Részvényjogi tévelygések

Az Országgyűlés december 13-án fogadta el az „Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról” szóló, közel hetven közlönyoldalnyi „salátatörvényt”. A 2010. évi CLIX. törvény (pénzügyi törvény) két, a paragrafusok dzsungelében szabad szemmel alig észrevehető rendelkezéséről szeretnék beszámolni, azokról, amelyek a társaságok tőzsdei kivezetésével összefüggésben korrigálják a tőkepiaci és a társasági jogi szabályozást. A módosítások január elsején történt hatálybalépése óta a részvénytársaságok akkor is megvásárolhatnák korábban kibocsátott részvényeiket, ha vagyoni helyzetük – legalábbis a hitelezői érdekek tiszteletben tartása mellett – azt nem tenné lehetővé.

A probléma megértéséhez közelebb jutunk, ha tisztázzuk, hogy mi indokolta az úgynevezett sajátrészvény-szerzés feltételeinek megváltoztatását. A pénzügyi törvény a nyilvánosan működő cégeknek a szabályozott piacról való kivezetése esetére előírja, hogy a döntés ellen szavazó részvényesek értékpapírjuk megvételét igényelhetik a részvénytársaságtól – lásd a pénzügyi törvény 96. §-ának (7) bekezdését. Ha pedig egy nyilvánosan működő részvénytársaság nem képes felhalmozott adózott nyereségéből finanszírozni ezeket a tranzakciókat, a részvények a pénzügyi törvény 137. §-a alapján a társaság jegyzett tőkéjének a terhére is megvásárolhatók.

A vállalkozásnak a tőzsde elhagyására vonatkozó közgyűlési döntése kétségkívül hátrányosan érintheti a részvényeseket annyiban, hogy ezáltal az értékpapírok azonnali pénzre váltásának lehetősége lényegében megszűnik. Ám a minősített többséggel elfogadott határozat a részvénytársaság és így a részvényesek érdekét szolgálhatja, a sikeres jövőbeli működés előfeltétele lehet. Azáltal, hogy a pénzügyi törvény a leszavazott részvényesek számára eladási opciót biztosít, egyben a társasági stratégiaváltás obstrukcióját teszi lehetővé. Pontosabban szólva csak tenné, ha egyidejűleg nem lazítana a törvény a sajátrészvény-szerzés feltételein.

A törvényhozó az általa előidézett problémát egy még súlyosabb következményekkel járó rendelkezéssel próbálja orvosolni. A részvények kibocsátó általi megszerzését az európai és a hazai részvényjogi szabályozás egyaránt szigorú feltételekhez köti. A 77/91/EGK tanácsi irányelv 19. cikke tiltja, hogy a társaságok a sajátrészvény-ügyletek során feléljék a hitelezői követelések fedezetéül szolgáló, szükség esetén értékesíthető eszközeiket. Könnyen belátható, hogy ha egy veszteségesen működő vállalkozás tőkéje terhére is visszavásárolhatná részvényeit, úgy utóbb a társaság vagyona jelentős részben ezekből az értéküket vesztett részvényekből állna.

A tőkevédelmi szabály alkalmazása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a korábban kibocsátott részvények megszerzésére ellenséges felvásárlás megakadályozása, a menedzsment ösztönzése vagy például a tőzsdei árfolyam „karbantartása” céljából kerül-e sor. Hitelezővédelmi nézőpontból ugyanis nem a sajátrészvény-vásárlás céljának, hanem a megvalósítás pénzügyi feltételei teljesítésének van jelentősége. A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) ezért félreérthetetlenül rögzíti, hogy tilos a saját részvény megszerzése, ha a részvénytársaság az adott évben nem jogosult osztalék fizetésére. A pénzügyi törvényben a tőzsdei kivezetés érdekében – az eladási opció okozta nehézségeket ellensúlyozandó – lehetővé tett kivétel viszont felmentést ad a részvénytársaságnak a Gt. 223. §-ában előírt szabály betartása alól. Ezen érdemben az sem változtat, hogy az így visszavásárolt értékpapírokat a társaság legfeljebb két évig lesz jogosult magánál tartani.

A hitelezővédelmi szabályok aprólékosan kimunkált rendszere nélkülözhetetlen a piac, a befektetők bizalmának a fenntartásához. A pénzügyi törvény ezt a bizalmi tőkét erodálja úgy, hogy a módosítást elrejtette egy nehezen áttekinthető törvény szabályrengetegében.

Gadó Gábor, a szerző ügyvéd-->