Újraszabályozott pénzügyi rendszert akarunk végre

Ma szintén Londonba várják a világ vezetőit, hogy megoldást találjanak a jelenlegi pénzügyi és gazdasági válságra, amely legalább olyan súlyos, mint az 1929-es.

A történelem megismétlődését azonban nem engedhetjük meg. Ha a kollektív tétlenség kerekedik felül, akkor a 30-as évek politikai és gazdasági bajainak viszszatértét kockáztatjuk, ez akkor egy pusztító globális konfliktushoz nyitotta meg az utat. A gyengülő gazdaság és a pénzügyi instabilitás által támasztott kihívásokra most lényegében egy szükségállapot körülményei közepette kell válaszolnunk. Ez az oka annak, hogy ösztönző csomagterveket és pénzügyi mentő akciókat lényegében egyidejűleg indítottunk szerte Európában, az Egyesült Államokban és néhány nagyobb ázsiai gazdaságban.

A G20 csoport pénzügyminisztereinek március 14-i tanácskozásán mindenki a tőle telhető maximumot tette meg, hogy a gazdaság gépezetét a lehető leggyorsabban helyrehozzuk. A választott gazdaságpolitikai eszközök eltérőek, közülük azonban mindenütt a helyi adottságokhoz legjobban illőket választották. A partnereihez hasonlóan Franciaország is jelentős ösztönző lépéseket foganatosított, részint állami beruházások, részint az államadósság korai törlesztése által. Ha ezekhez hozzávesszük a szociális szolgáltatások megerősítését és más intézkedések következményeit, akkor azt látjuk, hogy az ösztönző csomag hatása 2009-ben eléri a GDP 2 százalékát, ez a jövőbeni kiadási ígéretekkel együtt megfelel az amerikai arányoknak.

Ehhez hozzávehetjük azt, hogy a pótlólagos fiskális források mobilizálásával járó automatikus stabilizátorok hatása nálunk jóval erősebb, mint az angolszász államokban. Az Egyesült Államokban a makrogazdasági helyzet ezért rosszabbnak látszik, mint Európában, ha a fogyasztást, a banki tevékenységet, a foglalkoztatást vagy a lakáspiacot nézzük. Mint azonban Nicolas Sarkozy francia és Barack Obama amerikai elnök egyaránt jelezte, ennél tovább kell lépni, mert a gazdaság ösztönzése csak akkor lehet hatásos, ha sikerült helyreállítani a bizalmat. Ez pedig csak akkor megy, ha a pénzügyi rendszer teljesen megújul.

Az nyilvánvaló, hogy a problémák gyökereihez kell nyúlnunk, ez egyet jelent a rendszer működési alapelveinek újrade-finiálásával. Teljességgel kontraproduktív lenne, ha a tünetekre összpontosítanánk, miközben kiderülne, hogy a strukturális intézkedések ára túl magas és politikailag vállalhatatlan. A tavaly novemberi washingtoni csúcstalálkozón az EU javasolt egy alapelvet: a globális pénzügyi rendszert veszélyeztető összes piacot, területet és szereplőt állandóan figyelni kell. Ezzel az elvvel annak idején mindenki egyetértett, ezért akkor is alkalmazni kell, ha az bevett szokásokat és kényelmes bevételeket borít fel.

Szilárd meggyőződésem, hogy közelről kell figyelni az olyan szereplőket, mint amilyenek a fedezeti alapok, amelyek a piaci tranzakciók mintegy felét adják, ennek ellenére nincsenek alávetve az átláthatósági követelményeknek. Az átláthatóság miatt fel kell lépni olyan államokkal szemben, amelyek nem hajlandók együttműködni a pénzmosás vagy a pénzügyi kockázatok megelőzésében. Franciaország – Németországgal egyetemben – közzé akarja tenni az együttműködésre nem hajlandó államok listáját, és velük szemben megfelelő szankciókat fog indítványozni.

Kellenek új könyvvizsgálati normák, amelyek tükrözik az átláthatóságra összpontosító, megújuló pénzügyi architektúrát. Ennek megfelelően kell szabályozni a hitelminősítő intézményeket, amelyek a rossz működésükkel jelentősen hozzájárultak a válság elmélyüléséhez. Európa ebben jelentős haladást ért el – éppen a francia elnökség alatt –, és a megfelelő szabályozás rövidesen napvilágot lát. Elvárjuk, hogy a partnereink is így tegyenek.

A felelősségtudatot vissza kell helyezni a rendszer középpontjába. A piaci szereplők javadalmazásának módszere a kollektív hibáink eredménye, mert engedtünk a rövid távú ösztönzők kísértésének, és ez túlzott kockázatok vállalására buzdított. Ezért felül kell vizsgálnunk minden javadalmazási csomagot, a bónuszok kifizetését pedig vissza kell tartani, amíg nem válik ismertté valamely cég befektetéseinek hosszú távú jövedelmezősége.

Végezetül pedig ki kell fejeznünk szolidaritásunkat a szegény és a feljövő államokkal szemben. Ezek szenvednek leginkább a befektetések megcsappanásától. Az idesorolható államokat a nemzetközi pénzügyi intézményeknek masszívan támogatniuk kell, mégpedig megelőző jelleggel, nem pedig a bajok bekövetkezte után.

Franciaország európai partnereivel – főleg Németországgal, amellyel szorosan együttműködünk – ezeket akarja felvetni a G20 tanácskozásán. A globalizált világban a fiskális élénkítő programok és a pénzügyi szabályozás is hatékonyabb, ha azt mindenki komolyan veszi.

Az elmondottak teljesülése esetén sem szabad áltatni magunkat azzal, hogy a válsággal járó problémákat néhány nap alatt megoldjuk. El kell fogadnunk több közös célt, és világos jelét kell adnunk a valódi, kollektív becsvágyunknak. A történelem igazolta, milyen kockázatokat rejt, ha bizonyos lehetőségekkel nem élünk. Ma Franciaország és Európa hallatja a hangját.

A szerző Franciaország pénzügyminisztere

@ www.project-syndicate.org