Bizonytalan jövő előtt a kapcsolt energiatermelés

A villamosenergia-termelés területén Európában jelenleg három támogatási irányzat van: a támogatási politikák középpontjában a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés, a megújuló energiaforrásból, illetve a hulladékból nyert villamos energia támogatása áll. A kapcsolt energiatermelés az egyik leghatékonyabb „fegyver” a gazdasági és környezeti terhek csökkentése érdekében. Nem véletlen, hogy a kapcsolt energia előállítása az Európai Unióban (EU) is kiemelten támogatott energiatermelési forma (2004/8/EK irányelv). Persze ezen túlmenően a kapcsolt erőművek támogatásának nagyon egyszerű oka is van: ezeknek az energetikai beruházásoknak a társadalmi hasznossága nem árazódik be megfelelően, így ezek az erőművi beruházások nem térülnek meg piaci alapon.

A hazai energetikában a kapcsolt energiatermelés az utóbbi több mint egy évtized egyik legdinamikusabban fejlődő területe volt, tényleges felfutása 2000 utánra tehető. A fejlődés oka, hogy a kapcsolt energiatermelés a magyar szabályozásban is egyre inkább „támogatott” volt a KÁT rendszeren keresztül. A 2009–2010-es évekre eljutottunk oda, hogy a hazai körülbelül 8 ezer MW beépített erőművi kapacitásból 2 ezer MW kötelező átvételű termelői kapacitás volt, melynek háromnegyedét a kapcsolt energiatermelés adja ki. A többi kapacitáson a szél- és napenergia, illetve a biomassza osztozott, illetve osztozik. Az elmúlt évek töretlen fejlődése a jelenlegi szabályozás alapján megtörni látszik, hiszen 2010. december 31. napjával – de legkésőbb 2015-ig – a kapcsoltan termelők elveszítik a KÁT keretében történő értékesítési jogosultságukat.
De vajon mi motiválta a szabályozót, hogy segítse ezt a töretlen felfutást?

Ennek a megértéséhez a következőket kell látni: a kapcsolt erőműveket támogató kompenzációs rendszerben eleinte csak a kötelező átvételi kötelezettség volt jogszabályilag rögzítve, alacsony átvételi ár mellett. A későbbiekben az átvételi ár fokozatosan emelkedett, mígnem szó szerinti „támogatás” jött létre. Ezzel párhuzamosan folyamatosan bővült a támogatottak köre: a rendszer eleinte 20 MW teljesítményig nyújtott támogatást, később ez kibővült 50, majd 140 MW-ra. Az utóbbi években az úgynevezett „KÁT-olló” pedig olyannyira kinyílt, hogy 190 MW lett a felső teljesítménykorlát.

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a támogattak köre egy másik aspektusból viszont szűkült. Amíg korábban az ipari fogyasztókat ellátó kapcsolt erőművek is a támogatottak körébe tartoztak, mostanra csak a távhőszolgáltatókat kiszolgáló erőművek tartoznak a rendszerbe. A támogatás mai formájának végső kialakulását tehát elsősorban „távhő-politikai” célok vezérelték.

A megnövekedett támogatás miatt a KÁT-rendszert sokszor éri támadás, és elsősorban az elmúlt évek jelentős villamosenergiaár-emelkedése miatt. Ennek az a nyilvánvaló oka, hogy a KÁT-rendszer finanszírozása nem a költségvetést, hanem a villamosenergia-fogyasztókat terheli. Az utóbbi évek villamosenergiaár-emelkedéséért csak a KÁT-rendszert nem szabad hibáztatni, az áremelkedés oka ennél összetettebb, és azt a villamosenergia-számla költségszerkezetének ismeretében célszerű kritizálni. 2011. január 1-jétől a hazai kapcsoltan termelők körülbelül 25 százaléka elveszíti a támogatást, de nagy valószínűséggel ez a szám hamarosan jelentősen emelkedik, hiszen 2015 végéig valamennyi támogatott kapcsolt erőmű kiesik a rendszerből. Ezek a termelők két dolgot tehetnek: vagy leállítják a termelést, vagy a szabadpiacon próbálják meg értékesíteni a megtermelt villamos energiát. Mindkét esetben nagy valószínűséggel hőáremelkedéssel kell számolnunk.
Mivel a távhő és a kapcsolt piac kölcsönösen függ egymástól, támogatás hiányában a következőkkel kell számolni:

I. leállás esetén a kapcsolt erőművek kiesését vélhetően valamilyen kevésbé hatékony hagyományos termelőegységgel pótolni kell, ez hőáremelkedést eredményez, vagy II. piacra termelés esetén az úgynevezett „túlélő” termelő a további veszteségek elkerülése érdekében kénytelen lesz a hőárak emelését kezdeményezni. Ez utóbbi esetben számolni kell azzal is, hogy nem mindegy, hogy a megtermelt villamos energiát mikor értékesíti a termelő. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az értékesítés időzítésének késleltetése az év utolsó hónapjaiban komoly kockázatokat rejt(het) magában, mivel egyrészt a szabadpiaci árak ebben az időszakban csökkenő tendenciát mutatnak (a kereskedők zárják a pozíciókat), másrészt az aukciók az utóbbi években rendre alacsony árakat hoztak magukkal, ez szintén csökkentette az eladható villamos energia piaci árát. Ezek együttes várható árcsökkentő hatása tovább fokozhatja a KÁT-rendszerből kieső erőművek által már amúgy is elszenvedett veszteséget.

Összességében elmondható tehát, hogy jelenleg nemcsak a rendszerből az év végén kieső termelőknek, hanem azoknak a későbbiekben kieső termelőknek is nagyfokú bizonytalansággal kell szembenézni, amelyeknek a beruházása addigra nem térült meg. Minél előbb szükséges lenne tehát átgondolni és nyilvánosságra hozni egy olyan új, kapcsolt erőműveket érintő támogatási rendszert, amely biztosítja, hogy a magyar sajátosságoknak megfelelő, piaci alapokon nyugvó, hosszú távon kiszámítható támogatási rendszer jöjjön létre. Talán itt az idő, hogy ez a megújuló energiák terjedését ösztönző átfogó, piaci alapú támogatási rendszerrel együtt, de külön-külön valósuljon meg.

A szerző ügyvéd, korábban az E.On Hungária csoport jogi tanácsadója