Politikai telefonbetyárok

Kisiskolás lehettem, amikor a telefonbetyárkodás divatja elérte a szűkebb baráti társaságot. Gyakorta mesélték körülöttem, hogy ki milyen újabb ugratásokkal, szófordulatokkal igyekezett a telefonkönyvből találomra kiválasztott áldozatait szélsőséges reakciókra késztetni. Én nem igazán hódoltam ennek a szokásnak. A telefonszámla iránt érzett felelősség mellett talán azért sem, mert sosem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy a vonal másik oldalán milyen bosszúságot okoznék, és annak ellensúlyozására nem tűnt elégségesnek a társaság átmeneti vidámsága.

A Pénzügyminisztérium lakossági telefonhívásokat fogadó kollégáinak arcán az utóbbi napokban hasonló bosszúságok nyomai kezdtek mutatkozni. Nehezen érthető, hogy az elmúlt fél év minden időpontjában konfliktusos, mindvégig népszerűtlen munkája mellett az olykor a becsületsértésig is elmerészkedő ismeretlen telefonálók száma vajon milyen okból gyülemlett fel éppen most. Ráadásul a hívások a legritkább esetben kifogásolták a pénzügyi intézkedéseket, s egyre gyakrabban hivatkoztak politikai tartalmú üzenetekre, egyedi telefonhívásokra. A választ végül egy politikai napilap szombati számának olvasói levelei közt lehetett megtalálni. Kiderült, hogy a pénzügyi válságkezeléssel kapcsolatos társadalmi ellenérzéseket politikai tartalmú, automatizált telefonhívások generálják és igyekeznek minél inkább tömegessé tenni.

A jelzett olvasói levélből a hívások pontos tartalma és szövege nem, csupán az derült ki, hogy azok kifejezetten a pénzügyminiszter személyét érintik. A tartalmuk ettől kezdve másodlagos. A pénzügyminiszteri személyes – tehát nem a munkájával kapcsolatos – reputáció, illetve annak a politikai kommunikáció eszközeivel történő rombolása jelen kontextusban érdektelen. A pénzügyminiszter személyes népszerűsége még csak említést sem érdemel, a pénzügyi válságkezelés amúgy sem mutat különösebb összefüggést a politikai népszerűséggel. A valós dilemma, hogy az ilyesfajta tudatos véleményformálás, a válságkezelés valós kérdéseit, összefüggéseit és eredményeit elmosni szándékozó, a figyelmet arról elterelő kommunikációs kampány vajon mennyiben segíti vagy veszélyezteti azt a folyamatot, amelyért szóban egyébként mindenki kiáll, azaz a társadalom válság iránti megértésének, alkalmazkodási hajlandóságának és a felzárkózáshoz, növekedéshez szükséges készségeinek kialakulását.

Márpedig a választási kampány közeledtével az effajta kérdéseknek nemcsak morális, hanem egyre inkább gazdasági, pénzügyi jelentősége is lesz. A politikai harcok hevületében alkalmazott eszközöknek egyszerre lehet és lesz hatásuk a választások során megnyilvánuló szavazói magatartásra és ugyanazok társadalmi viselkedési normáira, együttműködési hajlandóságára, tanulási képességeire és készségeire. Így ahogy a jelen esetben is látható, azok a gondolati minták, amelyek javíthatják valamely párt kormányra kerülésének esélyeit, sokszor nem könnyítik meg az ország érdekeit szolgáló racionális kormányzati munkát.
Persze az effajta ellentmondásra látványos példát mutató, kifejezetten karakterromboló, személyes megítélést lerontani kívánó jelenlegi telefonos kampány nyilvánosság előtti értékelése már csak a személyes érintettség okán sem dolgom. Annak érdemi megítélésére, a kommunikációs kampány valós szándékainak, észszerűségének és értékeinek felmérésére amúgy is a társadalom hivatott.

A szerző Magyarország pénzügyminisztere