Elég biztos vagyok benne, hogy a Lehman Brothers összeomlása, az AIG majdnem tönkremenetele, a citigruop és a Morgan Stanley, valamimnt a Goldman Sachs haláltánca biztos nem csak a képzeletem szüleménye - írja.
Ám miután meghallotta a nagy európai és Wall Street-i cégek regionális vezéreit, ahogy a gyorsan növekvő gazdaságok erényeit magasztalják, szórják a kliséiket arról, hogy a "világ keletre megy", csodálkozik azon, milyen rövid az emlékezete néhány pénzügyi varázslónak. A Hong Kong csodálatos kikötőjére néző üveg felhőkarcolók irodáiban folytatott beszélgetések semmi másról nem szóltak, mint azokról a busás fizetési csomagokról, amiket a cégeket mozgató sztárbankárok kaptak. Azon a héten, amikor Kenneth Feinberg a Wall Street bankárainak kompenzációs juttatásait kezdte visszamenőlegesen vizsgálni, Ázsia pénzügyi titánjai nem győznek arról sztorizni, hogy mekkora bónuszokat fizetnek az új munkatársaknak.
Néhányan még arról is meg vannak győződve, hogy a szektor csodálatra méltó önmérsékletről tesz tanúbizonyságot azzal, hogy a "garantált bónuszokat" csak egy évig fizetik, szemben a válság előtti két vagy három évvel.
Az ázsiai bőség és a törvényhozók által prédikált korlátozások közti szakadék részben magyarázható a régió és a válság középpontja közti fizikai távolsággal. Ahogy régi kínai mondás tartja: a hegyek nagyok és a császár távol van.
Az egymástól eltérő hozzáállást az a tény is magyarázza persze, hogy Ázsia kisebb szerepet játszott a pénzügyi összeomlásban, és növekedési kilátásai messze meghaladják a régi világét. Ám a tekintélyes fizetési csekkek és az agresszív díjazások visszatérte is tünetei annak az általánosan elterjedt rossz közérzetnek, amely a saját hibáiból makacsul tanulni képtelen pénzügyi szektort körülveszi.
A zűrzavar során, majd utána is a Wall Street óriásai egyöntetűen kijelentették, hogy a válság véget vetett egy sor rossz szokásnak. Így biztosítottak bennünket, hogy nem lesz gyakorlat a gazdaságtalan kölcsönzés, túlméretezett fizetési csomagok, és az állandó verseny a még kisebb szabályozásért.
Az ígéret olyan őszinte volt, hogy még külön zsargonja is lett. A Wall Street mantráiban 2007 és a 2008 nyomasztó eseményeire nem egy ciklikus hullámvölgyként tekintettek, hanem a bankok működésének alapvető újraindításaként.
Ma ezek a szavak szomorúan hamisan csengenek - írja Guerrera.
Ázsia bérinflációja csak egy példa a szektor lassú, de biztos visszatérése a régi gyakorlathoz. Amerikai és európai bankárok üdvözlik a buborék-korszak olyan termékeinek visszatértét, mint például a gyenge ígérvényű tőkeáttételes kölcsönökét.
A legaggasztóbb azonban az, hogy a fegyelmezett gazdálkodású bankok kerülnek nehéz helyzetbe, hiszen nekik is lépést kell tartani versenytársaikkal.
A bikapiacok és a növekvő profitétvágy miatt a befektetők egyre nagyobb nyomás alá helyezik a vezérigazgatókat, hogy ők is kövessék vetélytársaikat, és vállaljanak több kockázatot. A közelgő tőkemegfelelési szabályok, a törvényi változtatások mérséklik, de nem oldják meg a problémát, azok ugyanis kívül esnek a szabályozás területén.
A kormányok és az "őrkutyák", még a mostani intervencionista magatartásuk ellenére sem tudják megmondani a bankoknak hogyan kölcsönözzék ki forrásaikat vagy toborozzák munkatársaikat. Ezekben az ügyekben a pénzügyi szolgáltatók és befektetőik magukra vannak utalva. Ha a pénzügyi szektor vissza akarja szerezni a válság idején elvesztett a közbizalmat, olyan hőstettet kellene felmutatnia, amit korábban elég ritkán sikerült: önkorlátozást tanúsítva lemondani némi profitról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.