Ami igazán megalázó Nagy-Britannia számára
Most egy újabb hasadás következett be, mert az átevickélést választó országok csoportjáról levált Nagy-Britannia. Bár a londoni kormány hitelképességét továbbra is sziklaszilárdnak tekintik, David Cameron miniszterelnök kabinetje a történelem legnagyobb fiskális kiigazítására kényszerül: a következő négy évben a GDP 9 százalékának megfelelő arányú deficitcsökkentést tervez végrehajtani.
Eleddig Kína mutatta a legjobb teljesítményt a pénzügyi válság kezelésében, vele szemben a többi, sodródó ország hátrább szorult. A legrosszabb képet azok az államok mutatják, amelyek hitelképessége megroppant, és ahol a kormány megszorító intézkedésekre kényszerült. Az igazi talányt ebben a helyzetben Nagy-Britannia jelenti, ahol a bizalom nem rendült meg a kormány iránt, és ahol a megszorításokat nem a külvilág kényszerítette az országra, hanem azt maga választotta. A kérdés az, hogy vajon ezzel csatlakozik-e a sereghajtókhoz.
Cameron kormánya korábban azt állította, hogy gazdaságpolitikájával visszahozza a gazdasági boom éveit, mert erőteljesen csökkenni fognak a hosszú lejáratú kamatok, s ez robbanásszerű növekedést hoz a magánberuházásokban. Ezt a célt a kabinet most szemlátomást feladta, és inkább azt az üzenetet próbálja célba juttatni, hogy programjának bukása katasztrófához vezetne. A pénzügyminiszter, George Osborne ezt a következőképpen fogalmazta meg:
„A júniusban elfogadott vészköltségvetés nyomán a bizalom helyreállt. ... A program feladása egyenes úton vezetne a gazdaság romba dőléséhez.”
Ha ennek hallatán bárki megkérdezi a kormány támogatóitól, hogy miért nincs alternatívája a gigantikus kiadáscsökkentésnek és az adóemelésnek, akkor legfeljebb zavaros válaszokat lehet hallani. Vajon miért rossz, ha nagy költségvetési hiányt tartanak fenn mindaddig, amíg a gazdasági fellendülés szilárd alapokra kerül? Az adósság természetesen nagyobb lesz, és ez után nagyobb kamatokat kell fizetni, ezt azonban a brit kormány most rendkívül kedvező finanszírozási feltételek mellett tudná teljesíteni. Ha a kamatok alacsonyak, akkor a piac azt üzeni a kormányoknak, hogy hozzátok előre a kiadásaitokat, az adókat pedig halasszátok későbbre.
A megszorítások szószólói ezzel szemben azt hangoztatják, hogy összeomolhat a kormány hitelképessége, ezért az állam csak roppant előnytelen feltételek mellett tudja majd refinanszírozni az adósságát. Ennél rosszabb lehet szerintük, hogy a kormány egyáltalán nem tudja tovább görgetni az adósságát, ezért drasztikusan csökkentenie kell a kiadásokat, és meg kell emelnie az adókat. Márpedig éppen ez az, amit a londoni kabinet jelenleg is tesz. Mi lehet az érv, amely szerint ezt a lépést haladéktalanul meg kell tenni, akkor is, ha a fellendülés nem szilárdult meg?
Az tény, hogy a 70-es években a brit kormány hitelképessége összeomlott, és akkor az IMF-től felvett hitelek révén sikerült teret nyitni a kiadáscsökkentés és az adóemelés fokozatos végrehajtásához, elkerülve az azonnali intézkedések kényszerét. A valutaalapot annak idején éppen erre a célra hozták létre. Az IMF-programok révén helyre lehet állítani a bizalmat a kormányok fiskális politikája iránt, a folyósított hiteleknek köszönhetően a közép- és hosszabb távon szükséges kiadáscsökkentést, illetve adóemelést a leginkább megfelelő időpontban lehet végrehajtani.
A hitelfelvétel az IMF-től megalázó lehet a kormány politikusai számára. Az üzleti vállalkozások azonban folyamatosan tartanak fenn hitelkereteket bármely jövőbeni eshetőségre felkészülve, és ők egyáltalán nem tartják megalázónak, ha ezeket a forrásokat igénybe is kell venni a bajok bekövetkezte esetén. És egyáltalán, mi abban a megalázó, ha egy kormány a saját polgáraitól kér kölcsönt?
A britek – amint azt Osborne nagyon jól tudja – készek hitelezni a kormányuknak, nagy összegben és az IMF által kínáltnál jobb feltételek mellett. Ha pedig valaki attól tartana, hogy ez ügyben a brit polgárok esetleg meggondolhatják magukat, akkor még mindig számítani lehet a Wall Street hercegeire, a londoni Canary Wharf báróira, esetleg az amerikai pénzügyminisztériumra, hogy védelmet nyújtsanak Nagy-Britanniának a következő évekre szóló árfolyamkockázatokkal szemben.
A saját lakosságtól kölcsönt felvenni különösen nem megalázó, ha a gazdaság a depresszió állapotában van, amikor az alacsony kamatok miatt olcsón lehet hitelekhez jutni, és amikor minden gazdasági érv azonnali kiadásokért és az adók elhalasztásáért kiált. Ami viszont valóban megalázó, az az, ha egy kormány rövid úton megszüntet félmillió állást a közületi szektorban, és további félmilliót a magángazdaságban.
A szerző a kaliforniai Berkeley Egyetem közgazdaságtan-professzora
Copyright: Project Syndicate, 2010
@ www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.