BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatalmas üzletté nőtte ki magát az outlet

Az outlet­centerekben több mint kétszer annyit költenek a vásárlók, mint a belvárosi üzletekben, így nem meglepő, hogy a Premier Outlet Budapest 2020 után fizikailag is bővíthet Biatorbágyon.

Iparági becslések szerint 30 milliárd forintra duzzadt a magyarországi outletpiac, ráadásul ezen a területen a kiskereskedelmi forgalom 5-6 százalékos növekedésével szemben már három-négy éve két számjegyű bővülés tapasztalható, ami a jelenlegi kedvező gazdasági környezetben hosszabb távon is fenntarthatónak tűnik

– vélekedik Imre Csaba, a piacvezető Premier Outlet Budapest igazgatója.

A Világgazdaságnak kifejtette, hogy a biatorbágyi bevásárlóközpontban majdnem kilencven üzlet és körülbelül száz márka található meg, ami csaknem 90 százalékos bérbeadottságot jelent, a jövő év végére pedig 97-98 százalékra tornásznák fel a mutatót, ez pedig lényegében teljes kapacitáskihasználásnak felelne meg. Ezután, akár már 2020-tól, fizikailag is bővülhet a Premier Outlet.

Forrás: VG

Mai formájában a belső parkolót körülölelik a kereskedelmi egységek, de a jövőben a középső területeken is épületeket helyezhetnek el, a parkoló pedig kívülre kerülne. Tekintettel arra, hogy az üzemeltetést 2016 októbere óta ellátó – a német, lengyel, horvát, olasz és portugál piacon is jelen lévő – osztrák ROS Retail Outlet Shopping ilyen és ehhez hasonló beruházásainak értéke nemritkán 5-10 millió euró, több milliárd forintra is rúghat a tervezett átalakítás költsége.

Az elmúlt évben 2011-hez képest 67 százalékkal nőtt a forgalom, 40 százalékkal a látogatószám, az egy főre jutó költés pedig 27 százalékkal haladta meg a hat évvel korábbit – sorolta Imre Csaba. Azt is előrebocsátotta, hogy az idén 10,5-11 százalékkal nagyobb bevételt realizálhatnak a bérlőik, mint tavaly. Bár a Premier Outlet 50-70 százalékos Black Friday-kedvezményeket is tartogat, a létesítmény vezetője hangsúlyozta:

az alapkedvezmény eleve 30 százalékos a belvárosi üzletek áraihoz képest, a fix árelőny pedig azt eredményezi, hogy a vásárlói kosárérték Biatorbágyon legalább a budapesti duplája, közelít a háromszorosához.

A magyar outletpiac másik fellegvára az M3 Outlet Polgár, amely az ország keleti felére, főként Debrecen, Miskolc és Nyíregyháza vonzáskörzetére támaszkodik. Imre Csaba szerint egy outlet jobbára 100-150 kilométeres körben építhet a vásárlóközönségre, így a nyugat-magyarországi – például soproni, győri – lakosok egy részét a földrajzi közelség miatt vonzhatja inkább az ausztriai Parndorf. Ehhez hasonlítva Biatorbágyot, kiemelte:

közös bérlőik vannak a helyi vásárlóerőhöz igazított nemzetközi árpolitikával, amelyet főként a kis- és nagykereskedelmi ár, illetve az áfatartalom határoz meg.

Egyre keresettebbek a prémiumtermékek

Az outletpiac általában a kiskereskedelmi forgalom két-három százalékáért felel, a kelet-közép-európai régióban, azon belül Magyarországon a kedvező gazdasági környezet és a növekvő belső fogyasztás miatt azonban masszív bővülés várható – mondta a Világgazdaságnak Thomas Reichenauer, a Premier Outlet Budapestet üzemeltető ROS Retail Outlet Shopping egyik alapítója és ügyvezető igazgatója.

A magyar fogyasztási szokások kapcsán kiemelte, hogy az elmúlt egy-két évben a sportruházati termékek felől egyre inkább a prémium divatáruk felé tolódott el a kereslet, emellett mind nagyobb igény mutatkozik a különleges táskák, órák és ékszerek iránt. Mint mondta, a Black Friday ma már nem egy nap vagy egy hétvége, hanem egy bő kéthetes időszak, éppen ezért önmagában nem elég 30-40, helyenként 50-70 százalékos kedvezményeket kínálni, a termékkínálat és a leárazások mértéke mellett egyre több múlik a hatékony online kommunikáción. A cégcsoport nemzetközi stratégiája kapcsán arról is beszélt Thomas Reichenauer, hogy az ROS együttműködik az IKEA-val, így például Zágrábban és a portugáliai Algarve-ban is outlet bevásárlóközpontot létesítettek a svéd bútoróriás helyi érdekeltségének tőszomszédságában.

A teljes cikk a Világgazdaság pénteki számában olvasható

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.