Költségvetési dilemmák

Az elmúlt hetekben a pártok, érdekcsoportok és a kormány közötti vitában szerepet kapott a 2010-es költségvetés megítélése is, különösen a nemzetközi hitelezők esedékes felülvizsgálatának időszakában. Az nem meglepő, hogy néhány héttel a büdzsé elfogadása után a kormányzat teljesíthetőnek ítéli a kitűzött célokat. A sebezhetőséget mégis jól érzékelteti, hogy például 2008-ban a mezőgazdaság 35-40 százalékkal növelte a teljesítményét az előző évhez képest, 2009-ben viszont közel azonos mértékben esett vissza. A lényeg, hogy a költségvetés még békeidőben is ezer sebből vérzik, 2010-ben azonban nemcsak a belső politikai és gazdasági helyzet terhes súlyos kockázatokkal, hanem a nemzetközi környezet is bizonytalan.
Kívülállóként nehéz véleményt formálni, azt azonban hangsúlyozni szeretném, hogy sokak vélekedésével szemben a költségvetés teljesíthetősége elsősorban nem a törvényben rögzített számok és a feltételezett jövőkép helyességének, hanem sokkal inkább a kormányzati eltökéltségnek a függvénye. A teljesíthetőség azon múlik, hogy a kormány akarja-e, a társadalom pedig elfogadja-e, hogy a változó belső-külső gazdasági helyzethez igazodva további intézkedésekkel teljesüljön a kitűzött hiánycél. Még így is elképzelhető ugyan, hogy a deficit – a különböző feltételek nagyon kedvezőtlen irányú változása miatt – néhány tized százalékponttal meghaladja a kitűzött mértéket, de meggyőződésem, hogy a nemzetközi pénzvilág, az Európai Unió és minden érintett szereplő ebben az esetben honorálni fogja erőfeszítéseinket. A mostani kormány intézkedései fájdalmas társadalmi, szociális következményekkel jártak ugyan, de valószínűsítik a hiánycél szisztematikus csökkentése melletti elkötelezettségét. Az is igaz, hogy az elmúlt évek tapasztalatai némi kétséget támasztanak ennek tartósságát illetően.
A kormányzásra készülő ellenzék valós szándékairól a választási csinnadrattában keveset lehet tudni, ráadásul a költségvetés témája csak nagyon halványan jelenik meg a mindennapi kommunikációban. Amit ismerünk, hogy sürgősen új büdzsét kell készíteni, önmagában még nem jelent semmit. Nagyon is valószínű ugyanis, hogy ugyanazon hiánycél eltérő bevételi és kiadási struktúrával is teljesíthető. A kampányban eddig deklarált szándékok azonban enyhén szólva is felemás hozzáállást tükröznek. Az érthető, hogy a fiskális szigor nem a leghangsúlyosabb üzenet a szavazók felé. A Fidesz által 7 százalékra valószínűsített 2010-es hiány mindenesetre önmagában jelzi, hogy a deficit további mérséklése és az adósságállomány mértékének mielőbbi csökkentése talán nem a legfontosabb jövőbeni törekvés. Ezt sugallja az az ellenzéki vélekedés is, hogy a büdzsé rossz, mert nem segíti a gazdasági növekedést.
Kérdés persze, hogy a kényszerű megszorítások időszakában, a beszűkült nemzetközi pénzügyi és gazdasági mozgástérben lehet-e a hiányt úgy csökkenteni, hogy az egyidejűleg növekedési többletet generáljon.
Kétséget támaszt az a hangsúlyos üzenet is, hogy a foglalkoztatás növelése felülírja a fiskális szempontokat, hiszen rövid távon a foglalkoztatottság primátusa vagy a költségvetés bevételeit mérsékli, vagy a kiadásokat növeli. Az adott hazai helyzetben tehát – bár a foglalkoztatottság növelése aligha túlbecsülhető fontosságú cél – a deficit ismételt növekedéséből, az eladósodottság fokozódásából adódó nemzetgazdasági többletterhek jóval meghaladják a kényszerű foglalkoztatásból remélhető előnyöket. Nagy kérdés tehát, hogy a külső és belső fizetőképes kereslettől függetlenített foglalkoztatás hozzájárulhat-e a versenyképesség javulásához, a fenntartható fejlődés mielőbbi beindulásához.

A szerző a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója