"A következő években szinte megállhat a felzárkózásunk Európához"

A Magyar Nemzeti Bank már 2005-től jelezte konvergenciaelemzéseiben, hogy egyre jobban lemaradunk a régiós versenytársak mögött, ennek legfontosabb jele a magánszektor új munkahelyeinek stagnálása volt. A túlzott bürokrácia, a munkavállalási hajlandóságot visszafogó jóléti juttatások, a rossz adórendszer, az ezekből eredő folyamatos fiskális fegyelmezetlenség és makrogazdasági instabilitás mind hozzájárult az egyre nagyobb versenyhátrányunkhoz. A leendő kormány minden megnyilatkozása azt mutatja, hogy nagy erőkkel készül e feladatok minél gyorsabb megoldására.

A baj csak az, hogy ezt a lehetőséget a válság idején kaptuk meg, amikor sokkal egyszerűbb összefüggések alakítják a gazdasági folyamatokat. A nemzetközi szervezetek sem a magyar gazdaság strukturális problémáinak mélyreható elemzése után festették borúsra a növekedési képet, hanem azért, mert az elkövetkező években minden eladósodott országra nehéz idők jönnek. Az új források bevonása, a lejáró adósságok megújítása megnehezül. A magasabb kamatfelárak miatt visszaesik a beruházás, a fogyasztás, alacsonyabb lesz a növekedés, a piac így kényszeríti ki a külső finanszírozási igény csökkenését. Egy ilyen ország pedig jobb, ha óvakodik a költségvetési expanziótól, mert a vágyott gyorsabb növekedés helyett nagy a kockázata annak, hogy a magasabb kamatfelárak és a tovább romló hitelkondíciók miatt inkább kiszorító hatás érvényesül. És ez nem csak elmélet: a görög válság és a dél-európai országok megfertőződése világosan mutatja, hogy a magas adósság-magas finanszírozási igény milyen mérgező kombináció.

Bár nálunk is magas az adósság, és lassú a növekedés, a szufficites fizetési mérlegnek és az európai összevetésben alacsony államháztartási hiánynak hála sikerült magunkat megkülönböztetni a görögöktől. De még így is megütött minket a pesszimizmus: a forinteszközök eladása, a hozamok emelkedése és az árfolyam gyengülése kísérte a görög válság eszkalálódását. Szerencsére a gigantikus európai mentőcsomag megállította a pánikot, de így is megtanulhattuk, hogyha a piac bizalma meginog az adósságpálya fenntarthatóságában, akkor a nemzetközi szervezetek támogatása nélkül nálunk nagyobb és erősebb országok sem tudnak boldogulni.

A görög történet azért is mérföldkő, mert új dimenzióba helyezte az Európai Unió és az IMF által biztosított pénzügyi segítségnyújtás kereteit. A támogatás ma már nem bajba jutott kormányokról, hanem az euróról szól, kizárólag akkor lehet eredményes, ha az euró stabilitását garantáló költségvetési korlátokat, azaz a stabilitási és növekedési egyezmény fegyelmező erejét is sikerül megerősíteni. Ebben a környezetben meglepő lenne, ha az EU hajlandóságot mutatna a kiigazítási programok fellazítására, különösen egy olyan ország esetében, amelyet notórius fiskális fegyelmezetlenség jellemzett.

A válság tehát nagyon szűkre szabta a mozgásteret. Ma kritikus piaci reakció jöhet még olyan fiskális lépésekre is, amelyek egyébként jó befektetésnek tűnnek, mert néhány év alatt megtérülnek gyorsabb növekedés és nagyobb adóbevétel formájában. Az elmúlt évtized adóreformjainak tapasztalatai alapján az egykulcsos szja bevezetése is ebbe a kategóriába tartozik. Ilyen típusú adóváltoztatásra általában olyan országokban került sor, ahol rossz volt az adómorál, sok kivétel és kiskapu bonyolította az adórendszert, így számunkra is relevánsak lehetnek a korábbi tapasztalatok: a bevezetés első évében a bevételek jellemzően csökkennek, a második évtől azonban már kimutatható a jövedelemadó-fizetési hajlandóság javulása, amire ráerősít, hogy a társasági adóbevétel és az áfa alapja is jellemzően emelkedni kezdett.

Az MNB-ben a korábbi adóváltoztatások tapasztalatai alapján készült modellszámítások is megerősítik ezt a képet. Az adórendszer progresszivitásának mérséklése kedvezően hatna az adóalapok növekedésére. Az egykulcsos rendszer bevezetéséhez minimálisan szükséges, a GDP egy százalékát kitevő adókiengedés feltehetően két-három év alatt megtérülne. Azt azonban nem lehet reálisan feltételezni, hogy a magyar gazdaság gyorsabban reagálna egy adóreformra, mint ahogy a nemzetközi tapasztalatok mutatják. Bár lassan növekedési pályára áll a gazdaság, mind a magyar, mind az európai vállalatok kapacitásainak kihasználtsága nagyon alacsony. Ezért hiába lesz egykulcsos adó mellett lényegesen olcsóbb a képzett munkaerő, a magyar vállalatok a válság miatt még jelentős munkaerő-tartalékokkal rendelkeznek.

Ez visszafogja a foglalkoztatás bővülését, ráadásul munkaerő-kínálat is elsősorban az alacsonyabb végzettségűekből van. A szlovák példából azt is jól tudjuk, hogy az egykulcsos adó bevezetése a külföldi befektetők számára erős jelzést küldhet a növekedésbarát gazdaságpolitikáról, de ma legfeljebb az új beruházásoknak sokkal szűkebb köréből lehet csak egy nagyobb szeletet kihasítani. Így rövid távon elsősorban az adófizetői morál javulásából eredő hatásokra lehet számítani, a pozitív növekedési hatások csak lassabban fognak megmutatkozni.

Az eladósodott országoktól megkövetelt költségvetési fegyelem és az eladósodottság kinövéséhez szükséges reformok rövid távú expanziós hatása közötti konfliktus feloldása rövid távon csak a kiadások további visszafogásával oldható fel. Bár a választások után sok a kiadási ígéret, az elhalasztott beszerzések, az alulfinanszírozott intézmények, a közlekedési vállalatok felhalmozott adóssága feszíti a költségvetés kiadási oldalát, reálisan ezeket csak évek múlva, a most elindított reformok növekedési osztalékából lehet rendezni.

A szerző az MNB monetáris stratégia és  közgazdasági elemzések szakterületének igazgatója