"Hatalmas lehetőség előtt áll az emberiség!"

Az Egyesült Államokban 10 százalékos a munkanélküliség. Egyes országokban a fiskális politikát megbénítják a jogos félelmek, hogy a deficitköltekezés állami adósságválsághoz vezet. Megint más országokban a rövid távú ciklikus és a hosszú távú strukturális deficitek körüli zavarok nyomorítják meg a fiskális politikát. Eközben a bankokkal szemben követett politikát a további mentőakciókkal szembeni populista reakciók kötik gúzsba, a monetáris politikát pedig a jegybanki vezetők furcsa észjárása bénítja meg, amely szerint infláció fenyeget akkor is, amikor a bérnövekedés folyamatosan lassul. Ez utóbbiakról állította Keynes egyik pályatársa és barátja, R. G. Hawtrey még a nagy válság idején, hogy a Noét fenyegető özönvíz közepette is „Tűz! Tűz!” kiáltásokkal riogatnának. Itt az ideje tehát, hogy lehiggadjunk és a hosszú távra összpontosítsunk.

Ha Kínában és Indiában minden jól megy, és ha az észak-atlanti posztindusztriális ipari régiókban nem követnek el valamilyen katasztrofális hibát, akkor a következő generáció igazi mérföldkőhöz érkezik. Először fordul ugyanis elő, hogy a világ lakosságának több mint a fele nem fog éhezni, lesz elég fedél, hogy senki ne ázzon, és lesz annyi egészségügyi ellátás, hogy senki ne halálozzon el idő előtt. Ekkor az emberiség nagyobb hányada számára az lesz a kihívás, hogy a munka és a szabadidő tartogasson elég talányt és kikapcsolódást, amelylyel el lehet kerülni az unalmat, és legyen mindenkinek az anyagi helyzete olyan jó, hogy az irigység megszűnjön. A következő generációnak emellett meg kell szabadulnia az olyan brigantiktól, akik régen lándzsával a kezükben hatalmaskodtak, most pedig cirkálórakéták és hidrogénbombák felett rendelkeznek. Ez utóbbiak a makroparaziták, akik a mezőgazdaság kezdetei óta fertőzték az emberiséget, amikortól a termény miatt már nem lehetett egyszerűen az erdőbe menekülni előlük.

Miként következett be ez a csoda?

Egyesek a világ kijózanodását látják a háttérben: az imára és a szellemek kiengesztelésére alapozott világnézet eltolódott a természet és a társadalom racionális menedzselése és manipulálása felé. Természetfilozófiájuk a klasszikus görögöknek is volt, az ókori rómaiak pedig hittek annak megfejthetőségében, hogy miként működnek a dolgok, és mindezt milyen módon lehet alkalmazni. Ők azonban ezzel együtt is csak ragyogó épületeket és infrastrukturális létesítményeket tudtak létrehozni, továbbá olyan katonai képzési rendszert, amellyel a társadalmi berendezkedésüket a földközi-tengeri térségen túlra is ki tudták terjeszteni.

Mások szerint a csoda az agrárforradalomból vezethető le, amellyel a munkaerő jelentős hányadát fel lehetett szabadítani az élelmiszer-termelés kényszere alól, és más feladatokkal lehetett megbízni. Kína azonban már a XI. században komolyabb forradalmat hajtott végre a mezőgazdaságban, mint Nagy-Britannia a XVIII. században, mégis közel egy további évezredet kellett várnia, hogy globális hatalmi tényezővé tudjon válni.

Megint mások Amerika európai felfedezésére és meghódítására vezetnek mindent vissza. Amit azonban az Újvilágból Európába szállítottak, az nem lehetett alapja tartós gazdasági fejlődésnek, mert például nagyrészt steril eszközökből (arany, ezüst), üres kalóriából (cukor), illetve pszichoaktív termékekből (kávé, tea, csokoládé, dohány) állt.

Vannak olyanok, akik szerint a kereskedelmi forradalom és a középosztályok felemelkedése juttatott bennünket a szűkösség feletti győzelem küszöbére. Adam Smith 1776-ban – majd alig később David Ricardo – egy magas szintű mezőgazdasági termelékenységgel és fejlett munkamegosztással rendelkező Nagy-Britanniát képzelt el, amelyben azonban a nagyon szegény parasztságot és a munkásosztályt egy dúsgazdag birtokososztály igazgatja.

Az előttünk álló csoda okaként végül utalnak a XVIII. századi brit ipari forradalomra, a gőzgéppel, a vasgyártással és a textiliparral. Ez mind-mind hozzájárult a haladás előmozdításához. Ezzel kapcsolatban azonban John Stuart Mill már 1871-ben kétségét fejezte ki, hogy az ipari forradalom a maga összes felfedezésével együtt akár csöppet is enyhítette volna az egyes dolgozó napi gürcölését.

Utólag visszatekintve nehéz elkerülni a következtetést, hogy valami különleges dolog történt a XIX. század vége felé, mégpedig három fejlemény formájában. Az első a globális kommunikáció kialakulása volt, amely lehetővé tette, hogy a világ valamely pontján létrejött vagy alkalmazott találmányról másutt is tudomást szerezzenek, és azt mindenütt gyorsan bevezessék. A második tényező a globális közlekedési hálózatok létrejötte, ami lehetőséget kínált bármely jó ötlet gyakorlati megvalósítására és az ebből világszerte realizálható, hatalmas profit besöprésére.

A harmadik körülmény nagyrészt az előző kettőből eredt: színre lépett a hivatásos feltaláló, az ipari laboratóriumokban pedig létrejött egy külön, kutatással foglalkozó osztály. Ez utóbbi nemcsak egyetlen találmány alkalmazását kapta feladatul, hanem a folyamatos és állandó innováció egész procedúrájának kimunkálását és fenntartását.

Mivel az említett három fejlemény nagyjából ugyanabban az időszakban következett be, létrejött a kritikus tömeg, és elindulhatott az a láncreakció, amely ide juttatott bennünket. Hadd reméljük, hogy ezt a folyamatot mozgásban lehet tartani, és nem romboljuk le annak szem elől tévesztésével, ami a haladás elindításában ténylegesen fontos volt.

A szerző korábbi pénzügyminiszter-helyettes, a Berkeley Egyetem professzora

Copyright: Project Syndicate, 2010
@ www.project-syndicate.org