És hol volt az EU?

 Az USA azt hajtogatta, hogy alaposan a körmére kell nézni Pekingnek, mert nem lehet készpénznek venni vállalásai teljesítését, csak akkor, ha sikerül nemzetközi ellenőrzés alá vetni. A kínaiak viszont ezt mereven elutasították, mondván, ez szuverenitásukat sérti, és különben is, az amerikaiak biztosan ipari kémkedést akarnak megvalósítani az ellenőrzés örve alatt.

És hol maradt Koppenhágában az EU? A kérdés jogosan merült fel sokakban. Elvégre az unió azzal büszkélkedik, hogy ő a klímavédelem élharcosa. Vezető uniós politikusok évek óta igyekeznek azt az imázst sugározni, hogy az EU a leginkább klímabarát a világ nagy hatalmi erőközpontjai közül. Koppenhágában mégis kevesen figyeltek az unióra.

A magyarázat persze egyszerűnek tűnik, Fredrik Reinfeldt svéd kormányfő, az Európai Tanács soros elnöke is felhívta rá a figyelmet: „Az USA és Kína együtt a világ szén-dioxid-kibocsátásának majdnem felét adja. Nekik is meg kell tenniük a magukét.”

Csakhogy ennek a kissé nagyképű álláspontnak az az alapja, hogy az EU sokkal lassúbb gazdasági növekedést tud felmutatni, mint akár Amerika, akár Kína. A GDP-bővülés mindig emiszsziónövekedést generál. Így könnyű az EU-nak az emissziócsökkentés bajnokának szerepében tetszelegni. Jó lenne, ha a GDP-növekedésben is az lenne.