Innováció másképp

Örök téma, hogyan lehetne az innovációra rendelkezésre álló forrásokat hatékonyabban hasznosítani. A hatékonyságot alapvetően meghatározza, hogy ki hozza a döntéseket, milyen közvetítőkön, támogatásként vagy tőkeként jut-e el a forrás a vállalkozásokhoz.
Sokan vélik úgy, hogy hazánkban nem elégségesek az innovációra fordított források, főként a vissza nem térítendő források nagysága. Meggyőződésem, hogy nem a forrás kevés, hanem az elért eredmény. Valójában nem is tudható, hogy milyen mértékben hasznosulnak a támogatások, mivel nem történik meg a források felhasználásának értékelése, vagy ha igen, akkor az formális jellegű, és a felhasználás szabályszerűségét vizsgálja, nem az eredményét. A nem hatékony forrásfelhasználáshoz hozzájárul, hogy a támogatások megítéléséről döntő testületek „belterjesek” vagy szakmailag (üzletileg) felkészületlenek, hiányzik a személyi felelősség, az érdemi monitoring és az értékelés.

Az innováció lényege, hogy belátható és tervezhető időn, valamint költségkereten belül a vállalkozás versenyképességét látványosan megnövelő eredmények szülessenek. Az eljárás vagy a technológia újdonsága miatt azonban a folyamat műszaki és értékesítési kockázatai magasak, ezt a vállalkozás önmagában nem képes felvállalni. Ezért olyan forrásra van szükség, amelynek magas a kockázattűrő képessége, és a magas hozam reményében a veszteség felvállalására is hajlandó.

Ilyen forrás a kockázati tőke és a EU-s vagy hazai költségvetési támogatás. Mindkét forrás eredményorientált, vagy legalábbis annak kellene lennie. A kockázati tőkénél a magas hozam a cél, a közösségi forrásoknál pedig a pozitív gazdasági hatások mellett elvárásként megjelennek a pozitív társadalmi hatások is, mint a tudásalapú társadalom képének erősítése, magyar innovációs sikersztorik felmutatása. Meglátásom szerint a közösségi forrásokat is befektetésként és nem elköltendő támogatásként kell kezelni, amelynek kell lennie gazdasági eredményének és akkor társadalmi eredményei is lesznek.
A két forrás kombinálásától várható a legjobb eredmény: a közösségi forrás visszatérítendő támogatásként történő kihelyezése piaci alapon működő, motivált, profi kockázatitőkealap-kezelő menedzselésében, aki amellett, hogy magánbefektetői forrásokat is bevon, a hozamból történő részesedés reményében befektetői szemlélettel fektet be. Csak olyan projekteket finanszíroz, amelynél magas hozamot tud elérni, mert a projekt életképes, és három-öt éves távlatban értékesíthető produktumot állít elő. A kockázatitőkealap-kezelő az előre meghatározott részeredmények elérése esetén fektet be, a felhasználás eredményességét folyamatosan ellenőrzi, értékeli, és igyekszik kikényszeríteni a sikert. Az állam annak érdekében, hogy a magánbefektetők és a menedzsment motivációját erősítse, alacsony szinten maximálhatja hozamelvárását, mert még így is jobban jár, mintha vissza nem térítendő támogatásként biztosítja a forrást. A kockázati tőkével való együttműködés esetén az állam a befektetett forrást visszakapja, és azt újból befektetheti.
A fenti modell gyakorlati megvalósulását láthatjuk a 70 százalékban EU-s finanszírozású ún. Jeremie kockázatitőke-programban, melynek keretében nyolc alap jött létre összesen 45 milliárd forint tőkével. Ez a forrás 100 millió forintos átlagos befektetési mérettel számolva 450 innovatív vállalkozás finanszírozását teszi lehetővé.
Sokszor elhangzik, hogy az innovatív vállalkozások nem jutnak tőkéhez. Ha egy tőkére éhes innovatív vállalkozásnak nem sikerül tőkét bevonni a Jeremie alapoktól, akkor ott valami más probléma lehet, például az, hogy a projekt nem felel meg a magánbefektetők elvárásainak, azaz nem életképes. Ha pedig nem életképes, akkor közösségi forrásból, különösen vissza nem térítendő támogatásból bűn lenne finanszírozni.

A szerző a Start Tőkegarancia Zrt. vezérigazgatója