Az agrárium versenyképesség-növelését kell szolgálnia minden döntésnek

Miniszteri székfoglalójában a magyar agrárium versenyképességének javítását tartotta a legfontosabbnak. Mennyit haladtunk ebben előre?

Minden egyes nappal erősödik bennem az érzés, hogy a versenyképesség erősítése mentén kell haladnunk előre. Örömmel mondhatom, hogy 2019 az épülés éve, hiszen a vidékfejlesztési forrásokból épülő beruházások és mindazon pályázatok, amelyek eredményesek voltak, az idén megvalósulhatnak. Erre alapozom, hogy soha nem látott építkezés időszaka következik a mezőgazdaságban. Ez pedig egy olyan versenyképesség-javító tényező, amelyet a következő időszakban az agrárium teljesítményét kifejező számokban is viszontláthatunk.

Az öntözésfejlesztés fontosságát is az elsők között említette. Ebben mit sikerült eddig elérni?

A kormány döntött az öntözési ügynökség felállításáról. Ez korszakváltás a magyar vízgazdálkodásban, mert a Belügyminisztériummal (BM) megosztjuk a feladatokat: a BM-nél marad a vízügyi igazgatás, minden olyan infrastrukturális beruházás, amelynek eredményeként a víz eljut a termőföld széléig, az öntözési ügynökség pedig azért felel, hogy csatornából kerüljön a termőföldre a víz.

Milyen létszámmal áll fel az ügynökség, és honnan jönnek a szakemberek?

Az öntözési ügynökség huszonöt munkatárssal működik majd, és több háttérintézmény is segíti. Szarvason, az egykori kutatóintézet bázisán alapítottuk az Öntözési és Vízgazdálkodási Kutatóintézetet, ott megvan a kutatói háttér és egyben a lehetőség, hogy példát adhassunk a gazdáknak, milyen öntözési technológiát használjanak. Szeretnénk ott egy mintaberuházást létrehozni, ahol kifejezetten öntözéstechnológiai bemutatókat tartanánk, hogy a gazdák megismerhessék a legkorszerűbb lehetőségeket, ha elkötelezik magukat az öntözés mellett. Egyben itt arra a kérdésre is választ kaphat mindenki, hogy egy adott beruházással milyen hozamnövekedést lehet elérni. Az ügynökség felállításáról és a szükséges forrásokról is határozott a kormány, pillanatnyilag a szervezési munkák folynak, de a hosszú távú öntözésfejlesztésünkben már az intézet eddigi eredményeit is használni tudjuk.

Ígérete szerint a hatékony gazdálkodást sok helyen gátló osztatlan közös földtulajdon megszüntetésébe is belevágnak az idén. Hol tartanak az előkészítésben?

Ezt a kérdést úgy tudjuk megoldani, ha jó nagyot lépünk. Ezért kiegészítettük az elképzeléseinket a speciális „agráröröklés” szabályozásával is, ami nagyon alapos előkészítést igényel. Ha segíteni akarjuk a magyar agráriumban egyre égetőbbé váló generációváltást, akkor itt az ideje, hogy az öröklés kérdését rendezzük.

Az idén is folytatják a földjogi szabályok átalakítását?

A legutóbbi módosításokkal a visszaélések megszüntetését céloztuk meg, vagyis szó sincs arról, hogy meg akarnánk szabni a föld árát, vagy be akarnánk avatkozni a magánszemélyek között létrejövő, törvényes keretek között zajló adásvételekbe. Egyszerűen szeretnénk bezárni a visszaélésekre lehetőségeket adó kiskapukat. Sokszor előfordult ugyanis, hogy a valós vételártól eltérő színlelt megállapodások születtek, hogy a harmadik felet kizárják az adásvétel lehetőségéből. Az ügyletek jogszerűségét ellenőrző bizottságok pedig hiába tárták fel a visszaéléseket, a bíróságon nem sikerült megvédeniük az igazukat. Ezért jóhiszeműen és szabályszerűen azt mondjuk, hogy a termőföld vételára annyi lehet, mint amennyi a húszéves hozamának az összege. Ez egy jó tájékozódási pont a reális ár megállapításához. Az idén pedig az osztatlan közös tulajdonnal összefüggésben szeretnénk megoldani a kisebb parcellák egészséges birtokméretűvé egyesítését, ezzel értékesíthetővé tételét.

Mi lesz az őstermelőkkel? Sokak szerint növelné a magyar mezőgazdaság versenyképességét az őstermelői rendszer átalakítása. Elérkezett erre az idő?

