BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
KHR

Szigorúbban kell nyilvántartani a nem fizető adósokat

Elhibázott az a döntés, amely fellazítja a banki „rossz adósok” nyilvántartásának szabályait.
2011.01.28., péntek 07:00

Emberséges szándékú törvénymódosításról adtak hírt a lapok. Az egyes pénzügyi törvények módosításáról rendelkező 2010. évi CLIX. törvény a hitelintézeti törvény módosításával jelentősen csökkentette a banki „rossz adósokra” mért „büntetést”: a banki adósnyilvántartás (KHR) a magánszemélyek szerződésen alapuló, lejárt adósságának megfizetését követően öt év helyett csupán egy évig teszi elérhetővé az ügyfél előéletére vonatkozó hátrányos információkat.

A törvény 2011. január elsején hatályba lépett, a korábban regisztráltakra irányadó bejegyzéseket pedig – ha a fizetési mulasztás orvoslása óta több mint egy év már eltelt – a KHR kezelője március végéig köteles a nyilvántartásból véglegesen törölni. Mindennek hatására szakértői becslések szerint 13-14 százalékkal csökkenhet a megbélyegzett magánadósok száma. Ez a változás nem elhanyagolható súlyú, ha arra gondolunk, hogy az elmúlt év végén már közel kilencszázharmincezer személy adatait tartották nyilván az elektronikus dossziékban.

Az Országgyűlés által 2010 decemberében elfogadott szabály igazodik az elmúlt év adósvédelmi rendelkezéseihez. Ugyanaz a szemlélet nyilvánul meg most, mint a kilakoltatási moratórium április 15-ig történő meghosszabbításakor vagy a devizahitelek jelzáloggal történő biztosításának megtiltása esetében. Ez a módosítás szintén már első olvasásra érthető rendelkezést tartalmaz, amely kedvező fogadtatásra lelhet azok körében, akik a bonyolult pénzügyi előírásokkal szemben fenntartásaikat hangoztatják. Ráadásul látszólag segít is azokon az embereken, akiknek sikerült a múltbeli szerződésszegésük terheit kamatostul leróni, így javulhat jövőbeni banki megítélésük, csökkentve ezáltal esetleges újabb hitelkérelmük elutasításának kockázatát.

Véleményem szerint azonban mindez inkább törvénybe foglalt délibáb, amely valójában a hitelpiac kiszámítható működését veszélyezteti. A hitelnyújtással foglalkozó pénzügyi vállalkozások szempontjából ugyanis az egyik legfontosabb tájékoztató adat vész el: nem szerezhetnek tudomást arról, ha a hozzájuk forduló ügyfél például négy évvel korábban egy másik pénzintézetnél olyan tekintélyes összegű, lejárt határidejű tartozást halmozott fel, amelyet végül csak két évvel ezelőtt sikerült üggyel-bajjal letörlesztenie. Az úgynevezett negatív adósnyilvántartás segíti a bankot annak megítélésében, hogy mikor célszerű többletbiztosítékot kérnie, és mely esetekben kell kérlelhetetlenül nemet mondania a hitelszerződések megkötésére.

Az elutasítás oka éppúgy lehet az adós múltjából kiolvasható valamely szubjektív körülmény (a fizetési fegyelem esetenkénti hiánya), mint azok az objektív gondok, amelyekről egy-egy korábbi szerződésszegés hírt ad. Tévedés tehát azt állítani, hogy a lista a banki önkényt erősítő instrumentum. A nyilvántartás a hitelpiac valamennyi szereplőjét védi, a bankban betétjét elhelyező polgárt, az esetleg túlzottan is kockázatos hitelfelvételre aspiráló magánszemélyt, és nem utolsósorban mindazokat, akiknek beruházásához, fogyasztásához a bank hitele elengedhetetlen. Az üzleti kockázat emelkedését a pénzintézetek – okkal – a hitelnyújtási költségekben érvényesítik majd.

Részben más volna a helyzet akkor, ha az elmúlt években Magyarországon létrejött volna az a teljes körű banki adósnyilvántartás, amely az adós valamennyi aktuális, „élő” hiteljogviszonyáról képes lenne tájékoztatni az új hitelkérelem elfogadásának rizikóját mérlegelő pénzügyi vállalkozást. Az adatvédelmi biztos azonban az alkotmánnyal összeegyeztethetetlennek tartotta a nem csupán a hátrányos adatok rögzítésére koncentráló adatbázis létrehozását. Maradt tehát a „rossz adósok”nyilvántartása, és immár annak hatékonysága, értelmes felhasználásának esélye is csökken. Mindennek fényében csekély vigasz, ha a hivatalos statisztikai kimutatások a jövőben a valóságosnál kedvezőbb eladósodási számokat mutatnak.

A szerző ügyvéd

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.