Még dolgozni kell rajta

Egy friss elemzés szerint alig várható a következő két évben új munkahelyek létrejötte Magyarországon, azaz tartós sebet ejthet a válság a foglalkoztatáson. Míg 2008-ban 8 százalék alatt volt az állástalanság, 2012-re még mindig 9 százalék feletti mutatóval kalkulál a bécsi WIIW kutatóintézet. Ez azt jelenti, hogy míg a GDP-nél nagyjából három évre lehet szükség a 2008-as szint eléréséhez, a foglalkoztatásban ez akár öt évet is igénybe vehet. Ez a nagy eltérés még úgy is meglepő, ha egyébként tudjuk, hogy lassan reagál a munkaerőpiac a konjunktúra változására.

Valószínűleg változatlan gazdaságpolitikával számolhattak a szakértők, nem vehettek figyelembe kormányígéreteket, de még így is elég kiábrándító az eredmény. A tartós munkanélküliség nemcsak szociális, de társadalmi feszültséget is szül, amellett, hogy a büdzsére nehezedő nyomást is növeli. Magyarország azonban még így is a középmezőnybe pozicionálja magát a várható munkanélküliség tekintetében: a válság előtt 5-7 százalékos munkanélküliséggel büszkélkedő balti országokban például ennek még két év múlva is durván a háromszorosára számítanak az osztrák elemzők.
A munkanélküliség azonban nem minden, mivel arról semmit nem mond, hogy mennyien vesznek részt ténylegesen a munkaerőpiacon. Közismerten gyenge ezen a téren a teljesítményünk. Az 55 százalékos foglalkoztatási arányunkról az a legjobb, ami elmondható, hogy nem volt kiugró visszaesés a válság nyomán. Talán el sem viselte volna a gazdaság, ha még ennél is több eltartott jutna a keresőkre. A Bajnai-kormány talán ezen a téren vállalta el a leghálátlanabb feladatot, mégpedig a jóléti rendszer megnyirbálásával ösztönzőbb rendszer létrehozását.

Ha viszont nincsenek munkahelyek, akkor lehet akármilyen ösztönző, akkor sem éri el a rendszer a célját – hangzott el azok részéről, akik szerint inkább keresleti, mint kínálati gondok vannak munkaerő terén. Az új kormány eddigi kommunikációja alapján is inkább ezt a nézetet látszik erősíteni, ezért elsősorban a gazdaságélénkítésre helyezik a hangsúlyt. Bár egyelőre a koncepción kívül kevés látszik, egyedül a kisebb vállalkozásokat helyzetbe hozó társaságiadó-könnyítés az, ami érezhető lehet a magánszféra számára.
Eközben viszont lassan elkezdenek hatni az előző kabinet lépései is, már amelyeket nem von vissza a mostani. Tény, hogy sokakat hozott nehéz helyzetbe a megszorítás, ám nem biztos, hogy szociális alapon kellene eldönteni, menynyi ideig tartson a gyes. Már csak azért sem, mert az aktivitás terén látványos a különbség a mostani és például a rendszerváltáskori recesszió között. Akkor durván egymillió ember úgy hagyta el végleg a munkaerőpiacot, hogy soha nem tért vissza többet, hanem korai vagy rokkantnyugdíjba vonult. Most az aktivitás minimálisan még emelkedett is, sőt a legutóbbi KSH-adat lényeges ugrást jelzett. Ez persze lehetett egyszeri jelenség is, ám minden jel arra utal, hogy a lépéseknek volt hatásuk, vagyis a trend inkább fölfelé tarthat.
Az lesz tehát a következő időszak kérdése, hogy felszívja-e a gazdaság a feles kapacitásokat, vagy tartósan több munkanélkülivel kell számolni. A WIIW sajnos egyelőre az utóbbi válasz mellett tette le a voksát, de ne feledjük, hogy voltak már foglalkoztatási „csodák” Európában, nekünk sem kell erről lemondanunk. A korábbi koordinátarendszerben azonban ez nem tud működni. A külföldi tőke idevonzására épülő növekedés nem tud a következő években megfelelő hajtóerőt nyújtani, és már különben is mi vagyunk az egyik legnyitottabb gazdaság az unióban.
Ha elmegy az ember eldugott német falvakba, látja, hogy ott nem az exportra termelés a fő irányelv, hanem a helyi igények ellátása helyi erőforrásokból. Ha nem nehezedik túlzott adó- és adminisztrációs teher a vállalkozókra, akkor ki tudják használni azt az előnyüket, hogy közelebb vannak, mint a nagyobb szereplők. Ha a vállalkozási környezet ugrásszerűen javulna, akkor már tényleg csak a dolgozni akaráson múlna a fejlődés.