Bajnai programja

Először néhány alapvetés. Magyarország a jelenlegi helyzetében kénytelen prociklikus gazdaságpolitikát folytatni. Más szóval, nem mehet szembe a világgazdasági dekonjunktúrával, épp ellenkezőleg, még nagyobb visszaesést kell elszenvednie. Ennek van egy általános oka, nevezetesen, hogy kis, nyitott, lebegő valutával rendelkező gazdaságok eleve jobban rá vannak utalva a külföldi befektetők bizalmára. Ez ellen csak úgy lehet védekezni, ha a kedvezőbb időkben – mint például Chile tette – jelentős többletet halmoz fel a költségvetés. A magyar kormányok azonban ennek sokáig épp az ellenkezőjét követték, és – a lakossági devizaeladósodással együtt – rendkívül sebezhetővé tették a gazdaságot.

Most két rossz közül lehet választani. Az egyik az ország finanszírozását fenntartó IMF-hitel deficitfeltételének mindenáron való teljesítése, a másik a valutaválság és az államcsőd. Mindkettőnek komoly ára van, de nem kétséges, hogy melyik a nagyobb.

Ha ebből indulunk ki, akkor Bajnai Gordon programja a kisebbik rossz. Előnye, hogy adóemelés helyett a kiadásokat faragja le, és hozzányúl olyan tabukhoz is, amelyekhez a politika korábban nem mert, és aminek épp most isszuk a levét. Végleg leszámol a koraszülött „jóléti” rendszer illúziójával, és a terhek nagyobb részét a versenyszféra helyett a közalkalmazottakra és az eltartottakra helyezi. Ezzel mérsékli a foglalkoztatottságot rontó és a növekedést fékező mostani aránytalanságot, és ez – további intézkedésekkel, például adócsökkentéssel kiegészítve – megteremtheti annak a lehetőségét, hogy egy majdani fellendülésre sikerrel rákapcsolódjon a magyar gazdaság is.

Lehet és kell beszélni persze a társadalom igazságérzetét sértő jelenségekről is: a korrupcióról, a multik adókedvezményeiről vagy az offshore cégek adóelkerüléséről. Jogos ellenvetés az is, hogy a rendrakáshoz lesz-e elég erős támogatottsága a következő kormánynak. Egy biztos: valakinek el kell kezdeni.