BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A legújabb technológiai ismeretek, már tizennyolc hazai egyetemen

Már tizennyolc egyetemen vehetnek részt a diákok a Programozd a Jövőd! programon, amely keretében informatikai szakemberek tartanak előadásokat a legújabb technológiai ismeretekről – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton.

A közlemény szerint a program célja, hogy a nemzetgazdasági szempontból is egyre jelentősebb informatikai ágazatban minél több diplomás, szakképzett fiatal kezdje meg pályafutását.

Fotó: MTI/Oláh Tibor

Az első eredmények már látszanak, hiszen az informatikai felsőoktatási képzésekre felvettek száma 2016 óta több mint harmadával nőtt – tették hozzá.

Az előző tanévben tizenhat egyetemen közel 1700 egyetemista vett részt a támogatott kurzusokon. A programot 62,5 millió forinttal támogatták, s ez az összeg több mint 1100 vendégoktatási alkalom megszervezésének költségeit fedezi – áll a közleményben.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.