BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fradi-győzelmet mutatnak az adatok, de a zöld-fehér klub nem bízhatja el magát

A Ferencváros kerete sokkal többet ér, mint bosnyák ellenfele. A két klub este kilenckor csap össze a Groupama Arénában. A fogadóirodák szerint is a Fradi az esélyesebb, de a magyar rekordbajnoknak komolyan kell vennie az összecsapást, ha be akar jutni az Európa-liga csoportkörébe.

Együttesünk maximálisan felkészült a bosnyák Borac Banja Luka elleni Európa-liga-párharcra – mondta Pascal Jansen, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője. A párharc első felvonását csütörtökön rendezik a Groupama Arénában, győztese pedig a második számú nemzetközi sorozat főtábláján lesz érdekelt, míg a vesztes a Konferencia-ligában folytatja. A Fradi magasabban jegyzett ellenfelénél, de nem becsülheti le mai riválisát, mely győzelemmel hangolt az esti összecsapásra.

JANSEN, Pascal; ABU FANI, Mohammed
ferencváros
fradi
ftc
Európa-liga
Abu Fani és Pascal szerint is felkészülten várja a Fradi a párharcot / Fotó: Máthé Zoltán

A holland szakember a mérkőzést felvezető szerdai sajtótájékoztatón elmondta, ahogyan minden egyes ellenfelet, a bosnyák gárdát is feltérképezték, kielemezték a nemzetközi kupában és a hazai bajnokságban lejátszott mérkőzéseit. „A házi feladatot elvégeztük, a csapatom pedig mindent meg fog tenni, hogy minél jobb eredményt érjen el azért, hogy kedvező helyzetből várja a visszavágót” – jelentette ki a szakember, aki újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, ez a találkozó nem az ő karrierje szempontjából, hanem a Ferencvárosnak fontos.

Hozzátette, csalódást okozott a csapatnak, hogy a Bajnokok Ligájából búcsúzott, most maximálisan arra koncentrál, hogy bejusson az Európa-ligába.

A játékosok közül Abu Fani vett részt a sajtótájékoztatón. A Ferencváros játékmestere hangsúlyozta, hogy ezen a szinten már minden mérkőzés rendkívül kemény, de a szakmai stáb kellően felkészítette a csapatot, és bíznak benne, hogy a szurkolók segítségével sikerrel veszik majd az akadályt. Elárulta, az új vezetőedző bízik a játékosokban, nekik pedig követniük kell az új főnököt, akinek az irányításával más stílusban futballozik a gárda.

Mladen Zizovic, a Banja Luka vezetőedzője azzal kezdte, hogy megtiszteltetés a favoritnak tekinthető magyar bajnokkal játszani. Közölte, az FTC fantasztikus csapat, és nagy kihívás elé állítja a játékosait, de ők lelkesek, és kis csapatként minden esélyt megragadnak majd. Kiemelte, hogy nem helyez nyomást együttesére, amelytől azt kérte, hogy

  • élvezze a játékot,
  • és vívjon emlékezetes meccset.

A jobbszélső David Cavic is úgy vélekedett, örülnek, hogy eljutottak eddig, de nem szabad a múltbeli babérokkal foglalkozniuk, mert további sikerekre vágynak. Úgy vélekedett, folyamatosan fejlődik a Borac, és ezt remélhetőleg csütörtökön is bizonyítja majd.

A Fradi kerete jóval többe kerül

A Ferencváros játékosainak összértéke 54,68 millió euró (21,5 milliárd forint), legértékesebb futballistájuk

  • Mohammed Abu Fani 6 millió (2,36 milliárd forint)
  • és Kristofer Zakariessen 4 millió euróval (1,57 milliárd forint).

A Transfermarkt adataiból az is kiderült, hogy rajtuk kívül még több mint 15 olyan játékosuk van, aki többet ér egymillió eurónál (393 millió forint).

A Borac Banja Luka csapatának összértéke 7,41 millió euró (2,9 milliárd forint) ami 47 millió eurós (18,5 milliárd forint) különbséget mutat a párharc résztvevői között. Legdrágább játékosuk Bart Meijers, a holland középhátvéd egymillió eurót (393 millió forint) ér.

A fogadóirodák szerint is a hazaiak esélyesebbek

A Ferencváros győzelmének átlagos oddsa 1,25, a döntetlené 5,7, a bosnyákok sikeréé pedig 10,61. Ez a ház nyereségével számolva azt jelenti, hogy átlagosan

  • 74,8 százalékra teszik a hazait,
  • 16,4 százalékra a döntetlen
  • és 8,8 százalékra a vendég

siker esélyét. A TippmixPRO oddsait az Üllői129 nézte meg a csütörtöki mérkőzésre: H – 1.27, D – 6.50, V – 13.00. A két csapat továbbjutásának átlagos oddsa: 1,13 illetve 5,65, ez azt jelenti, hogy a fogadóirodák szerint 83,3 százalék a Fradi és 16,7 százalék a vendégek Európa Liga főtáblás szereplésének esélye.

Labdarúgó Európa-liga - A Borac Banja Luka csapatának edzése
Ferencváros
A Borac Banja Luka csapatának edzése a Fradi stadionjában / Fotó: Máthé Zoltán

A két csapat először találkozik egymással

A Ferencváros fennállása során harmadszor kerül szembe bosnyák riválissal a nemzetközi kupaporondon, legutóbb 2015 nyarán az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában a Zeljeznicar kettős győzelemmel búcsúztatta a zöld-fehéreket.

A Groupama Arénában csütörtökön 21 órakor kezdődő találkozó játékvezetője a skót Nicholas Walsh lesz, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

Indul az NB I: mindenki a Ferencváros ellen – zöld-fehér dominancia a pályán és azon kívül

Talán csak egy tényező befolyásolhatja az újabb címvédés sorsát a pénteken rajtoló magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban: hogy meddig jut a Bajnokok Ligája második selejtezőkörét kiütéses győzelemmel kezdő Ferencváros a nemzetközi porondon. Az NB I. egyeduralkodója tavaly veszteséget termelt, de közel sem akkorát, mint a névadó szponzorát vesztő Fehérvár, amely most már csak a távolból figyelheti, hogy miként veszi a kezébe az irányítást a Mol Újpesten. A Fradi megszorongatására készülnek Pakson és Felcsúton is, de vajon bárki fel tudja-e itthon venni a versenyt a rekordbajnokkal?

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.