A bankrendszer kkv-i

Már csak azért sem lehet kivételezésről beszélni, mert a megszavazott törvény szövegébe végül az a kitétel sem került bele, amely aszerint könnyítette volna a hitelintézetek befizetéseit, hogy azok fiókjai mekkora településen szolgálják ki az ügyfeleket. Pedig ez sem kizárólag a takarékokra „kitalált” kedvezmény lett volna, függetlenül attól, hogy elsősorban valóban a takarékszövetkezeti szektort érintette volna kedvezően. Végül egyetlen arányszáma maradt a kivetett adó mértékének: a bankok mérlegfőösszege, hiszen az elfogadott törvény szerint a kormány a bankadót a hitelintézetek múlt év végi módosított mérlegfőösszegére veti ki. Azaz a végleges jogszabály semmilyen módon nem tesz különbséget bank és bank között. Pedig a különbség minden szempontból jelentős.

A takarékok ugyanis alapjaikban mások, mint a pénzügyi piac, a bankszektor többi szereplője. Ez elsősorban tulajdonosi hátterükből, ez alapján alapelveikből és működési modelljükből fakad. A takarékok elsősorban abban érdekeltek, hogy termékeik országszerte a lehető legkisebb településekre is eljussanak, így azon ügyfelek számára is elérhetővé tegyék pénzügyi szolgáltatásaikat, akik a kereskedelmi bankok látóköréből kiszorulnak. Ehhez országos lefedettség kell: kisebb és nagyobb fiókok. Utóbbiak éppen azért, hogy kitermeljék azt az eredményt, amely a kistelepülésen lévő fiókok fenntartásához szükséges. Ezek működési költséghányada ugyanis lényegesen rosszabb. Nem véletlen, hogy a korábban tervezett „bankadókedvezmény” határaként meghúzott négyezer fő alatti településeken mindössze ötven kereskedelmi banki fiók van az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség tagszervezetein kívül. Utóbbiaknak viszont mintegy ezer, ebből ráadásul legalább háromszáz olyan településen működik, ahol ezernél is kevesebben laknak. Pedig ezeken a településeken nyithattak volna fiókot a kereskedelmi bankok is – nem véletlenül nem tették.

Ilyenformán viszont úgy gondolom, a takarékok nem feltétlenül véres ellenfelei vagy vetélytársai a kereskedelmi bankoknak, sokkal inkább velük együtt teljes a pénzügyi szolgáltatói paletta. Mint ahogyan ez a világon mindenhol így van, ahol takarékszövetkezeti rendszer működik. Igaz, máshol különbséget legfeljebb a takarékok javára találni, hiszen elfogadottságuk, beágyazottságuk világszerte jóval nagyobb, mint Magyarországon. Hollandiában, Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban vagy Németországban a betét- és hitelállományok mintegy felét, harmadát szövetkezeti formában működő hitelintézet kezeli, de Cipruson vagy Svájcban is jóval nagyobb a takarékok szerepe a bankrendszerben, mint itthon. Az okot történelmünk válaszolja meg: bár együtt indultunk velük a pályán csaknem 150 évvel ezelőtt, tőlük nem vették el soha az önrendelkezés jogát – nekünk viszont néhány évtizede újra kellett rendeznünk a sorainkat.
Ez a lépéshátrány persze csökkenthető, de ehhez olyan szabályozásra van szükség, amely a takarékok ma meglévő rendszerét a következő évtizedekben mindinkább a magyar pénzügyi rendszer szerves részének tekinti. Ehhez pedig nem azt kell keresni, hol kivételeznek a takarékokkal, hanem a kis- és középvállalati rendszer általános támogatása keretében azt, hogyan lehet támogatni azt az üzletpolitikát, amely a magyar vidéki lakosság, az önkormányzati rendszer, az agrárium, illetve éppen a kis- és középvállalati szektor finanszírozását tűzik ki alapvető célként. Szerepük és méretük alapján ugyanis a takarékok a hazai bankrendszer kkv-i.

A szerző az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezető igazgatója