BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bátor állítást tett az Amazon energiacéljaival kapcsolatban, a szakértők nem hisznek nekik

Az Amazon szerint 7 évvel korábban sikerült elérniük a 2019-ben kitűzött energiacéljaikat, melyek szerint 100 százalékban képesek lesznek zölden visszatermelni a felhasznált energiát. A szakértők nem nagyon hisznek az Amazon állításának, mivel a kiadott jelentések részletei homályosak.

A kereskedelmi cég bejelentette, hogy kulcsfontosságú környezetvédelmi mérföldkövet értek el: szerintük a 2023-ban működés során elfogyasztott villamos energiát 100 százalékban megújuló energiával termelték. Egyes szakértők kérdőn állnak az állítás előtt, ugyanis a részletek homályosak, még úgy is, hogy az Amazon közzétette éves fenntarthatósági jelentését.

Amazon
Bátor állítást tett az Amazon energiacéljaival kapcsolatban, a szakértők nem hisznek nekik / Fotó: Anadolu via AFP

A cég egy blogbejegyzésében azt írta, hogy 7 évvel a tervezettnél előbb elérte a 2019-ben kitűzött célt, miszerint globális működése – beleértve az adatközpontokat, vállalati épületeket, élelmiszerboltokat és teljesítési központokat – teljes energiafogyasztását a megújuló energiával termelje ki – írja a Forbes.

Az Amazon azt mondta, hogy dollármilliárdokat költött több mint 500 nap- és szélenergia-projektbe,

ezeket világszerte valósították meg. A cég szerint állítása nem azt jelenti, hogy 100 százalékban megújuló energiát használ a működéséhez, hanem hogy azzal egyenértékű mennyiségű energiát vásárol nap- és szélerőművekből, amit aztán a nyilvános elektromos hálózatba juttat. Az ellentételezések megvásárlása ellenére is a fenntarthatósági jelentés szerint az Amazon közvetlen működéséből származó kibocsátása 7 százalékkal nőtt 2023-ban az előző évhez képest.

A jelentés azt is kimutatta, hogy 

az Amazon szénlábnyoma 34 százalékkal nőtt a zöldenergia-cél 2019-es elindítása óta,

viszont állításuk szerint 2040-re 0 százalékos szén-dioxid-kibocsátást céloztak meg. A szakértők szerint ezek az állítások nem állják meg teljesen a helyüket, ugyanis nehezen bizonyíthatók a homályos részletek miatt. 

Nem csak energiában zöldül az Amazon

A világ legnagyobb csomagszállító cége hadat üzent a nehezen újrahasznosítható műanyagoknak és áttér a környezetbarát papírra. Az Amazon célja, hogy teljesen lecseréljék a műanyag légbuborékfóliákat csomagolásaikból, és a könnyebben újrahasznosítható papírtöltelékekre álljanak át. Az Amazon szerint ez a változás évente közel 15 milliárd műanyag légbuborékfólia eltávolítását eredményezi.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.