A forintgyengülés elleni védekezés buktatói

Mielőtt a világgazdasági válság 2008 őszén begyűrűzött hazánkba is, a forint/euró árfolyam hosszú ideig a 250-es szint környékén ingadozott, sőt, 2008 nyarán a 228-as szintet is elérte. Mivel jelentős gyengülésre akkoriban nagyon kevesen számítottak, a rendkívül erős forint kisebb mértékű, a 240–250-es szintre történő korrekciója sok vállalatot arra késztetett, hogy a devizában jelentkező vagy ahhoz köthető árbevétele, illetve költségei, hitelei különbségét (azaz a nettó devizapozícióját) fedezze.

Az alkalmazott kockázatfedezési technikákat illetően a cégek rendkívül széles palettából választhatnak, amelyet elsősorban a cég kockázati stratégiája, kockázati politikája, „étvágya” határoz meg. Ebből a szempontból a vállalatok alapvetően három csoportba sorolhatók. Az elsőbe azok a társaságok tartoznak, amelyek devizapiaci kockázataikat nem ítélik meg olyan mértékűnek, hogy azok kezelésére időt és energiát fordítsanak. A második csoportba tartozó cégek a passzív kockázatkezelést választják, azaz a devizakockázatok folyamatos felülvizsgálata és azonosítása eredményeképpen adódó devizapiaci kitettséget a felmerüléskor kezelik, az aktuális devizapiaci helyzettől függetlenül. A harmadik csoportba tartozó vállalkozások az aktív kockázatkezelés keretein belül a devizakitettségük figyelembevételével megpróbálják optimalizálni az árfolyamok mozgásából adódó lehetőségeket, vagyis kedvező irányú elmozdulás esetén fedeznek (akár nagyobb mennyiségben is), kedvezőtlen helyzet esetén pedig kivárnak.

Az első csoport esetében az árfolyammozgások hatásai általában azonnal jelentkeznek, azonban a másik kettőt is erőteljesen érintheti egy váratlanul kialakuló kedvezőtlen devizapiaci helyzet. Akár azon cégek esetében is tehát, amelyek egy előre meghatározott időszakra valamilyen technikával lefedezték árbevéte-lük, költségeik (devizahiteleket is beleértve) különbségét, előfordulhat, hogy komoly problémákkal szembesülhetnek.

1. Sok cég határidős devizaügyletek segítségével lefedezte majdani nettó devizakitettségét, vagyis a jövőbeli deviza forintellenértékét bebiztosította. A banki szerződések alapján azonban a határidős ügylet lezárultáig a cégnek folyamatosan biztosítania kell az ügylet piaci értékének változásából adódó letéti követelményeket a bank részére, amely kedvezőtlen irányú devizapiaci változás esetén komoly mértékű lehet. Az elmúlt időszakban jellemző forintgyengülés eredményeként sok határidős ügylet piaci értéke vált erőteljesen negatívvá, ez azt jelenti, hogy az adott fedezeti ügyletet megkötő cégnek pótlólagos befizetési kötelezettsége keletkezett, sok esetben komoly likviditási problémát okozva az adott vállalatnak.

2. Az erős forint időszakában (230–250 forint/euró) sok cég az akkori határidős ügyletek segítségével elérhető „alacsony” árfolyamot nem tartotta kellőképpen vonzónak, és speciális, magas kockázattal járó – sok esetben tőkeáttétellel rendelkező, azaz bizonyos piaci feltételek esetén módosuló összegű – strukturált (opciós) ügyleteket kötött. Ennek hátterében az a spekuláció állt, hogy nem várható a forint jelentős gyengülése (!), és ebben az esetben az egyszerű határidős ügyletek megkötésével elérhető árfolyamnál kedvezőbb árfolyam az adott vállalat számára „pótlólagos” eredményt képes biztosítani. A kedvezőtlen árfolyam-elmozdulás miatt azonban ezek a kockázatos ügyletek nagyon sok esetben jelentős veszteséget eredményeztek. Ráadásul a tőkeáttétel belépése miatt a devizapiaci ügyletekkel szemben sokszor nem állt valós – a normál üzletmenetből adódó – devizapiaci kitettség, vagyis nem volt ellenpárja a veszteségnek.

3. Azt is figyelembe kell venni, hogy a fedezeti ügyletek megkötésekor a vállalatok a jövőbeli bevételek és kiadások egy feltételezett lefutásával számoltak. A gazdasági válság miatt azonban megcsappant a kereslet, esett a megrendelésállomány, és így csökkentek a bevételek, illetve a költségek is. Így a megkötött fedezeti ügyletek egy része emiatt is spekulatív ügyletté vált, a nyitott ügyleteken meglévő negatív eredményt nem kompenzálta semmi.

Mit lehet ilyenkor tenni? A gyakorlat azt mutatja, ilyen esetekben a következő lépések megtétele szükséges:

1. Részletesen fel kell mérni az adott vállalkozás tevékenységeiből fakadó árfolyamkockázatokat, és el kell készíteni az árfolyam-kockázati térképet. Ennek alapján ki kell alakítani egy világos képet arra vonatkozóan, hogy a devizapiaci mozgások ténylegesen hatnak-e, és ha igen, akkor milyen mértékben, az adott cég gazdálkodására.

2. A fenti elemzés ismeretében meg kell vizsgálni, hogy a kockázatfedezeti célból kötött ügyletek hogyan viszonyulnak az előbb feltérképezett kockázatokhoz, illetve megfelelnek-e a társaság erre vonatkozó szabályzatainak, rendelkezéseinek. (Amennyiben nem felelnek meg az előírásoknak, el kell dönteni, a meglévő ügyleteket hogyan, mikor és milyen feltételekkel zárják le.)

3. A nyitott ügyletek folyamatos elemzése és értékelése alapján biztosítani kell, hogy számszerűsíteni lehessen a pillanatnyi, illetve a várható eredményhatás mértékét.

Mindezeket figyelembe véve a jelentősebb devizapiaci kockázatnak kitett cégek esetében elengedhetetlen, hogy a vállalat vezetése, a tulajdonosok, a befektetők minden pillanatban tisztában legyenek azzal, hogy az alaptevékenység, a „normál” működés során keletkező devizapiaci kitettség csökkentésére megkötött ügyletek milyen eredményhatással vannak/lehetnek az adott cégre, illetve milyen pótlólagos kockázatokat vállaltak fel. Így – a tényleges helyzet, a valós, megbízható kép tudatában – könnyebb felkészülni a későbbi esetleges problémákra, elkerülhetők a sokszor nagyon költséges meglepetések.

A szerző az Ernst & Young pénzügyi kockázatkezelési szakértője