Oszkó: csak a választási ígéretekhez képest valós a fordulat

Sokunk számára meglepő volt átélni, ahogy azon választások lezárultával mekkora kilengésekkel talált rá az új kormány saját gazdaságpolitikájára. S ezt a meglepetést nem az okozta, hogy elmaradt a júliusra ígért új költségvetés és az egyszeri, nagyarányú adócsökkentés, a devizahitelek forintra váltása, vagy hogy az államcsőd közeli állapot vizionálását napokon belül az új kabinet maga volt kénytelen cáfolni. A választási kommunikációs stratégiával való szakítás várható volt, a folyamat talán a szükségesnél még lassabban is zajlott le, s ez sajnos a kelleténél mélyebb és tartósabb nyomokat hagyott az országkockázaton, a forintárfolyamon, így a kamatcsökkentésre fennálló mozgásteret is felemésztette. Az egyensúly fenntartását és a növekedés elősegítését egyszerre szolgáló gazdaságpolitikát pedig - melyet valamiféle gazdaságpolitikai fordulatként, konzervatív polgári forradalomként kíván becsomagolni a kormányzati kommunikáció - végül is keresni is alig kellett, hiszen az mind filozófiai alapjaiban, mind egyes intézkedéseiben szerves folytatása a leköszönő kormány programjának, s pontos lekövetése a Reformszövetség jó másfél éves javaslatainak. Annak persze mindannyian csak örülhetünk, hogy az új kabinet a költségvetési egyensúly fenntartása mellett a vállalkozások és foglalkoztatottak adóterheinek könnyítésében is az elődje által kitaposott ösvényt követi, noha a megtakarításokban is lehetne legalább annyira ambíciózus, ami lehetőséget teremtene az érdemi adócsökkentésre, s nem csak a teherátrendezésre.

Ami ennél jóval meglepőbb, az az, ahogy az új kormány látszólag megütközve, csodálkozva észlelt alapvető gazdasági, gazdaságpolitikai és költségvetési összefüggéseket. Évek óta tudtuk például, hogy az ország az unióval megállapodott költségvetési hiánypályát már kétszer, 2005-ben és 2006-ban is megszegte, s ebből következően már nincs további lehetősége alkudozni a hiány mértékén. De azt is hónapok óta szajkóztuk, hogy bár semmilyen módon nem fenyeget egy 7 százalék körüli költségvetési hiány, az eredeti cél tartásához fegyelmezett gazdálkodásra, egyes intézmények túlköltéseinek visszafogására, le nem kötött pénzek zárolására lehet szükség. Az új kabinet színpadias elcsodálkozásra való hajlamát jól jelzi, hogy miközben áprilisban a választások hajrájában még úgy számolt, hogy májusra az éves hiány 100 százaléka jöhet össze, május végén váratlan kockázatnak állította be a korábbi kormány előrejelzésének nagyságrendileg megfelelő 84 százalékos mutatót.

S máris rátaláltunk az egyetlen zavaró formai különbségre, méghozzá arra, hogy az új kormány az elmúlt évben megszokottakhoz képest feltűnően könnyedén bánik a számokkal. Miközben elmaradnak a megszokott államháztartási sajtótájékoztatók, hiányoznak a frissített prognózisok, igencsak zavaróan hatnak olyan nyilatkozatok, melyek hamis módon rontják le a javuló makroadatok jelentőségét, s azt próbálják beállítani, hogy az egyébként mindenki által várt legalább fél százalékos idei bővülés már csak új intézkedésekkel lenne elérhető. Az ilyesfajta állítások mintha azt próbálnák eltakarni, hogy még annál is kisebb a költségvetési feszültség, mint amit az új kormány állít (hiszen a takarékossági intézkedések egy részére azért van szükség, hogy a társasági adócsökkentésnek és a kisadók kivezetésének forrását teremtse). Másrészt vélhetően azt is igyekeznek leplezni, hogy könnyen lehet, a 2010-re tervezett intézkedéscsomag inkább visszafogja, mintsem serkenti a növekedést, hiszen a bankadó eredményeként a reálgazdaságon nagyobb likviditási nyomás alakulhat ki, mint amekkora élénkítést a vállalkozásokat érintő adócsökkentés eredményezhet. Márpedig ez azzal a nehezen beismerhető eredménnyel járna, hogy az új kormány első hónapjaiban intézkedéseit inkább a rövidtávú politikai elvárásokhoz igazította, s ha 2010-ben a gazdaság növekedni lesz képes, az még az előző kormány munkájának lesz köszönhető.

A szerző Magyarország volt pénzügyminisztere

Oszkó Péter Világgazdaság Online-on vezetett blogját itt érheti el