Angyalok és démonok, avagy adózók kontra hatóságok

Ezt a kérdést már számtalanszor kielemezték az adótörvények és az árnyékgazdaság kapcsolatára összpontosító politikai szemszögből csakúgy, mint az adóvizsgálatokra, a kirótt büntetésekre és az adómértékekre hangsúlyt helyező gazdasági szemszögből. Kevésbé irányult azonban a figyelem a téma gazdaság-magatartási és gazdaságpszichológiai oldalára, amely a különböző magatartási formákat, normákat, ezek méltányosságát és a döntési anomáliákat elemzi ki. Ez utóbbi téma, illetve az adózói magatartás motivációi (legyen az jogkövető vagy adóelkerülő) csak mostanában lett elismert és elemzett területe néhány adójoggal foglalkozó szakértő akadémikusnak (lásd például Erich Kirchler).
Egy ideális világban a két fél viszonya kiegyensúlyozott és harmonikus kapcsolattá alakulhatna, amelyben az adóhivatalok és az adózók együttműködnének, s ahol az adók megfizetése nem kényszerből, hanem önkéntesen történne, ahol kölcsönös bizalommal lennének egymás iránt, s amelyben úgy oldanák meg együtt a problémákat, hogy az adózók nagyobb sokk, valamint súlyos büntetések és perek nélkül lennének túl az adóvizsgálatokon. Csak egy ilyen, nagyrészt morális megfontolásokat is feltételező, együttműködő és interaktív kapcsolat létrehozása teremtené meg ezt a bizalmi viszonyt, amelyben a rendes jogkövető magatartás önkéntes lenne. Szemben azzal a mai kényszeredett és elidegenedett viszonnyal (vagy inkább iszonnyal), amelyben az adóhatóság ereje az adózók hatékony ellenőrzésén és megfélemlítésén alapul.
Túl szép, hogy igaz legyen? Ha az igazi kérdésre megtaláljuk a választ, akkor talán egyszer elérhető közelségbe kerül egy ilyen világ. Az igazi kérdés pedig ez: mi az a félelemtől eltérő motiváció, amely rávenné az adófizetőket az adók megfizetésére? Mi kell a magas szintű adómorál kialakulásához? További kérdés, hogy az államot képviselő adóhatóságnak mi a végső célja: az adóbevételek büntetések árán történő kikényszerített növelése, vagy egy hasonló együttműködő légkör megteremtése? Ha mindezeket megválaszoljuk, akkor pedig felvetődik: kinek a feladata lenne azon interaktív stratégiák és makrogazdasági feltételeik kidolgozása, amely ezt a viszonyt lehetővé tenné? Amely – nomen est omen – az adófizetőket valóban adót fizetőkké tenné? Mit tehetünk ennek megvalósulása érdekében?
Az egyik lehetséges válasz az, hogy ehhez az áhított együttműködéshez meg kell nyerni a harmadik nagy szereplőt, az adó-tanácsadói/adójogi szakmát, hogy az ne kívülálló harmadikként álljon az ügyben. Miért is mondom ezt? A mai egyre globalizálódó világban a különböző üzleti megoldások egyre bonyolultabb válfajaival találkozunk, amelyeket egyre komplexebb jogszabályokkal próbálnak meg lekövetni pénzügyi, számviteli és adózási területen. Ezek összetettsége miatt az adók bevallása és az ezzel összefüggő adminisztráció olyannyira időrabló tevékenységgé vált, hogy a vállalkozások a legnagyobb üzleti adminisztrációs költségnek ezt tekintik. Némely, a témában jártas adójogi szakértő (például Jeffrey Owens, az OECD adópolitikai hivatalának igazgatója) is úgy véli, hogy az OECD-országokban az egyik fő probléma annak megértése és megértetése, hogy az adótörvények bonyolultsága okán az adózók hogyan és miként tegyenek eleget a bevallási kötelezettségeiknek, és az adóhatóságok azt hogyan ellenőrizzék. Nem véletlen, hogy egy már 2008-ban megjelent OECD-adótanulmány olyan ajánlásokat fogalmazott meg (főként ugyan a multinacionális cégek számára), amelyek az adóhatóság és az adózók nagyobb együttműködésére irányulnának, s amelyek ezt a terhet csökkenthetnék.
Sajnos az államháztartás finanszírozási kényszerének hatása alatt cselekvő adóhatóságok olvasatában sokszor nyernek más értelmezést azok a jogszabályok, amelyek komoly fejtörést és kihívást okoznak a különböző szak-területekre már egyre jobban specializálódott adó-tanácsadói/ adójogi szakmának is. Paradoxon, hogy gyakran már csak hivatalos adóhatósági állásfoglalások útján lehet hiteles (?) véleményt, tanácsot adni az ügyfelek számára, pedig a cél az adófizetési kötelezettség egyértelmű csökkentésére irányuló, egyre kifinomultabb adótervezési struktúrák felállítása, amelyben a törvény betűje és szelleme közötti eltérés fordítottan arányosan nő az adóelkerülés és adócsalás közötti még létező különbséggel. Itt pedig az ördögi kör bezárulni látszik azzal, hogy az államok újabb és újabb jogszabályokat hoznak létre az agresszív adóelkerülés megakadályozására. Kiút csak úgy lesz ebből a csapdából, ha az adóhatóság megtalálja a módját, hogy az adó-tanácsadói/ adójogi szakmát természetes szövetségesévé tegye, amelynek eredményeként az általa képviselt tekintélyénél és súlyánál fogva tevékenyen részt vállalna ebben az ügyben. Mondjuk vállalná ezt a közvetítő szerepet úgy, hogy segítené ügyfeleit abban, hogy ne csak a törvény betűjétől, hanem annak szellemétől is eltérő tevékenységeket és hibákat is elkerülhessék.
Minden államnak más utat kellene persze bejárnia ezen a téren, hiszen eltérő fejlettségű az adórendszere, az adókultúrája és az adómorálja. Az igazi jogkövető adózói magatartás motivációjának kialakítása és megteremtése azonban ennél sokkal nagyobb feladat, és ezért az nem feltétlenül áll meg az adóhatóság szintjén, az már holisztikus magaslatokba vezet. A sokak által vágyott harmonikus világ eljöveteléig pedig az adóhatóságok és az adófizetők továbbra is „rabló és pandúr” vagy még inkább „angyalok és démonok” módjára viszonyulnak egymáshoz. Némi mérlegelés után mindenki maga döntse el, hogy melyiket hova sorolja.

A szerző a Luther Gobert Fest & Partners Taxand Ügyvédi Iroda adóosztály-vezetője