Az út a globális válság utáni növekedéshez

A feltörekvő országok ellenálló képességének számos oka van. A válság kezdetekor a tőke gyorsan menekült ezekből az államokból – ez mellesleg segítette a fejlett ipari országok makrogazdasági mérlegének rendbetételét. A hirtelen támadt hitelszűkére a fejlődő államok központi bankjai gyorsan reagáltak, és a viszonylag egészséges helyi bankokkal együtt megelőzték a hitelszféra lebénulását. A tőkemenekítés hatását a korábbi évtized során felhalmozott tartalékok felhasználásával ellensúlyozták. A kereskedelmi bankok mérlegpozícióit még az 1997–99-es válság idején megerősítették. Ezt utóbb nem tudta kikezdeni a túlértékelt, komplex, származékos értékpapírok megjelenése sem, amelyek a fejlett államok pénzintézeteinél oly súlyos károkat okoztak.
Az alkalmazott tőkeáttétel foka is jóval szerényebb volt a fejlődők körében: az eszközeikhez és a jövedelmükhöz képest a pénzintézetek – és ami ennél is fontosabb, a háztartások – jóval alacsonyabb arányban halmoztak fel tartozásokat. A fejlett államokban a banki mérlegek károsodása nagyrészt a hitelek visszafogása és a háztartások vagyoni pozíciójának romlása, illetve az emiatt csökkenő fogyasztás révén tevődött át a reálgazdaságra. E két tényező jóval mérsékeltebb hatásokkal járt a fejlődő országokban.
Nagyobb visszaesést a fejlődő államok a kereskedelemben tapasztaltak, amely arányában jóval meghaladta a kibocsátás és a jövedelmek csökkenését. A tavalyi második fél évben azonban az áruforgalom is helyreállt, bár egy viszonylag nyomott bázisszinthez képest. A közvetlen hatást mindazonáltal mérsékelte a helyi valuták leértékelődése, amit a tőkemenekítés váltott ki. Ez utóbbi alól csak Kína jelentett kivételt, ahol a jüan árfolyamát szigorúan a dollárhoz kötve menedzselték.
Az általános képben az utóbbi kilenc hónap során annyi változás történt, hogy a befektetési lehetőségek és a hozamkilátások módosulása eredményeképp a nemzetközi tőkeáramlás visszatért a normálisnak tekinthető irányzatokhoz. A folyamat részeként Kína várhatóan újrakezdi valutája irányított felértékelését. A fejlődő államok adottságai gyakran jelentősen eltértek a fejlettekétől a tekintetben, hogy mekkora mozgásterük volt a külső kereslet csökkenését kompenzáló fiskális élénkítésben. Bizonyos anticiklikus intézkedésekre azonban sok kormány képes volt, anélkül, hogy destabilizálta volna az államháztartását.
A feljövő piacok ellenálló képessége, az ottani kormányok gyors és hatékony gazdaságpolitikai válaszai, az ennek nyomán meginduló gyors kilábalás reményt keltő jelzések a globális gazdaság számára. Ezzel szemben aggodalomra ad okot a fejlett államokban tapasztalható instabilitás és a viszonylag szabályozatlan pénzügyi rendszer, amelyet enyhíthet az alaposabb szabályozás és a gazdaságpolitikai koordináció.
A fejlődő államokban valószínűleg helyi tulajdonban maradnak a pénzügyi intézmények. Az adósság értékpapírrá alakítása (és az árnyékbankrendszer) egyszerűsített formában és lassan fejlődik majd, miközben kiépítik és tesztelik a szabályozási kereteket. Ennek részeként szigorúan korlátozzák a komplex és nehezen értékelhető értékpapírok forgalmazását.
Látva a külföldi finanszírozás által okozott sebezhetőséget, a fejlődő államok inkább a belső megtakarításokra támaszkodnak majd a beruházások fedezetének előteremtésénél, ami visszafogja a folyómérleg-hiányokat. A tartós és gyors ütemű növekedés pillére változatlanul a globális gazdaságban meglévő tudás és kereslet kihasználása lesz. A fejlődő országok számára minden más stratégia csak rosszabb lehet, akkor is, ha a fejlett államokban várhatóan tartósan lanyha marad a növekedés, és a külső orientáció kevésbé látványos eredményeket hoz.
A növekvő protekcionizmus és a csekély mértékű növekedést kínáló gazdasági környezet miatti aggályok megalapozottak. A nagyobb fejlődő államoknak ezért fokozottan szerepet kell vállalniuk a protekcionista intézkedések elhárításában. Ez különösen fontos lenne a kisebb és szegényebb országok számára, amelyek a külső kereslet lanyhulását nehezen tudják pótolni a belföldi fogyasztás és beruházás élénkítésével.
A mostani válság egyik hasznos tanulsága az, hogy maximalizálni kell a belső piac által kínált potenciált a növekedés és a szerkezeti diverzifikálás előmozdítására. Azok az államok, amelyek fenntartják a stabil makrogazdasági környezetet, anticiklikus módon gondolkodnak, emellett folyamatosan továbblépnek a kormányzati módszerek, az oktatás és az infrastruktúra fejlesztésében, komoly fejlődés előtt állnak.
A fejlett államok növekedése lelassulhat egy időre, de az ennek hatását kompenzáló tényezők megjelenése a mostani válság legfontosabb tanulságát nyújtja. A fejlődő országok belső kereskedelme a gazdaságuk méreteivel arányosan bővül, közülük a legnagyobbaknál gyorsan helyreáll a növekedés. Sőt, ahogy Kína gazdasága – amelyet egyáltalán nem siklatott ki a globális válság – belép a közepes jövedelmi viszonyokat eredményező, átmeneti fázisba, és szerkezeti átlakuláson megy keresztül, jelentős űrt hagy majd maga után a munkaintenzív ágazatokban.

A szerző a Stanford Egyetem emeritus professzora, közgazdasági Nobel-díjas

Copyright: Project Syndicate, 2010
@ www.project-syndicate.org