Török csatlakozás - Végtelen történet

Nem mintha ebben bármi meglepő lett volna: a francia államfő a török csatlakozás legharcosabb ellenfeleként ismert az unióban, így az sem valószínű, hogy a tárgyalóasztal másik felénél helyet foglaló Abdullah Gül török elnök másra számított volna. Nem is szólva arról, hogy Ankara – miközben időről időre jelzi, a tagság milyen fontos a 73 milliós ország számára – nem sokat tesz a csatlakozás elé állított feltételek teljesítése érdekében.

Szokatlan azonban ez a nyíltan provokatív hangnem, amely nemcsak a fentebb idézett kiszólást, hanem gyakorlatilag az egész villámlátogatást jellemezte. A G20 elnökeként kötelező francia államfői vizit mellesleg az első volt 1992 óta, vagyis Sarkozy nyílt ellenségeskedése előtt sem lehetett minden rendben a két ország között. Sarkozy világossá tette azt is, az arab világban terjedő forradalmi láz ezen mit sem változtat, Törökország még mindig teljesen más kategóriába tartozik.

A gond persze nem is az, hogy Sarkozy nem túl diplomatikusan rázza le a török diplomáciát, hanem hogy az EU ehhez képest még mindig csak szemlesütve tárgyalgat Ankarával, azzal hitegetve a jórészt muzulmán nagyhatalmat, előbb-utóbb majd lesz valami. Ha igaz, hogy a vonalak a végtelenben találkoznak, ez is igaz lehet.