Döntéshozói felelősség

Kétség sem férhet hozzá, nem vizsgáztak jól az üzleti szféra elmúlt évek során pozícióban lévő azon vezetői, döntéshozói, akik napi működése, piaci gyakorlata lehetővé tette a pénzügyi szektorban olyan mértékű és kockázatú kihelyezések elszaporodását és összetett pénzügyi instrumentumok mögé rejtését, amelyek lassú felszínre kerülése az egész piacot megrengeti. Pedig ezen jelenségek eredője egyes üzleti döntésekben, azok folyamatában és tömegében keresendő, amelyek a növekedési és profitvárakozások nyomása alatt, hasonló irányú döntések ismeretében és azoktól felbátorodva vezették a bankszektort a jelenlegi válságba. Ismét bebizonyosodott, az üzleti rutin, a megszokott vagy másoktól eltanult technikák gépies alkalmazása és az erre épülő verseny a kellő nyitottság és kritikai gondolkodásra való képesség hiányában komoly kockázatokkal jár.

Könnyen relativizálódhat mindenesetre az angolszász pénzügyi piacok fejlettségének minősége is, a hitelportfóliók értékpapírosításának előnyei és az egyéb forrásteremtő technikák valós értéke. Csak remélhetjük, hogy csupán e piacok iránt éreznek túlzott elfogultságot azok az elemzések, amelyek hasonló mértékű pénzügyi válságot, piaci átrendeződést jósolnak Európának, miközben a kontinens olykor lassabb, megfontoltabb növekedési tempója jelen esetben inkább előnyt jelenthet számára, és pénzügyi közvetítő rendszere kevesebb megrázkódtatással vészelheti át az elkövetkezendő hónapokat. Még biztosabbak lehetünk saját régiónk bankrendszerének relatíve egészséges mivoltában, ám ez önmagában még nem elegendő ok arra, hogy lelkendezzünk saját pénzügyi kultúránk fejletlenségén, hiszen ezen fejletlenség, a fogyasztók, ügyfelek felkészületlensége éppoly könnyen vezethet tömeges rossz hitelkihelyezésekhez, mint a helytelen üzleti döntéshozói magatartás.

Régiónkból szemlélve a válság idején ugyancsak sajátos jelenség az állami szerepvállalás felértékelődése. Úgy tűnhet, mintha egyszerre meginogna a piac önszabályozásába és fenntartható fejlődésébe vetett hit, és nagyobb teret nyernének azok a gondolatok, miszerint a vállalkozások és akár a lakosság öngondoskodási képessége helyett valós biztonságot csak az állam lehet képes adni.

Eközben nyilvánvaló, hogy a szerepek közti hangsúlyeltolódás nem más, mint a döntéshozói csoportok egyes hibáinak, gyengeségeinek felismerése és korrekciója, működjenek azok akár az üzleti szférában, akár más szektorokban. Létezhet és jelen események kapcsán vitathatatlanul létezik is olyan piac, ahol az üzleti döntéshozók adott csoportja hiányosságokról tett tanúbizonyságot, amely felelős, a teljes gazdaság és a lakosság érdekeit figyelembe vevő állami beavatkozást tehet szükségessé akár pénzügyi segítségnyújtás, akár szabályozói szigor formájában. Mindez azonban messze nem jelentheti azt, hogy bármely régióban, bármely piacon indokolható, szükséges, sőt elkerülhetetlen lehet az állam további terjeszkedése, függetlenül attól, hogy a pénzügyi szektor vagy a reálgazdaság folyamatai igényelnék-e azt. Sőt, a következtetés akár továbbra is fordított irányú lehet ott, ahol az üzleti döntéshozói magatartás nagyobb érzékenységet tanúsított a gazdaság egészének érdekei, a társadalmi felelősségvállalás terén az állami irányítást gyakorló aktuálpolitikánál. A pénzpiaci válság önmagában tehát nem lehet indok a túlzott állami szerepvállalásra, s nem adhat felmentést annak vizsgálata alól, hogy az adott régióban és piacon éppen mely döntéshozói csoport bizonyulhat alkalmasnak társadalmi fejlődési folyamatok irányának felelősségteljes befolyásolására.

A szerző a Deloitte elnök-vezérigazgatója