Oszkó: semmi alapja a nemtelen kritikáknak!

Ez az év súlyos, az éves hiánycél húsz százalékát kitevő finanszírozási lyukkal indult, amely vészjósló strukturális problémákra és lassan visszahízó kiadásokra utal. Az elmúlt három esztendőben ez a hónap rendszeresen többletet mutatott, az azt megelőző évek költségvetési pályája pedig ne legyen öszszehasonlítási alap, mert eleve nem lenne szerencsés, ha újra visszatérne.

Ennek hatása az idén a magán-nyugdíjpénztári számlák államosításának köszönhetően persze még nem mutatkozik meg, de jogosan tarthatunk tőle, ha úgy látjuk, hogy a költségvetésünk strukturális egyenlege 2009-ben és 2010-ben érte el a legjobb állapotát, s most visszakanyarodik a 2006-os pályája felé. A megugró januári hiányra adott hivatalos magyarázatok ráadásul valószínűtlenek. Nincs sok értelme ugyanis azt állítani, miszerint az idén azért halasztották nagyobb arányban az adózók az év végi jutalomfizetést, mint tavaly, mert 2011-től lényeges adócsökkentéssel számolhatnak, hiszen a 2010 eleji jóval nagyobb volt, mint a mostani, ráadásul sokkal nagyobb számú adózót is érintett.

Félő, hogy a jövedelemadókban mutatkozó egyhavi, mintegy 30 milliárdos bevételkiesés sokkal inkább annak tudható be, hogy az új adózási szabályok közeledtével megindult a munkajövedelmek ismételt visszaszorulása és tőkejövedelemmé változtatása, hiszen ez évtől újra megéri az önfoglalkoztatóknak minimálbér után fizetni a havi adó- és járulékterhet, a jövedelmük fennmaradó részét pedig osztalékként kivonni.

Persze a múlt évvel kapcsolatos nemtelen kritikáknak sem volt több alapjuk. Az év végével bebizonyosodott, hogy a bevételek bizony az új kormány minden intézkedése, a különadók vagy a magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolása nélkül is teljesültek volna. Eközben a kormány összesen legfeljebb a GDP egy százalékát alig meghaladó egyenlegkorrekciót hajtott végre, melynek szükségessége már részben saját intézkedéseinek volt köszönhető.

Így kiderült, hogy a 2010-es költségvetésben eredendően éppen akkora, a GDP fél százalékának megfelelő feszültség volt, amelyet a Bajnai-kormány az átadás-átvétel során jelzett. Ezek a körülmények tehát messze nem indokolták azt a gazdaságpolitikai kapkodást, amely az elmúlt nyolc hónapban folyt, s amelynek hátrányos növekedési hatásait és tartós pénzügyi egyensúlyhiányt eredményező elemeit még hosszú évekig szenvedni fogja az ország.

Sajnálatos újra és újra látni, hogy a kormányzati gazdaságpolitika még mindig nem a fenntartható pálya kijelölésében, hanem a számok manipulálásában fitogtatja erejét. Az elmúlt évre nézve javasolt intézkedések alig több mint 100 milliárdot elérő egyenlegjavulást kellett hogy biztosítsanak, ekkora volt az ismert kockázat a nyár elején. Erre elegendő lehetett volna a Munkaerőpiaci Alapnál, a gyógyszerkiadásoknál és néhány más hasonló területen mutatkozó megtakarítási lehetőségeket kimunkálni.

Az idei korrekciós igény azonban az egykulcsos adó bevezetésének következtében nagyságrendileg 600 milliárdra nőtt, ez tehát már nyilvánvalóan az új kormány intézkedéseinek a következménye. Az a körülmény, hogy ezt a 600 milliárdos megtakarítást a jelenlegi kormány eredetileg ugyanazokból a tételekből próbálta volna összegereblyézni, amelyek a tavalyi korrekciót biztosították volna, semmilyen módon nem támasztja alá, hogy tavaly is ekkora lett volna a szükséges kiigazítás. Már csak azért sem, mert ezekből a tételekből a GDP fél százalékának megfelelő megtakarítás talán összejöhet, de az hiú ábránd, hogy alkalmas lenne tartós, 600 milliárdos kiadáscsökkentés elérésére. Ez is lehet az oka annak, hogy az előzetes hírek szerint a kormány a februárra ígért szerkezeti átalakítások helyett jelentős arányban újra az adóemelések eszközéhez tervez nyúlni. A kiszivárgó intézkedések némelyike ráadásul aggasztóan rossz szerkezetű és hatású lehet mind a növekedésre, mind a foglalkoztatásra.

A szerző a PortfoLion Zrt. elnök-vezérigazgatója

A kiszivárgott intézkedések kritikája itt:
oszkopeter.blog.vg.hu