BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ütik az OTP-t, rángatják a forintot a brüsszeli csapásról szóló hírekre

Gyengén indította a napot a pesti tőzsde, az OTP árfolyama másfél százalékkal zuhant, adják a Molt és a Richtert is. A forintot hullámvasútra küldte a Financial Times brüsszeli értesülése.

Nagyobb eséssel indult a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX 0,9 százalékkal fordult le a kereskedés első perceiben, az index 63 580 ezer pont körül mozgott a nyitást követően. 

Budapest,-,Jan,20:,Logotype,Of,Otp,Bank,Over,The
Lejtőre került hétfőn az OTP részvényárfolyama. Fotó: Shutterstock

A piacokat a Financial Times által megszellőztetett hírek mozgathatták meg, a lap szerint az Európai Unió gazdasági csapást mérhet Magyarországra, ha a magyar kormány nem szavazza meg az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós segélyt.

A nagypapírok közül az OTP-t adják leginkább a befektetők, a bankpapír árfolyama 1,6 százalékkal, 16 615 forintig zuhant.

A Mol jegyzése 0,4 százalékkal, 2836 forintra, a Richter részvényeinek ára 0,3 százalékkal, 9300 forintra csökkent.

A Magyar Telekom kisebb, 0,1 százalékos mínuszban kezdte a napot, a távközlési papírral 776 forinton kereskednek.

A forintnak már most mozgalmas napja van. A Brüsszelből kiszivárgó hírekre az euró jegyzése kora reggel 388,5-ig is felszúrt, ahonnan a 387,3-es szintig erősödött vissza a kurzus kilenc óra előtt. A tőzsdenyitást követően ismét gyengülésnek indult a hazai fizetőeszköz az euróhoz képest, amelyet jelenleg 388,2 forinton jegyeznek. Ez 0,2 százalékos gyengülés. A dollárral szemben 0,4 százalékot rontott a magyar pénz, a keresztárfolyam itt a 358,3-es szintig emelkedett.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.