon, a Standard kategóriában debütáltak.

A befektetési szolgáltatók közül májusban újfent a Wood&Company zárt az első helyen, a társaság 236,7 milliárdos forgalmat bonyolított a hónapban. 

A második helyen a Concorde végzett 188,8 milliárdos forgalommal, míg a harmadik helyet az Erste Bank szerezte meg közel 125,6 milliárd forintos eredménnyel.  

Jelentős mérföldkőnek tekinthető továbbá a tőzsdetagok körében, hogy a magyarországi gyökerekkel rendelkező, globális eléréssel rendelkező befektetési szolgáltató, az Interactive Brokers árjegyzésével bővült a BUX ETF.

Az árupiacon áprilishoz képest enyhe visszaesés volt tapasztalható, a határidős gabona szekció 876 millió forintos forgalmat bonyolított le májusban. A teljes forgalomból 90,4 százalékkal a fenntartható takarmánykukorica részesült a legmagasabb mértékben, összesen 791,6 millió forinttal, amelyet a fenntartható takarmányárpa és az euro búza követett 8,1 és 1,5 százalékkal.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.