BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét perre megy a Mol a horvátokkal – több tízmillió euró a tét

Választottbírósági eljárást kezdeményezett a magyar olajtársaság a horvát állam ellen. A Mol azt sérelmezi, hogy helyi leánya, az INA kizárólag állami tulajdonban lévő Horvát Elektromos Műveknek adhatta el a Horvátországban kitermelt gázt.

A Mol Nyrt. új választottbírósági eljárást kezdeményezett a washingtoni Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) a horvát állam ellen, mert a zágrábi kormány szerinte törvénytelenül kényszerítette az INA horvát olajipari vállalatot, hogy az országban kitermelt gázt a kizárólag állami tulajdonban lévő Horvát Elektromos Műveknek (HEP) kell eladnia nyomott áron – írta a 24sata című horvát napilap internetes kiadásában szombaton.
 

Oil?,Refinery?,And?,Plant,And,Tower,Column,Of,Petrochemistry,Industry
Nyomott áron kellett továbbadnia a gázt a horvát Mol-leánynak / Fotó: Shutterstock

A 2022-es és 2023-as energiaválság alatt a horvát kormány a gáz árát először 41 euróban határozta meg megawattóránként (MWh), majd később 47 euróra emelte. A Mol szerint a kormány jogellenesen hozott ilyen döntést, hogy támogassa a hazai ügyfeleket, és ezzel gazdasági kárt okozott a vállalatnak – írta a lap, megjegyezve, hogy 

érdekes módon a választottbírósági eljárást nem az INA kezdeményezte, hanem a Mol, amely az INA többségi tulajdonosa. 

Az INA 49,08 százaléka a Molé, a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a vállalatban. A cég 44,84 százaléka a horvát állam tulajdona. 

Miután a megjelent a cikk, a Mol rövid közleményben reagált, amelyben megerősítette a hírt, de részletekbe nem bocsátkozott. 

A lap Mol-közeli forrásra hivatkozva azt írta: az elmúlt másfél évben a Mol többször felvette a kapcsolatot a horvát kormány illetékeseivel, és készen állt békés megoldás találni mindkét fél számára. Davor Filipovi akkori gazdasági miniszter azonban nem volt hajlandó tárgyalni, ezért a Molnak nem volt más választása, mint nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezni – közölte a lap. 

A választottbírósági eljárás értékét még nem hozták nyilvánosságra, de nem hivatalosan források szerint „több tízmillió euróról” van szó. Tekintettel arra, hogy a gáz ára ekkor meghaladta a 200 eurót megawattóránként, ez lehet az eddigi legmagasabb értékű arbitrázs – hangsúlyozták.

A mostani a negyedik választottbírósági eljárás Horvátország és az INA magyar társtulajdonosa között, amiből kettőt Horvátország elveszített, az egyik pedig még folyamatban van tart.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.