"Katasztrofális eredményekhez vezethetnek a megszorítások"
A pénzügyi szektor nemcsak a dinamikus gazdaság megteremtéséről zengett magabiztosan, hanem arról is, hogy mit kell tenni, ha beköszönt a recesszió (amelyet az ő felfogásuk szerint csak a kormányok, nem pedig a piacok elégtelensége okozhat). Ebben az esetben szerintük csökkenteni kell a kiadásokat és a hiányokat, ez helyreállítja a bizalmat, serkenti a beruházásokat és a növekedést. A történelmi bizonyítékok azonban ezt rendre cáfolják. Amikor Herbert Hoover elnök kísérletet tett e recept alkalmazására, akkor az 1929-es részvénypiaci összeomlást átváltoztatta a nagy gazdasági depresszióvá. Amikor a Nemzetközi Valutaalap ugyanezen formula alkalmazásával próbálkozott az 1997-es kelet-ázsiai válság idején, akkor szintén recessziót, majd depressziót váltott ki. Az érvelés egy nyilván elhibázott analógián nyugszik: ha egy háztartás adósságai meghaladják azt, amit törleszteni tud, akkor vissza kell fognia a kiadásait. Ha azonban egy kormány teszi ezt, akkor a kibocsátás és az általános jövedelemszint egyaránt csökken, nő a munkanélküliség, összességében pedig romlik a képesség az adósság visszafizetésére. Ami tehát érvényes egy családra, az nem érvényes egy ország egészére.
Összetettebb okfejtés során azzal érvelnek, hogy az állami kiadások növelésével emelkedik a kamatszint, s ez kiszorítja a magánberuházásokat a hitelpiacról. Ez olyan időszakokban lehet jogos, amikor a gazdaság a teljes foglalkoztatottság állapotában van, jelenleg azonban használhatatlan, mert a hosszú lejáratú kamatok rendkívül alacsony szinten vannak, így komoly közgazdász fel sem veti a „kiszorításos” elméletet.
Európában – főleg Németországban –, de helyenként az USA-ban is egyre hangosabban követelik a megszorításokat a deficitek növekedése láttán. Ha ezeket megszívlelik – amint arra néhány országban a jelek utalnak –, az katasztrofális eredményekhez vezethet, főleg a fellendülés törékenysége miatt. A növekedés ismét lelassul, Európa és/vagy Amerika visszasüllyedhet a recesszióba. A deficithéják kedvenc mumusának számítanak az élénkítő kiadások, ezek azonban nem tehetők felelőssé a deficitnövekedés többségéért, mert az az „automatikus stabilizátorok” hatásának tudható be. Ezért a megszorítások csak a növekedést ássák alá, az adósságállomány csökkentésében viszont csekély hatás várható.
A keynesiánus gazdaságpolitika igenis hatásos volt. Az ösztönző programok és az „automatikus stabilizátorok” híján a recesszió sokkal mélyebb és hoszszabb, a munkanélküliség pedig jóval nagyobb lett volna. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül kell hagyni az adósságszintet, ami azonban itt számít, az a hosszú távú tartozások mértéke.
Van egy fölöttébb egyszerű keynesiánus recept: a kiadásokat el kell téríteni az improduktív céloktól (mint amilyen az afganisztáni és az iraki háború, vagy a hitelezést nem élénkítő, feltétel nélküli bankmentő akciók sora), és előtérbe szükséges állítani a nagy hozamú beruházásokat. Emellett bátorítani kell a költekezést, s támogatni a méltányosságot és a hatékonyságot: adót kell csökkenteni a beruházó cégeknél, és többletterhet kiróni azokra, amelyek ezt nem teszik, meg kell adóztatni a spekulatív tőkenyereséget (például az ingatlanoknál), a környezetszennyező energiát, s mérsékelni az alacsonyabb jövedelműek adóját. A kormányoknak azokat a bankokat kellene segíteniük, amelyek a munkahelyteremtésben élenjáró kis- és közepes vállalati szektornak hiteleznek, ahelyett, hogy a nagybankokat támogatják, amelyek a származékos ügyletekkel vagy a hitelkártya-visszaélésekkel keresik a pénzüket.
A pénzügyi piacok olyan rendszert alakítottak ki, amellyel érvényt tudnak szerezni a saját nézeteiknek. Egy kisebb országot például el lehet árasztani tőkével az egyik pillanatban, majd viszszatartani a forrásokat és hatalmas kamatokat kikényszeríteni ugyanott. Ilyen körülmények között a kis országoknak lényegében nincs választásuk: vagy elfogadják a pénzügyi piacok diktátumát a megszorításokra, vagy megbüntetik őket a finanszírozás megszüntetésével. Ráadásul amikor Spanyolország nemrég bejelentette a megszorító csomagját, röviddel rá leminősítették az állampapírjait, mivel az visszafogja a növekedést. A pénzügyi piacok így egyszerre mondhatják például Görögországnak és Spanyolországnak, hogy „elátkozott vagy, ha nem csökkented a kiadásaidat, de ha megteszed, akkor is”.
Az egyáltalán nem meglepő, hogy a pénzügyi piacok ódzkodnak a megfékezésükre tett kísérletektől. A korrumpált vagy tökéletlen demokrácia keretei között működtetett országokban ellen tudtak állni a változásnak. Szerencse, hogy Európa és Amerika polgárai elveszítették a türelmüket, és elkezdődött a megszelídítés folyamata. Ezen az úton azonban még nagyon sok teendő van.
A szerző a Columbia Egyetem Nobel-díjas közgazdaságtan-professzora
Copyright: Project Syndicate, 2010
@ www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.