Zapatero álma

Abból indul ki, hogy a tíz évvel ezelőtti lisszaboni stratégia célkitűzései jók voltak, csak hiányzott mögülük a mechanizmus, amely biztosíthatta volna megvalósításuk kikényszerítését. Nos, akkor ezúttal célszerűbb az eszközök oldaláról elindulni. Szerinte ez egyszerre szükséges és éppen most lehetséges is. Lehetséges, mert a gazdasági válság bebizonyította, hogy globális kihívásokra széthúzó nemzetállami válaszokkal nem lehet megfelelni. De azért is, mert a lisszaboni szerződés életbelépése lezárt egy évtizedes belső intézményi vitát, nincs már többé, ami elvonná a figyelmet, cserébe az új szerződés új eszközöket, lehetőségeket is kínál. És még valami: a koppenhágai klímakonferencia arra is rá kellett döbbentsen mindenkit – így Zapatero –, hogy új világrend van kialakulóban, amelyben Európának nagyon össze kell szednie magát, ha azt akarja, hogy észrevegyék.

Ez mind rendben is van, csak itt akkor voltaképpen a nemzeti és az uniós kompetenciamegosztás – alapszerződést feszegető – kérdéséről van szó, amelyet már a válság napjaiban is sokan feltettek. Nevezetesen: vajon a válság a meglévő integrációs kereteket is szétrombolja-e majd, vagy éppen hogy a meglévő nemzeti jogosítványok egy részének további közösségiesítésére fog ösztökélni? Zapatero most láthatóan és határozottan az utóbbi mellett tette le a voksát. Látszólag minden előzmény nélkül kész volt az élére állni egy folyamatnak, amely radikális továbblépést céloz meg az integrációban. Ráadásul eléggé hirtelen is tette, hiszen a gazdasági unió ötlete a korábbi spanyol elnökségi programismertetők során egyszer sem hangzott el. Csupán múlt csütörtökön, midőn Zapatero brüszszeli újságírók csoportját fogadta, és terjedelmes beszélgetés keretében kifejtette elképzeléseit. Miért tette, és miért most?

Amennyire tudni lehet, több minden közrejátszhatott. A spanyol elnökséget egy jól felkészült, Európa iránt igen elkötelezett team segíti. Hogy ennek akár csak informálisan tagja-e Joaquín Almunia eddigi pénzügyi biztos is, azt nem tudni, de az ismert, hogy múlt pénteken a közös ebéd idején ő is ott volt Zapatero, Barroso és Van Rompuy félév-nyitó madridi találkozóján. Márpedig róla tudni lehet, hogy olyan gazdaságpolitikai modellt szorgalmaz, amelyik az eddigieknél erőteljesebb makrogazdasági koordinációt feltételez a kormányok között. Az is ismert, hogy az EU több évtizedes jövőképét felvázolni hivatott „bölcsek bizottságát” éppen az ugyancsak spanyol szocialista Felipe González vezeti. Akivel – és az európai integráció főideológusával, Jacques Delors-ral – Zapatero éppen a napokban tartott Madridban megbeszélést. Azt már nyilván csak ő tudja, hogy mennyire kellett őt győzködniük, és mennyiben volt kész ő maga is elébe menni az elképzeléseiknek. Felvállalni az ügyet mindenesetre neki kellett. Mostantól neki kell szembenéznie a szkeptikus sajtóval meg a netán kifejezetten ellenséges tagállami reakciókkal, ideértve David Cameron minden bizonnyal hamarosan színre lépő és alapvetően EU-ellenes brit kormányát is.

A dologból még minden lehet. Kifulladhat az egész az első, gazdaságpolitikai kérdéseknek szentelt EU-csúcstalálkozón. Kaphat néhány hónapos esélyt egy a kérdést „megvizsgáló” munkacsoport felállításával. De ha kritikus számú támogatóra talál, akár meg is kapaszkodhat és idővel teret nyerhet, mint történt az a monetáris unióval. A spanyolok becsületére legyen mondva: ők mindenesetre elkezdték.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője