Miért a takarékokat, és miért éppen most?

Miközben a banki különadó jelentős terhet ró a nagy kereskedelmi bankokra (ezt persze arányosan a takarékok is megfizetik), a kormány alárendelt kölcsöntőkéről, a takarékok hitelezési aktivitásának növeléséről és piaci részesedésük megsokszorozódásáról beszél. Ez azonban nem csak bizalmi kérdés. Miért?

A takarékszövetkezetek pénzpiaci részesedése jelenleg mindössze 5–6 százalék – korántsem optimális, messze elmarad a szektorban betöltött szerepük súlyától és az uniós átlagtól is. Miközben a teljes bankfiókhálózat több mint felét a takarékok adják, azokat az ügyfeleket is kiszolgálják, akik számára a takarékszövetkezet jelenti az egyetlen kapcsolódási pontot a pénzügyekhez. Csaknem hárommillió ember számára ma Magyarországon a takarék az egyetlen pénzügyi szolgáltató, így gazdasági-társadalmi érdekeket is szolgál. Természetesen neki is törekednie kell a nyereség elérésére, hiszen a nélkül nem tud fennmaradni és fejlődni, tőkét gyarapítani. De fontos szempont az is, hogy emberek tömegei, bizonyos települések, de akár a más banki szolgáltatók által kevéssé „preferált” mikro-, kis- és középvállalkozások ne szoruljanak ki a pénzügyi szolgáltatói körből. Ugyanez a logika egyébként a világon máshol is hasonlóan érvényesül.

Az Európai Szövetkezeti Bankok Egyesületének friss statisztikája szerint ma az Európai Unió 27 országában működő 28 országos szövetségnek 4100 szövetkezeti banki tagja van, amelyek 65 ezer kirendeltségükön közel 800 ezer alkalmazottal állnak az 50 milliós tagságuk és 170 millió ügyfelük rendelkezésére. Piaci részesedésük átlagosan nem 5–6, hanem 20–40 százalék között van. A különbség számottevő, ennek megvannak a történelmi okai, de a múltba tekintés helyett érdemesebb a jelenre és a jövőre koncentrálni.

A jelenben azt látjuk, hogy piaci részesedéstől függetlenül azokban az országokban – így Magyarországon is –, ahol a helyi banki struktúrák hiányoznak vagy gyengébbek, a globális bankoktól való egyoldalú finanszírozási függés jelentős destabilizáló erő lehet. Erre számos példát láttunk hazánkban is a közelmúltban. Ezért is szükséges a helyi bankok, köztük a szövetkezeti hitelintézetek megerősítése, hiszen ők a saját eszközeikkel mindent megtesznek stabil működésük érdekében. Nem véletlen például, hogy a takarékokat sokkal kevésbé érintette a pénzügyi válság. Nem vettek részt a sokszor bonyolult és kockázatos nemzetközi tranzakciókban, nem vásároltak ismeretlen összetételű portfóliókat, csak elenyésző arányban vettek részt devizafinanszírozásban is. Ügyfeleik a helybéli, lakossági, a helyi kis- és középvállalkozói, önkormányzati közösségből, a helyi mezőgazdasági családi gazdaságok, őstermelők köréből kerülnek ki. A szövetkezeti hitelintézetek ismerik az ügyfeleiket, néven és nem hívószámmal szólítják őket.

Az üzlet a kölcsönös bizalom elvére épül – így a bizalom kérdése inkább ebből az aspektusból vizsgálható. Ez nagymértékben csökkenti mindkét fél számára az együttműködés kockázatát. A bizalom számszerűsíthető, pénzre váltható. Megfontolt hitelezési gyakorlatuknak köszönhetően szinte egyedüli banki szereplőként voltak képesek arra, hogy a működésükhöz szükséges pénzforrásaikat saját erőből biztosítsák. A kormány törekvéseire visszakanyarodva: a cél egy stabil, értékteremtő gazdaság felépítése, ami csak úgy sikerülhet, ha helyreáll a bizalom, amelyben jelentős szerepe lesz a takarékszövetkezeti szektornak.
Éppen ezért fontos, hogy a nemzeti tőkének egy jelentős részét adó szektor a társadalmi, gazdasági súlyának megfelelő lehetőséghez jusson, hiszen ehhez ma minden adott: 1800 bankfiók, csaknem 8000 munkatárs, teljes infrastruktúra. Szükség van a magyar takarékszövetkezeti rendszer megerősítésére, ez nemcsak a lakosság érdekeit szolgálja, de általa a magyar kis- és középvállalkozói szektor is folyamatosan fejlődhet.

A szerző az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség alelnöke