A késlekedés ára

A gazdasági válság október óta újabb mélypontot ért el márciusban: a régióban több országban is az államcsőd réme sejlett fel az egekbe szökő állampapírhozamok mögött, a bankrészvények történelmi mélypontokon jártak több devizával együtt. A magyar államcsőd kockázata hatszázalékos értékével történelmi magasságba szökött, és a forint is a világ egyik legrosszabb devizája volt az elmúlt három hónapban.

A piac ismét idejekorán jelezte, hogy valami nincs rendben a gazdasági folyamatok körül. A hosszú lejáratú határidős forinthozamoknak az euróhoz viszonyított különbsége már december eleje óta szélesedett. Röviden szólva: a piac értékítélete szerint az elmúlt hónapokban gyors ütemben távolodtunk az eurótól, és a következő évtizedben nem is vezethetjük azt be. Ez egyben azt is mutatja, hogy a hazai válságkezelésben lehettek hiányosságok.

Utólag már jól látszik, hogy a legfőbb tennivaló a költségvetés területén lett volna, már a korábbi hónapokban is, de a kormánynak sikerült ismét jól menedzselnie a várakozásokat, és a szükséges kiigazítás mértéke csak ez év tavaszára vált nyilvánvalóvá. A Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) benyújtott makrogazdasági program magas inflációval és enyhe recesszióval számolt, ez nyilvánvalóan segítette, hogy a bérektől és a fogyasztástól függő adóknál ne kelljen jelentős viszszaeséssel számolni. Ez utóbbi ugyanis jelentős kiadáscsökkentést indokolt volna már tavaly ősszel, ami szükségessé tett volna egy szociális megszorítást is.

Az első paraméterek még egy óvatos adócsökkentést is megengedtek, és az októberi makrogazdasági pálya a jegybanknak sem szúrt szemet. Novemberben aztán már tarthatatlanná vált a túlzottan optimista forgatókönyv, és a jegybank alacsonyabb inflációt prognosztizált. A költségvetést módosították, mérsékelve az államigazgatási kiadásokat. A jegybank ismét elfogadhatónak ítélte az újabb pályát. Egy újabb hónap elteltével, januárra már ez is tarthatatlannak bizonyult, miután világossá vált, hogy a visszaesés legalább három százalék lesz. Az IMF vezetője nyomatékosította is, hogy a költségvetés feltételezésekre épül, és amennyiben ezekben változás van, akkor lépni kell. A kormány pedig hozzákezdett egy óvatos szociális megszorítási csomag kidolgozásához. Az úgynevezett Gyurcsány-csomag már tartalmazta az ár- és családtámogatások rendszerének felülvizsgálatát, a nyugdíjkorhatár későbbi emelését és a kedvezményes nyugdíjak szigorítását. A februári jegybanki jelentés ismét támogatólag nyilatkozott az újabb makrogazdasági pályáról.

Egy hónap elteltével azonban már még nagyobb recesszió vált valószínűvé, amely ismét a költségvetési kiadások csökkentését igényelte. Ekkor azonban már egy drasztikus csomag összeállítása vált szükségessé. A piaci körülmények kritikussá váltak. Az árfolyam további leértékelődését egy esetleges kamatemeléssel a jegybank igyekezett kivédeni, de világossá vált, hogy nem maradt több idő a költségvetési lépésekre. A távozó kormányfő még bejelentette, hogy kidolgozott javaslatok vannak a fiókban, amelyeket az új kormánynak csak elő kell vennie. Az új csomag a korábbi területek, tehát az ár- és családtámogatások, a nyugdíj, illetve a közszféra bérkiadásainak jelentős megkurtításával számol.

Figyelembe véve, hogy ezek azok a területek, ahol a régiós átlaghoz képest is többet költ a magyar költségvetés, a hosszabb távú kilátások szempontjából még kedvező hatásai is lehetnek egy ilyen lépéssorozatnak. Az azonban örökké kérdés marad, hogy mennyivel lett volna elviselhetőbb az átalakítás, ha ezeket a változtatásokat a korábbi években fokozatosan vezetik be. A jelentős kiadáscsökkentés nyilvánvalóan tovább mélyíti a recessziót. Az eladósodás okozta kényszerpálya miatt most fizetjük meg az elszalasztott évek árát.

A szerző a K&H Bank vezető közgazdásza