Korlátok közt

Papíron már rekordalacsony a forintkamat, még ha ezt a legtöbb hazai vállalkozó továbbra is sokallja. A példátlanul mélyre csökkentett jegybanki ráta azonban már közel van elemzők szerint a megfenekléshez. Az 5,75 százalékos kamatnál sokkal alacsonyabbat már aligha tolerálnának a befektetők, hiába járunk még mindig nagyon messze az eurózóna egyszázalékos szintjétől. Sőt, egy esetleges hangulatromlás nyomán bekövetkező forintgyengülés esetén még visszavonulót is fújhat az MNB, s ez igen rossz üzenetet közvetítene.
Az is nagy kérdés, hogy az infláció csak az egyszeri hatások nyomán fékeződött le, vagy új korszakhoz értünk ezen a téren is. Erre csak akkor kapunk választ, ha a hazai növekedés egyszer beindul. Azt azonban hozzá kell fűzni, hogy nyugaton is egyre többen emlegetnek pénzromlási veszélyt, és az az importárakon keresztül nálunk is hatással lenne. Erre volt példa 2008-ban is, csak akkor a forintárfolyam erősödése valamennyire ellensúlyozta a külső ársokkot. Legközelebb azonban aligha engedi ilyen drasztikus mértékben felértékelődni a hazai valutát a jegybank.
Bizonyos értelemben tehát még a fiskális politikáénál is kisebb a monetáris hatóság mozgástere. Ezért alakult úgy, hogy most kénytelen alullőni valamennyire a 3 százalékos inflációs célját. Úgy tűnik, hogy a lebegtetett forintárfolyam sem oldotta meg a problémát, mivel bebizonyosodott, egy bizonyos ponton túl már vállalhatatlan reálgazdasági áldozatai vannak a gyenge kurzusnak, mivel túl nagy arányban vagyunk devizában eladósodva.
Mindehhez jönnek még a választások és az azokkal járó ígéretözön. A kormányzó párt máris jócskán belekezdett, és félő, hogy a győzelemre esélyes riválist is erre készteti. Ha pedig – 2002-höz hasonlóan – ezek az ígéretek meg is valósulnak, az ismét megoldhatatlan helyzet elé állíthatja a jegybankot.