BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Balaton adta a legtöbb borkiválóságot

Javult a hazai bor minősége, és egyre több borász igyekszik elnyerni termékének a borkiválóság címet.

Megjelent a 2018-as Borkiválóságok könyve fehér, vörös és rozé kategóriában, amelybe a borászok által beküldött, csaknem 1300 tételből 565 került be. Ez a szervezők szerint azt jelzi, hogy az elmúlt hat évben – a Nemzeti borkiválóság program indulása óta – javult a hazai bor minősége, és egyre több borász igyekszik elnyerni termékének a borkiválóság címet. Összességében a balatoni borrégió végzett az élen 96 kiválósággal és egy topborkiválósággal, míg Tokajból 61 borkiválóságot és nyolc topborkiválóságot választott a zsűri.

Az elmúlt öt évben nagymértékben csökkent az Olaszországból érkező lédig borok mennyisége

– mondta a Világgazdaságnak az eseményen részt vevő Bognár Lajos, az agrártárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos. (A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának adatai szerint 2011-ben még csaknem 360 ezer, tavaly pedig már csak 106 ezer hektoliter hordós bor érkezett Olaszországból.)

Fotó: Kallus György

Bognár Lajos szerint ezeknél a tételeknél korábban nyomon követési, valamint a minőséggel kapcsolatos gondok voltak.

E problémák azonban 2012-től – amióta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) számára kiemelt feladat lett az élelmiszer-hamisítás, egyben a borhamisítás elleni fellépés – csökkentek. A borokat engedélyező és ellenőrző Nébih tapasztalatai szerint egyre kevesebb a hibás bortétel és a hamisítás is – tette hozzá.

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.