Hiányzó bástyák: dagadnak a korrupciós botrányok

Ennyi korrupciós ügy talán még soha nem került ilyen gyors egymásutánban felszínre, mint napjainkban. Még mindig dagad a BKV-botrány, és bizonyosnak látszik, hogy nem fog üres léggömbként kipukkanni, semmivé válni, mint megannyi más, egykor sokkoló visszaélés, melynek felidézésekor csak hiányérzete támad azoknak, akik felelősségre vonást vártak. Talán még soha nem volt ilyen erős a korrupcióellenes küzdelem szorgalmazása sem: egymást érik az ezzel kapcsolatos jelentések, konferenciák, viták, továbbá politikusi és politikusjelölti megnyilvánulások.
Igaz, választási kampány van. Az ügyek nyilván nem véletlenül kerültek-kerülnek napvilágra, és a pártok közötti nagy versengésben is megvan a pontos helye az antikorrupciós retorikának. De ezzel együtt vagy még inkább e nélkül is: talán soha ennyire erősen, tapinthatóan nem élt a társadalmi igény a visszaélések leleplezésére, a hatékony fellépésre, mint manapság.
Ki kellene használni. Elindulhatna az a bizonyos egymást ösztönző szemléletváltás, melynek révén idővel lassan tisztulna a gondolkodás, és kikopna mindennapjainkból a korrupció.
A tavaly elfogadott antikorrupciós törvénycsomag feltételezhetően segítene ebben. Feltételezhetően, mert egy része nem sikerült, és az államfő által visszaküldött törvényt a kormány már nem dolgozta át, így lekerült a parlament napirendjéről. Az eredetit pedig egyébként is sok kifogás érte, így kétségbe vonták az új hivatal szükségességét, és – nem alaptalanul – komoly erkölcsi aggályokat vetett fel a „díjazott feljelentősdi” intézménye. Persze nem tudni, egyáltalán jó irányba vitt volna-e egy átdolgozott változat. Annyi bizonyos: végre törvényi védelmet kapott a tisztességes eljárás, ugyanakkor hiányoznak a védelem gyakorlati bástyái.
A társadalmi igény erős. De törvényi garanciák nélkül és ma: mernénk-e kihasználni?