Kormányozni a viharban - ez a feladat a magyarok számára is

Az Európa-szerte életbe lépő kormányzati megszorító intézkedések még az eddigieknél is kisebbre vágják az állam által felvállalható ellátások kereteit. Magyarországi viszonylatban ugyanakkor elmondható, hogy az öngondoskodáshoz, a magánpénztári megtakarításokhoz, illetve a cafetériához kapcsolódó, évről évre bekövetkező változtatások is átláthatatlanná teszik a várható ellátások forrását, módját, ösztönzőit. Egy viharos tengeren kell a kikötő biztonságába kormányoznia saját hajóját minden honpolgárnak, s valóban az ön-gondoskodásnak kell kiváltania a korábban bőkezű állami ellátások szerepét.

A magyar lakosság pénzügyi helyzetét 2002–2008 között a hatalmas hitelfelvételi hullám határozta meg, a könnyen elérhető kölcsönök mámora nagyon gyorsan a nyugat-európai átlag közelébe repítette a magyar lakosság eladósodottságát. Ez a háztartások pénzügyi vagyonához viszonyítva 2008-ra már megközelítette az angolokét, és stabilan megelőzte a francia, osztrák, belga, olasz háztartások eladósodottsági mutatóját. Ma már tudjuk, hogy e hitelfelvételek ráadásul rendkívül szerencsétlen módon többnyire devizában valósultak meg, ami hosszú hónapokra okozott álmatlan éjszakákat az ügyfelek jelentős részénél. Ami a jövőt illeti: a jogszabályi környezet szigorodása, illetve a lakosság saját negatív tapasztalatai miatt is egyértelműen arra számíthatunk, hogy a hitelekhez való hozzáállás, és az azokkal kapcsolatos attitűd sokkal felelősségteljesebb lesz. Mindez milyen változásokat eredményezhet?
A magyar háztartások vagyoni szerkezete nem mutatott jelentős elmozdulást az utóbbi tíz évben. Meghatározó volt a készpénz és bankbetét, közel 40 százalékos aránnyal. Ugyan növekedett a komplexebb megtakarítások (nyugdíjpénztár, életbiztosítások, befektetési alapok) részaránya, számottevőn csak a nyugdíjkasszákban felhalmozott vagyon súlya ugrott meg a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások kötelező jellege miatt, ám ez most ismét a kormányzati tervek céltáblájára került. Az elmúlt időszakban jelentősen nőtt az életbiztosítói aktivitás is, így a teljes lakossági vagyonon belül kismértékben tudott növekedni a biztosításban fekvő megtakarítások aránya is. E mögött egy jelentős állománybővülés húzódik meg, amely 2,7 százalékponttal magasabb a teljes lakossági vagyon átlagos éves növekedésénél. Az életbiztosításokra évente kifizetett összegek regionális és globális szinten is átlag felett nőttek.
Jogosan merülhet fel ezek alapján a kérdés, hogy a globális átlagot ilyen jelentősen meghaladó növekedést követően lehet-e még tere további bővülésnek az életbiztosítások piacán? A válasz egyértelmű igen. Ugyan a nyugat-európai országokban is jelentős szórást mutat az életbiztosításokban felhalmozott megtakarítások aránya a teljes vagyonon belül, ám ez az arány átlagban egyértelműen 10 százalék felett van, szemben a hazánkban jellemző alig több mint öt százalékkal. Mindezt párhuzamba állítva a szűkülő állami ellátásokkal, minden európai országban előrevetíthető, hogy az állampolgári öngondoskodás szerepének és így a megtakarításoknak tovább kell növekedniük. A jelentős mértékben kiugró angol 50 százalékos és francia 35 százalékos arányszám mögött jelentős részben az a tényező áll, hogy a nyugdíj jellegű megtakarításokon belül az életbiztosítási konstrukció intézményi szinten már most jelentősebb szerepet kapott, a nyugdíjpénztárak rovására.
Mivel mára a konstrukciók között teljes mértékben eltűntek a regionális különbségek Európában, hazánkban már ugyanolyan lehetőségek állnak rendelkezésre a hosszú távon megtakarítani kívánók számára, mint Nyugat-Európában. A válság és az intézkedések gondolkodásformáló következménye hatására a növekvő pénzügyi tudatosság révén egyértelműen arra számítunk, hogy a magyar piac a megtakarítások összetétele terén is konvergálni fog a nyugati országokhoz.

A szerző a CIG Pannónia Életbiztosító vezérigazgatója