Bankadó: egy hajóban a biztosítók és az alkuszok

Való igaz, a módosítást elfogadó parlamenti képviselők bölcs döntést hoztak, amikor úgy ítélték meg: a közel félezer kisvállalkozás formájában, sokszor családi vállalkozásként működtetett alkuszcég rövid úton jutott volna csődbe az éves nyereségének több mint háromszorosát kitevő, utólag megállapított különadó következtében. Ezzel a döntéssel sikerült elkerülni, hogy – a biztosítási ügynökökkel ellentétben – az ügyfelek nevében eljáró, a biztosítási piacon elérhető konstrukciókat összehasonlító és közvetítő alkuszi szakma pár hónapon belül lényegében eltűnjön a hazai biztosítási piacról.

Másrészről azonban az alkuszi szakma mégis nagyon sokat veszített a bankadó bevezetésével. A jelenlegi immár a harmadik olyan esztendő, amikor a piaci környezet kedvezőtlen alakulása miatt biztosítóknak és biztosításközvetítőknek egyaránt folyamatosan csökkenő bevétellel kell számolniuk. Mindez persze csak következménye egy jóval átfogóbb problémának. A gazdasági válság ugyanis mind a lakossági, mind a vállalati oldalon visszafordította azt a korábbi tendenciát, amelynek értelmében mindkét területen – a biztosítási kultúra erősödésének csalhatatlan jeleként – fokozatosan növekedni kezdett a biztosítottság szintje. Ezzel megkezdődhetett a legtöbb területen fennálló jelentős lemaradásunk ledolgozása az öngondoskodás terén.

Az elmúlt néhány évben vállalati oldalon a költségcsökkentés vált a túlélés legkézenfekvőbb, rövid távon alkalmazható lehetőségévé, és mára ismét veszélyes mértéket öltött bizonyos kockázatok fedezetének a hiánya: egy komolyabb baleset vagy egyéb okból bekövetkező huzamosabb leállás sok ezer vállalkozás számára akár a redőny végleges lehúzásával is járhat. Lakossági területen is egyre inkább észleljük a takarékossági kényszer kedvezőtlen hatásait: a tartalékok felélése olyan fontos biztosítások megszüntetését eredményezi, mint a casco vagy a sokszor egy egész élet munkáját megtestesítő lakás biztosítása. Ez a folyamat persze hosszabb távon az állam számára is súlyos problémákat okoz. A tömegesen kritikus helyzetbe kerülő, szociálisan ellehetetlenülő szereplők megsegítése biztosítás híján ugyanis végső soron állami feladattá válik, amit a költségvetésből kell finanszírozni.
E tendenciák ellensúlyozását biztosítói oldalról a folyamatos, sok esetben alkuszi kezdeményezésre végrehajtott termékfejlesztések jelenthetik: minél pontosabban képezi le egy biztosítás az ügyféligényeket, annál könynyebben ellensúlyozható a kereslet visszaesése, vagyis a biztosítottság szintjének csökkenése. A biztosítók többségét megrendítő bankadó azonban éppen ellentétes hatást eredményez majd: a jelentős kezdeti ráfordítást igénylő termékfejlesztési tevékenység fókuszát a biztosítók várhatóan jelentősen szűkítik, a működési és marketingköltségek szigorú megfogása pedig egyértelműen az értékesítés további csökkenését vonja maga után. További következmény lehet, hogy adott biztosítók akár ki is vonulnak egy-egy biztosítási területről, és ez szűkíti az alkuszok által ajánlható termékek körét. A bankadó évekig fennálló hosszú távú hatása tehát a tovább csökkenő piacméret és a visszaeső piaci verseny lesz, ez biztosítót és alkuszt egyaránt sújtja.
Azért sem örültem felhőtlenül a bankadó jelen formájának, mivel akadtak olyan piaci szereplők, akik ezt a fejleményt is a biztosítók és az alkuszok szembeállítására igyekeztek felhasználni, mondván, az adó kulcsának 5,8-ról 6,2 százalékra történő emelése annak következménye, hogy a közvetítők mentesülnek ettől a tehertől. Azonban ilyen direkt összefüggést ugyanúgy nehéz felmutatni, mint ahogyan a köznyelvben csak lex Járaiként aposztrofált, a 2007 júliusa óta piacra lépő biztosítók kivételét szabályozó passzusnak a végső tervezetből való kikerülése sem okozott elmozdulást az adókulcsot illetően. Jóllehet az alanyok köre bővülésének (egy elvárt bevételi szint mellett) logikusan ilyen hatással kellett volna járnia.
Minden eddiginél nyilvánvalóbb, hogy a jelenlegi helyzet csak az érdekelt piaci szereplők szoros összefogásával javítható. A nem élet területen már eddig is jelentős pozíciókat szerző biztosítási alkuszok meghatározó módon járulhatnak hozzá a biztosításpiaci torta növeléséhez. Emellett közös érdek, hogy a döntéshozók felé is a teljes piac nevében tudjuk képviselni azokat az érveket, amelyek rávilágítanak, miért érdeke az államnak is, hogy a biztosításokat ösztönző lépéseket tegyen.
Mert ilyen lépésekre igen nagy szükség lenne. A közelmúltban megszüntetett adókedvezmény például egyértelműen megmutatkozik az idén megkötött életbiztosítások számának visszaesésében. Noha az egykulcsos szja tervezett bevezetésével együtt járó általános kedvezménymegvonások miatt arra kevés esélyt látok, hogy újra bevezessék ezt az adókedvezményt, az államnak számos más területen nyílhat lehetősége a közvetett támogatásra. Nyilvánvaló például, hogy ha az élet-, betegség- vagy baleset-biztosítások esetében járulékmentessé válhatna a munkáltatói támogatás, az jelentős támogatást jelentene az öngondoskodás megerősítésében. Az egészségbiztosítás területén is számos olyan lépés tehető az üzleti biztosítók szorosabb bevonásával, amely nyerő pozíciót eredményezhet minden érintett, biztosított, egészségügyi intézmény, állam, biztosító, valamint alkusz számára egyaránt.
Bízom benne, hogy ezúttal is érvényesül majd az a tapasztalat, hogy a nehéz helyzetek segítenek közös nevezőre hozni valamennyi érintett szereplőt, és közös célok kitűzésével indulhatunk kifelé a jelenlegi, egyelőre igen mélynek tűnő gödörből.

A szerző a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének az elnöke