BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
környezetvédelem

1 500 milliárdba kerül a céges autók magánhasználata

Az eddig kiszivárgott elképzelések szerint a kormány hamarosan elkészülő stabilizációs csomagjában az egyik elem a zöldadók emelése lenne. A megkérdezettek úgy vélik, van tér erre a lépésre, annak mértékéről azonban megoszlanak a vélemények.
2011.02.11., péntek 05:00

László Csaba
A KPMG adópartnere
Kivételek
„A versenyképesség és a környezetvédelem szempontjainak ütközése miatt rövid távon jelentős mozgásteret nem látok e területen. A zöldadók többsége az üzemanyagokhoz kötődik, ám az utóbbi években a szén-dioxidhoz köthető adók is népszerűbbekké váltak. Az egyes iparági szempontok miatt azonban rendkívül sok a kivétel, a visszatérítés. Csak az OECD-n belül több mint ezer ilyen kivétel van, ez országonként több mint harminc »specialitást« jelent. Magyarországon az üzemanyagok adójának emelése már nehezen elképzelhető, így elsősorban a szén-dioxidhoz köthető terhet lehetne növelni. Érdemi adóemeléseket, új adók bevezetését csak egy nagyobb nemzetközi megállapodás részeként tudom elképzelni. Annak nem lenne sok értelme, hogy egy ilyen adóval elüldözzünk iparágakat Ázsiába.”

Lukács András
A Levegő Munkacsoport elnöke
Adóelkerülés
„Először is vissza kell szorítani az évi 1500 milliárd forintos adóelkerülést, amely úgy történik, hogy a személygépkocsik magánhasználatát céges költségnek tüntetik fel. Évente több mint százmilliárd forint bevételt hozna a tehergépkocsik kilométer-arányos útdíja, a repülőjegy adója 30-40 milliárdot. Az energiatámogatásokat meg kell szüntetni, és megfelelő ellentételezéssel háztartási energiaadót szükséges kivetni. A vállalatokat, közintézményeket szintén energiaadóval kell terhelni, amelyet visszakaphatnak, ha javítják az energiahatékonyságukat. A zöld területek beépítését is meg kell adóztatni. Ahol a bérterheket csökkentették és helyette a környezetszennyezést adóztatták, ott javult a környezet állapota és a versenyképesség, nőtt a foglalkoztatás.”

Vámosi-Nagy Szabolcs
Az Ernst & Young adószakértője
Terhelés
„Magyarországon jelenleg is több ilyen közteher létezik. Sőt, hazánk e téren kifejezetten éllovasnak számít az Európai Unióban, hiszen már a kilencvenes évek közepén bevezettük az azóta is létező környezetvédelmi termékdíjat. Mint a neve is mutatja, ez a kvázi zöldadó veszi számításba és ellentételezi a termelés során felmerülő környezetterhelést. Utóbbi ellentételezésére azonban külön adó is létezik, nevezetesen a környezetterhelési díj, amelyet a levegő és a víz nem megfelelő szűrése, kezelése esetén kell leróni. Idesorolnám még az energiaipari cégeket érintő energiaadót is. További »ökolépésekre« van ugyan lehetőség, de nem szabad szem elől téveszteni, hogy ezek a közterhek is beleszámítanak az ország adóterhelési mutatójába.”

Samu János
A Concorde Értékpapír makroelemzője
Terelni kell
„Mindenképpen érdemes lenne növelni a zöldadókat Magyarországon, mert a környezetileg káros fogyasztást és termelést terhelik, és a társadalmi költségeket a szennyező forrásra hárítják. Ennek azonban nem szabad a teljes adóteher növekedését okoznia, egyidejűleg más adónemek csökkentésével együtt a leghatékonyabb. Egyszeri nagy lépésként sem érdemes meglépni, mert az csökkenti a gazdálkodási környezet kiszámíthatóságát, fokozatosan kell terelni a szereplőket a helyes irányba. Már csak azért is, mert a nemzetközi versenyképességet is befolyásolja a zöldadók mértéke. Kína például abból szerzi versenyelőnyének egy részét, hogy a termelésben nem érvényesíti a környezetvédelmi szempontokat, így tud a nyugati gazdaságoknál sokkal olcsóbb lenni.”

Peredi Péter
A Fuvosz főtitkára
Kompenzáció kell
„Az utóbbi tíz évben többször is szó volt az elektronikus útdíjfizetés bevezetéséről, nem meglepő, hogy a téma ismét napirendre került. Ez részben üdvözlendő, hiszen ennek révén a tranzitfuvarozást végző külföldi cégek is hozzájárulnak a hazai utakban, környezetben keletkező károk helyreállításához. Ám ezzel az újabb teherrel tovább romlik a hazai fuvarozócégek versenyképessége. Indokolt lenne, hogy egyfajta kompenzációként csökkenjenek a nem uniós szabályozás alá tartozó terheik, például a műszaki vizsgák díja vagy az átírási illeték. A szakmával történő egyeztetést elengedhetetlennek tartom. A környezeti terhelés mérséklését egyébként nagyban segítené, ha az állam a Széchenyi-terv keretében támogatná a korszerűtlen járművek cseréjét.”

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.