A Széll Kálmán-terv egyelőre csak megszorítás

Miközben az euróövezet belső perifériáján újabb ország, ezúttal Portugália kénytelen szembesülni fiskális pozíciójának egyre kritikusabb pénzpiaci megítélésével, addig az Európai Unió külső és belső perifériáján levő országok helyzete egyértelműen javuló kilátásokra utal.

A közép-európai új EU-tagországok közül hosszú időn keresztül Lettország tűnt a legsérülékenyebbnek, ahol a belső fogyasztás zabolátlan növekedése még viszonylag fegyelmezett költségvetési politika mellett is fenntarthatatlan külső egyensúlyhiányhoz vezetett. Az elmúlt két év során azonban – mindenekelőtt a drasztikus mértékű bér- és nyugdíjcsökkentésekkel – sikerült úrrá lenni az egyensúlyi problémákon. Mára a középső balti állam – Észtországhoz és Litvániához hasonlóan – kilábalt a recesszióból, és az idén már 4 százalék körüli GDP-növekedéssel számolhat, ami a lett hosszú lejáratú devizaadósság kedvezőbb hitelminősítését is maga után vonta.

Ha lehet, a globális pénzügyi válság európai elmélyülése óta még Lettországénál is súlyosabbnak tűnt Szerbia helyzete: déli szomszédunknak külső versenyképességi és fiskális problémái mellett rendkívül súlyos politikai örökségével is meg kell küzdenie. Az elmúlt két évben ugyanakkor Szerbiának is sikerült a viszonylagos stabilizáció, és a pozitív növekedési kilátások mellett mind a költségvetési pozíció, mind a gazdaság külső egyensúlyi helyzete egyértelműen javul. Úgy tűnik tehát, hogy azok a gazdaságpolitikai erőfeszítések, illetve az ezekhez kapcsolódó súlyos lakossági áldozatvállalások, amelyek az Európai Unió belső és külső perifériáján lezajlottak az elmúlt két évben, lassan megtérülnek. Erre a régió különösen sebezhető, kis, nyitott gazdaságainak égető szüksége volt és van, és elnézve az eurózóna peremországainak elhúzódó adósságválságát, ez a közeljövőben sem lesz másképp.

Ebben a kontextusban érdemes tehát szemlélnünk a régóta várt stabilizációs programot, a Széll Kálmán-tervet. A stabilizációs csomag alapvetően egy klasszikus kiigazítási program jellemzőit mutatja, és arra utal, hogy bár retorikájában a kormányzat nem feltétlenül idegenkedik a pénz- és tőkepiaci szereplőkkel történő konfrontációtól, a most meghirdetett kiigazítási terv nagyjából összhangban van a pénzpiaci elvárásokkal. Annyiban legalábbis mindenképp, hogy a kormányzat ismételten haladékot kapott: az államadósság csökkentésére való törekvést a pénzpiac viszonylag jól fogadta, a deviza- és az állampapír-piaci fejlemények egyaránt stabilizálódtak.

A Széll Kálmán-terv részleteit ugyanakkor egyelőre csak az elvonások tekintetében ismerjük – a beígért strukturális átalakítások lényegéről egyelőre szinte semmit sem tudunk. Minthogy Magyarország külső forrásbevonási szükséglete átmenetileg jelentősen mérséklődik, a nemzetközi pénzpiac türelme még néhány hónapig valószínűleg kitart.

Nyár elejére viszont megkerülhetetlen lesz, hogy az államadósság-csökkentés mellett a terv másik centrális elemét képező foglalkoztatáspolitikai koncepciót is részleteiben megismerhessék a finanszírozók és a nemzetközi intézmények, valamint – cseppet sem mellékesen – a belföldi gazdasági szereplők is, akik immár ötödik éve jövedelmi, illetve fogyasztási lehetőségeik folyamatos szűkülésével szembesülnek. Éppen emiatt különösen fontos, hogy az állampolgárok ne úgy észleljék a közkiadások racionalizálását, hogy drágábban, ugyanakkor kisebb volumenben és/vagy rosszabb minőségben lesznek számukra elérhetők a különböző egészségügyi, közösségi közlekedési és oktatási közszolgáltatások, hanem rövid időn belül a minőség egyértelmű javulását is érzékeljék. Különben a szép tervek ezúttal nem a külső megítélés, hanem az érdekeltek belső ellenállása miatt bukhatnak el.