Tuniszi megfigyelők szerint a rendkívüli állapot kihirdetése, a munkanélküliség és az élelmiszerárak ellen tüntetők rendőri ütlegelése és rugdosása nyomán támadt minapi felzúdulás lehetett az utolsó csepp a pohárban, ami a tízmillió lakosú észak-afrikai országot tizenhét éve vezető politikust megfutamodásra kényszerítette.
Tunézia, amely egyfajta mintaállamnak és turistaparadicsomnak számított eddig, mára a lázadás földje lett a térségben. Jelentős szerepe volt ebben az államfő és az őt körülvevők hatalmukkal visszaélő, elbizakodott politikájának, a jogvédő szervezetek szerint a tunéziai rezsim rendőrállam jellegének s a több mint egy hónapja tartó tiltakozások félrekezelésének. A napról napra növekvő elégedetlenség láttán már hiába csökkentették a cukor és a étolaj árát, hiába váltotta le az elnök a kormányt és ígért új választásokat, nem tudta lecsendesíteni a tüntetőket.
A világnak, a Tunéziát vezető politikai elit hatalmi visszaéléseit gazdasági érdekből elnéző demokráciáknak pedig számolniuk kell a radikális iszlám erők előretörésével. Az elemzők máris arra figyelmeztetnek, hogy a lázadás aligha áll meg az ország határainál. Algériában, Líbiában és Egyiptomban szintén „sok a mozgolódás”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.