Zöldenergia és a lehetséges törvényi megoldás

A megújuló energiaforrások szerepe a világ energiaellátásában fokozatosan növekszik. Jelentőségük elsősorban abban áll, hogy a megújuló energiahordozók a fenntartható fejlődés alapelemének tekinthetőek, hiszen alkalmazásuk nem jár káros hatással a környezetre, és ellentétben a fosszilis alapú energiahordozókkal, kifogyhatatlan mennyiségben állnak rendelkezésre.
Az Európai Unió élenjár a világon a megújuló energiaforrásokat célzó programok kidolgozásában és népszerűsítésében. A 2009-ben elfogadott 28. számú irányelv alapján az unió 2020-ra a megújuló energiaforrások arányát az öszszes energiafogyasztásban 20 százalékra szeretné növelni. A terv megvalósításához Magyarországnak is hozzá kell járulnia, mégpedig 13 százalékos arányú zöldenergia-felhasználással. Jelenleg 7 százalék körül teljesítünk. Az EU-s irányelv keretében minden egyes tagállamnak ki kell dolgoznia egy megújulóenergia-cselekvési programot, amelyben megfogalmazza, miként szeretné az adott ország a számára előírt megújulóenergia-arányt elérni. Az eredeti, június 30-i határidő helyett Magyarországnak szeptember 30-ig kellett egy ilyen tervet az Európai Bizottsághoz benyújtania. Ezt ugyan elmulasztottuk, ám az elmúlt napokban kiderült, hogy a tervezetet a kormány minél előbb szeretné elkészíteni.

A nemzeti cselekvési program részeként fontos lenne egy átfogó megújulóenergia-törvényt elfogadni, amely a gazdasági fejlődést új, zöldebb és fenntarthatóbb pályára állíthatná. Egy demokráciában a törvények számítanak a legmagasabb szintű jogszabálynak. A törvények nemcsak jogtechnikai eszközök, hanem értékválasztások lehetőségét nyitják meg a döntéshozók előtt. A kilencvenes években, a piacgazdasági átállás során hozott törvények világosan megmutatták, hogy hosszú-hosszú évekre, évtizedekre formálni tudjuk – jól vagy rosszul – az egyes gazdasági területek működését és fejlődését. Az alternatív energia piaca új szegmens a magyar gazdaság működésében, ezért érdemes figyelni arra, hogy mások hogyan alkottak szabályozást e területen.
A megújuló energiaforrások területén elért eredményeit tekintve Németország kimagaslik az uniós átlagból. 2009 végén Németország az összes energiaszükségletének 16,4 százalékát megújuló energiaforrásokból fedezte.

A német eredményeket a 2001-ben elfogadott és 2004-ben hatályba lépett megújulóenergia-törvény alapozta meg. A törvény sikerét néhány jól azonosítható mozzanat alkotta.
Először is, a törvény szélesen értelmezi a megújuló energiahordozók körét, hatálya mindenre kiterjed: a szél-, a nap- és a vízenergiára, továbbá a geotermikus energiára és a biomassza alkalmazására is, az utóbbi magában foglalja a hulladéklerakó helyeken és szennyvíztisztító telepeken keletkező gázokat és a háztartási és ipari hulladék biológiailag lebontható részét is.
Másodszor törvény kötelezi az elektromos hálózat kezelőit, hogy minden egyes zöldenergiát termelő egységet az elosztó hálózathoz kapcsoljanak, és az értékesítés során a zöldenergia elsőbbséget élvezzen más, akár a hálózatkezelő által termelt energiával szemben is. Ilyen módon a fogyasztók maguk is energiatermelővé válnak, és a felesleges energiát értékesítik a törvény által meghatározott áron.
Harmadik fontos eleme a törvénynek az ún. „feed-in-tariff” rendszer, amely szerint a törvényalkotó előre meghatározta az energia kilowattonkénti árát, ezzel biztonságot és kiszámíthatóságot nyújtva a termelőknek. A különböző megújuló energiahordozókhoz különböző kilowattonkénti árat írtak elő a törvényhozók. A tarifa mértéke a szerződéses idő (tipikusan 20 év) múlásával csökken, amely biztosítja a folyamatos innovációt és a minél nagyobb hatékonyságra való törekvést. A rendszer az árparitás felé vezet, hosszú távon közelít egymáshoz a hagyományos és a megújuló energiaforrásokból termelt energia ára.
Összességében ezek a megoldások folyamatos fejlődést biztosítanak, ösztönzik a befektetéseket, mert a termelőknek biztonságot és kiszámíthatóságot adnak. Az idő múlásával pedig – az ártámogatás „kivezetésével” – mind nagyobb és nagyobb energiahatékonyságra buzdítanak. A törvény negyedik és egyben talán legfontosabb – habár implicit – hatása, hogy a törvényi szintű szabályozás jelzésértékű a befektetők számára, kiszámíthatóságot és gazdasági biztonságot nyújt a megújuló energiaforrásokban tervező gazdasági szereplők részére.
Magyarországon szokatlan az a tudatos és fokozatos döntéshozatal, ahogyan a német politikusok jártak el. A törvényt 2001-ben fogadták el, de csak 2004-ben lépett életbe, amely lehetővé tette, hogy az energiapiac szereplői közép- és hosszú távú céljaikat hozzáigazítsák a törvényhez. A fokozatos bevezetés nyugalmat, kiszámíthatóságot és elkötelezettséget jelzett. A piaci szereplők stabilitásérzetét tehát nemcsak törvényekkel, hanem döntéshozatali módszerekkel is meg lehet erősíteni. Ez is a piaci kockázatok csökkenésével jár.
A törvény nagy előnye, hogy egységes rendszerbe foglalta és ezzel áttekinthetővé tette az addig meglehetősen kusza és szétszabdalt törvényi szabályozást. Hasonló lépés a magyar jogszabályi háttérnek is hasznára válna, ezzel valószínűleg tisztában van minden vállalkozó és befektető, akinek a vállalkozása beindítása és üzemeltetése során meggyűlt a baja az áttekinthetetlen engedélyezési mechanizmussal.
Ennek a törvényi megoldásnak köszönhetően Németországban 2009-ben 294 ezren dolgoztak a megújulóenergia-szektorban, amely a 2004-es évhez képest majdnem 100 százalékos növekedést jelent. A német modell tehát kitűnő kiindulópontként szolgálhatna a magyar törvényhozóknak egy hazai megújulóenergia-törvény megalkotásában és egy zöldebben fejlődő gazdaság beindításában.

A szerző a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi iroda munkatársa