Folytatás csak az EU-val?

Mióta a miniszterelnök a múlt héten kifejtette, hogy a magyar kormánynak tényleges tárgyalnivalója egyelőre csak az Európai Unióval van, az egymást érő – magyar és külföldi – értékelések visszatérő motívuma, hogy rövid távon még működhet is a dolog, azonban ha a piacról történő finanszírozás megfeneklene, úgy a valutaalap nélkül Magyarország komoly bajba kerülhet. Az elemzések többnyire két dologra hívták fel a figyelmet. Az egyik, hogy egy újabb „elővigyázatossági megállapodás” a valutaalappal leginkább azért lehet(ett volna) hasznos, mert pusztán a létezése jó eséllyel elejét venné, hogy egyáltalán szükség legyen újabb hitelkeretre. Elmaradása viszont éppen az ellenkező hatással járhat. A másik, hogy a piac megbolondulhat Magyarország nélkül is: elég egy spanyol vagy portugál bedőlés, belga megbicsaklás vagy látványos görög visszaesés, és előre nem látható folyamatok indulhatnak meg, amelyek az addigi magyar piaci műveletek folytatását is maguk alá temethetik.
Magyar politikai vezetők mindenesetre hamar megerősítették a miniszterelnök által kijelölt vonalat. Válaszul az IMF pesti képviselője meg közben azt nyomatékosította, hogy márpedig a valutaalap nem kihagyható. (Azt már nevük mellőzését kérő forrásokból lehet tudni, hogy a különböző IMF-méltatlankodások mögött esetenként személyes megbántottság is húzódhat. „Ott is emberek vannak” – jegyezte meg erről egy a szereplők többségét ismerő bennfentes. Valami, amivel hosszabb távon valóban nem árt számolni.)
Innentől kezdve aztán az egyes megszólalások helyenként nem annyira egymásnak feleltek, mint inkább egymás mellett elbeszélve hangzottak el. Mert bár az októberben kifutó hitelszerződés sorsáról, végrehajtásának mikéntjéről valóban joggal lehet még eztán is mondanivalója a valutaalapnak, azonban a hogyan továbbot, így mindenekelőtt a jövő évi hiánycsökkentés mikéntjét illetően a magyar kormány tényleges tárgyalópartnere eztán – ha nincs újabb magyar hitelkérés – valóban már csak az EU. Főként, hogy az utóbbi 2004 óta folyamatosan életben tart egy túlzottdeficit-eljárást Magyarország ellen, amelynek keretében éppen elég megbeszélnivaló akad folyamatosan Brüsszel és Budapest között.
Más kérdés, hogy egyes vélemények szerint az IMF-et háttérbe szorító magyar kormányzati álláspont látszólag azt is sugallta – bár sehol nem mondta ki –, hogy talán még egy újabb hiteligény is rendezhető volna pusztán az EU bevonásával. Különösen, mióta újabb közösségi „stabilitási eszközök” – no meg ezeket eltartani képes sokmilliárdos alapok – is léteznek, vagy legalábbis gyorsan feltölthetők immár. Itt már azért megoszlanak a vélemények. Azt maga az Európai Bizottság is elismerte – múlt pénteken, magyar sajtókérdésre válaszul –, hogy ezen eszközök és mechanizmusok működésbe hozásának pusztán jogi szempontból nem előfeltétele az IMF újabb részvétele. Azt már azonban sokan kétlik, hogy nagyobb volumenű hiteligény esetén a politikai szándék és készség is megvolna uniós oldalon arra, hogy a valutaalap nélkül cselekedjenek. Részint, mert az EU-ban is sokan szeretik, ha rajtuk kívül más is odatartja a vállát, részint, mert az ilyen ügyleteknél elengedhetetlen országvizsgálati szakértés az IMF erőssége.
A kockázat tehát most abban áll, vajon mennyire árazza be a piac az „elővigyázatossági megállapodás” elmaradását, továbbá beüt-e bármilyen okból a mennykő a piacokra, vagy sem. Ha az előbbi nem lesz túl szigorú, az utóbbit pedig megússzuk, miközben a hirtelen megugrott magyar exportpotenciál ráadásul tovább is erősödik, akkor akár kifejezetten jól is ki lehet jönni ebből a helyzetből. A másik alternatívába jobb nem belegondolni. De persze állítólag annak van szerencséje, aki megérdemli…
A szerző a BruxInfo EU-szakértője