BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erős szeptember ide vagy oda, zuhanórepülésben a Wizz Air

Az augusztusi utasforgalmi rekord után szerényebb szeptemberi számokat közölt a Ryanair és a Wizz Air is. A fapados légitársaságok befektetőit azonban most inkább a közel-keleti konfliktus kiszélesedése aggasztja.

Az augusztusi történelmi rekordokat követően alacsonyabb utasszámmal fordultak rá az őszre az európai diszkont légitársaságok, melyeknek így sem lehet okuk a panaszra, a tavalyihoz képest jelentősen több utazót sikerült felcsalogatnia a járataira a Wizz Airnek és a Ryanairnek is.

Wizz Air, ryanair, fapadosok, légitársaság, Lviv,,Ukraine,-,October,18th,,2021:,Wizzair,Airbus,A320,Taxiing
Folytatta az utasforgalom bővülését a Wizz Air és a Ryanair is szeptemberben /  Fotó: Shuttesrtock

Augusztusi csúcs után szerényebb őszkezdet a Rynairnél 

Az európai piacvezető Ryanair 19,1 millió utast szállított szeptemberben, ami ugyan 1,4 millióval kevesebb a turisztikai főszezonba eső, augusztusi rekord utasforgalomnak, éves alapon azonban így is 10 százalékos bővülést jelent.

Az ír fapados járatkihasználtsága két százalékponttal maradt el az előző havitól, de még így is csupán az ülőhelyek hat százaléka maradt átlagosan kihasználatlanul, a tavaly szeptemberihez hasonlóan.

Gyorsított a tempón a Wizz Air

A magyar hátterű Wizz Air 5,76 millió jegyet adott el a szeptemberben indított járataira, amivel 

idén a legerősebb, 3,9 százalékos bővülést tudta felmutatni az egy évvel korábbi fogalomhoz képest. 

A javulást azzal együtt sikerült elérni, hogy a társaság számos gépe a földre kényszerült a Pratt & Whitney által gyártott, hibásnak bizonyult hajtóművek ellenőrzése miatt.

A Váradi József által vezetett légitársaság járatkihasználtsága ugyanakkor 0,7 százalékponttal, 91,7 százalékra mérséklődött, ami leginkább annak tudható be, hogy a budapesti központú vállalat kapacitása az utasforgalomnál is dinamikusabban, 4,8 százalékkal nőtt az időszakban. A Wizz Air már 6,28 millió helyet tudott felkínálni a repülni vágyóknak múlt hónapban.

A Wizz Air az elmúlt 12 hónap során összesen 62,29 millió utast szállított, 8,2 százalékkal többet, mint az azt megelőző egyéves periódusban. A járatkihasználtság 0,9 százalékkal alacsonyabb, 90,1 százalékos volt 2023 és 2024 szeptembere között.

Az ír versenytárs ugyancsak 8,2 százalékos utasszámbővülést ért el az utóbbi 12 hónapban, ami esetükben 193,6 millió eladott repülőjegyet jelent, stabil, 94 százalékos töltöttségi szint mellett.

Mélyrepülésben a Wizz Air, Izraelre figyelnek a befektetők

Az alapvetően továbbra is erős utasforgalmi adatok dacára mindkét európai diszkont légitársaság részvényei ereszkedő pályára kerültek szerdán. A befektetőket ugyanis jelenleg vélhetően sokkal inkább a közel-keleti feszültségek kiéleződése aggasztja, miután Irán átfogó rakétatámadást indított Izrael ellen.

A Ryanair kurzusa fél százalékkal csökkent szerda kora délutánig, 15,7 százalékosra kiterjesztve az év elejétől elszenvedett esést. A Wizz Airt erőteljes közel-keleti kitettsége következtében sokkal inkább megviselte a hirtelen romló befektetői hangulat, az árfolyam 6,2 százalékkal zuhant a londoni tőzsdén, ezzel idén már több mint 40 százalékkal apadt a magyar hátterű fapados piaci értéke.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.