Megszorítások nélküli konszolidáció: Ez hungaricum lenne

Azt hiszem, ismételten magyar csodáról beszélhetünk, mert elemi közgazdasági megközelítésben aligha érthetjük, hogy megszorítások nélkül a 2010-es 3,8 százalékos, 2011-ben pedig 3 százalék alatti költségvetési hiányt hogyan teljesíthetjük.

A megszorítás fogalmának számÛzése egyrészt a választások elÕtt felvett póz folytatódását van hivatva igazolni, másrészt abból a forradalmi értelmezésbÕl fakad, hogy a megszorítás a korábbi kormányokhoz köthetÕ, a társadalom szélesebb rétegeit érintÕ, közvetlen adóemelést vagy a szociális kiadások csökkentését jelenti. Politikailag persze különbözÕképpen értelmezhetjük a megszorítást, de makrogazdasági megközelítésben azt az egyszerÛ követelményt hordozza, hogy a megtermelt és a költségvetés hiányával megemelt, korábbi idÕszakban felhasznált jövedelmeket a gazdaság egészében mérsékelni szükséges. Mértéke 2011-ben a GDP legalább egy százaléka, azaz 260–300 milliárd forintra tehetÕ. A gazdasági növekedés erÕteljes gyorsulását feltételezve sem képzelhetÕ el, hogy a költségvetés hiányának ilyen arányú csökkentése idején a belsÕ összkereslet ne essen vissza.

A megszorítások szó használatától való tartózkodást érteni vélem, de a megjelenÕ kormányzati elképzeléseket olvasva az igazi gondom: egyre inkább el is hiszik, hogy miután szóhasználatban nincsenek megszorítások, így az érvényesítendÕ gazdaságpolitika végsÕ kihatásaiban növekedést élénkítÕ hatású. Az eddig megjelent, gyakran a rögtönzés hatását keltÕ, a 2011-es költségvetéshez kapcsolódó intézkedések jellemzésére a jövedelmek átrendezÕdése a leginkább megfelelÕ fogalom.

Az eddigi jövedelemátrendezÕdések nyertesei döntÕen a hazai kis- és középvállalkozások, bár a nyereségadó 10 százalékra történÕ csökkentése komolyabb átrendezÕdést itt sem hozhat, hiszen a szféra egészének a nyereségessége meglehetÕsen szerény mértékÛ. JellemzÕ, hogy a kiskereskedelemben a kkv-k mintegy 6000 milliárdos forgalma mellett a kimutatott éves veszteség mintegy 33 milliárd. A hazai kis- és középvállalkozások minden eddigi kormányzati lépésben tetten érhetÕ gazdaságpolitikai preferálása nem igazán vitatható, ismerve a szektor gazdasági állapotát. ValószínÛsíthetÕ az is, hogy a terhek csökkentése javíthatja a szektor versenyképességét, növekedési kilátásait. Igazából azonban a bÕvülés legfÕbb fékje itt nem a nyereségesség és a tÕke hiánya, hanem a belsÕ fizetÕképes kereslet látványos zsugorodása, amelyet a megszorításként meg nem nevezett, de a költségvetés hiányát egy százalékponttal csökkentÕ gazdaságpolitikai szándék tovább mérsékel. Ebben a szegmensben az exportpiaci expanzió rövid távon csak elvétve jöhet számításba.

Érdekes, hogy miközben a kormányzat szentül hisz a kkv-k adócsökkentésének megváltó szerepében, a nemzetközi kitekintésben is drasztikusnak tekinthetÕ válságadóval sújtott ágazatok jövÕbeni fejlÕdési kilátásait – farizeus módon – változatlannak feltételezi. Hungaricum az, hogy az adócsökkentés a kis- és középvállalkozások területén biztos fellendülést eredményez, de a valóban nemzetközi versenyfeltételek között mÛködÕ és meghatározó jelentÕségÛ ágazatokban a drasztikus adóemelkedés nem csökkenti ezen vállalkozások növekedési potenciálját, különösen pedig a rövid távú fejlesztési törekvéseiket.

Piacgazdaságot feltételezve félÕ, hogy a megnövekedett adóterhek idÕvel részben vagy egészben átszivárognak a szélesebb üzleti és fogyasztói közegbe. EbbÕl a szempontból jól hangzó, de semmit sem érÕ kijelentés, hogy „ha megkísérlik, lesz, aki a körmükre néz”. Ráadásul bármilyen „népszerÛ” is a bankadó, a válságadó, továbbá a kkv-k és a munkavállalók egy részének kedvezÕbb adóztatása, a terhek ilyen jellegÛ átrendezésének a jövÕbeni növekedési hozadéka finoman szólva is kérdéses. Az adók átrendezése – a méltányossági szempontokon túl – ugyanis önmagában nem cél, hanem fontos eszköz a dinamikus és fenntartható növekedés feltételeinek megteremtéséhez. De ha a rövid távú bÕvülési kilátások nem igazán reményteljesek, mi lesz az átmenetinek gondolt válságadók kivezetése után?