Az őstermelői kérdéskört rendezni kell, de ez rendkívül érzékeny téma, amely sokakat érint. Ma külön őstermelői igazolványuk van a családtagoknak, ami elsősorban nem az eredményes gazdálkodást, hanem az adókedvezmények kihasználását segíti. Sokkal egyszerűbb volna, ha ezt meg lehetne oldani azzal, hogy ahány őstermelő van egy családban, mindnyájan egy családi gazdaságba tartozzanak. Ennek van jogi formája, és az őstermelői kedvezményeket ide át lehetne vinni. Azt kell elmagyaráznunk, hogy ezzel az átalakítással nem járnak rosszabbul a gazdák, ez nem is lehet a célunk. Az viszont igen, hogy mindenki egyenlő feltételek mellett tudjon gazdálkodni.

Egy rendezvényen azt mondta, hogy azok számíthatnak támogatásra, akik összefognak, együttműködnek egymással. Ez pontosan mit jelent?

Nem úgy kell érteni, hogy csak azok kapnak támogatást, viszont az igaz, hogy többlettámogatásra számíthatnak, akik megpróbálnak egymással együttműködni. Ezáltal növekedhet az érdekérvényesítő képességük, ami nagyon fontos, hiszen az nem megy, hogy sok kistermelő próbál piaci pozíciókat szerezni a gigaméretű feldolgozókkal és forgalmazókkal vagy kereskedőkkel szemben. A minisztérium ezért támogatja a termelői együttműködések kialakítását, amire szeretnénk még nagyobb hangsúlyt helyezni a jövőben. A versenyképességünk egyik kulcskérdése pontosan az, hogyan tudunk egységes módon beszerezni, illetve egységesen értékesíteni. Ebben óriási lehetőségek vannak.

Milyen jövőképet tud felvázolni a sertéságazatban, tekintettel arra, hogy a sertésprogram nem hozta a várt eredményeket?

A helyzet valóban nem könnyű, de szerintem jó perspektíva áll előttünk. Tíz éven belül 40 százalékkal több fehérjére lesz szükség a világon, ez pedig kedvező helyzetbe hozza a hústermelést. A nagy európai konkurenseknél – például Belgiumban, Dániában vagy Hollandiában – a nagyfokú környezetterhelés miatt már a teljesítőképesség felső határán járnak, vagyis szükség van a mi termelésünkre. Az ágazaton belül az őshonos mangalica piaca folyamatosan bővül. Más helyzetben vannak azok a hizlalók, akik iparszerű körülmények között 110 kilogrammos sertéseket állítanak elő, de az állattenyésztési pályázataink eredményeképpen várható technológiai korszerűsítés és új telepek létesítése, tehát itt is lesz bővülés. Bizakodásra ad okot a takarmányipar fejlődése is. A sikerhez azonban megfelelő tenyészállattal, valamint tenyészanyaggal kell rendelkeznünk. Elfogadhatatlan, hogy külföldről hozzuk be a hízóalapanyagot. Ezt az állapotot meg kell szüntetnünk, ezért a minisztérium határozott utasítást adott a sertéstenyésztéssel foglalkozó kutatóintézetnek, hogy szigorú sertésprogramot indítson.

Miért nem vevők a magyar sertéstartók a hazai hízóalapanyagra?

Amikor egy komoly sertéstenyésztőt megkérdezek, hogy miért nem magyar fajtával, magyar hibriddel dolgozik, akkor azt mondja, azért, mert tud számolni. Ez bizony mellbevágó dolog, mert teljesen igaza van. Nekünk állami eszközökkel elő kell tudnunk segíteni, hogy ne kelljen importból beszerezni, hanem legyen itthon is olyan genetikai háttér és termelőkapacitás, hogy a minőségi hízóalapanyagot elő tudjuk állítani. Ha ez megtörténik, meggyőződésem szerint kialakulhat a baromfiágazatban meglévőhöz hasonló, jól működő integrációs rendszer. Nem szabad ugyanakkor megfeledkeznünk arról, hogy a hungarikum szalámihoz, kolbászhoz nagy súlyú, 170 kilós sertésekre van szükség, amelyek nem hizlalhatók nagyüzemi körülmények között – így ebben a szegmensben a háztáji gazdálkodók számára nyílnak majd lehetőségek.

Az élelmiszeripar is versenyképességi problémákkal küzd. Mire számít, sikerül ezen a helyzeten javítani?

Az élelmiszeripar csak megfelelő alapanyaggal képes működni, ehhez pedig a termelők számára is kedvezőbb körülményeket kell teremteni, mert most az ágazatot hátrányos helyzet sújtja, hiszen emelkednek például az alapanyagárak és a munkabérek. Sokszor beszélünk az automatizációról, robotizációról, digitalizációról, innovációról, és minden afelé mutat, hogy ezeket a feladatokat az élelmiszeriparban is végre kell hajtani. Az lesz sikeres, aki mer fejleszteni.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja