„Az egyeztetés különösen fájdalmas lesz”

– Tudják már, mikor teszik közzé a bizottsági javaslatot?

– A jelenlegi tervek szerint június 29-én. Ezzel még nem szabadul meg teljesen a magyar féléves elnökség a költségvetési ügyektől, mivel áprilisban készülünk közzétenni a 2012-re vonatkozó büdzsétervezetünket. És persze akármennyire is azon leszünk, hogy kettéválasszuk a két ügyet, sok tagállam számára az éves EU-költségvetés vitája egyúttal a többéves pénzügyi keret körüli alkudozás kezdetét is jelenti – amelyben kemény tárgyalási pozíciókkal szembesülünk majd. Főként, hogy növekvő mértékű büdzsét akarunk 2012-re javasolni. Mert ez tükrözi a realitásokat.

– A nettó befizető öt ország decemberi, a költségvetés csökkentését szorgalmazó levele nem éppen ehhez szolgál alapul.

– Élni fogunk kezdeményezési jogunkkal, és bárhogy is igyekeznek hatni ránk, a saját szuverén elképzelésünket terjesztjük be. Amely figyelembe veszi majd a gazdasági helyzetet, tekintettel lesz az „ötök” véleményére is, de azt sem hagyja figyelmen kívül, hogy az uniónak új feladatai is vannak a külügyi szolgálattól a katasztrófákra adandó válaszokig. De mondhatnék olyan, biztonságot érintő ügyeket is, mint például a bevándorlás. Alaphelyzetben az állam dolga, hogy ezekkel foglalkozzon – és persze akkor költ is rájuk. E témák közül azonban időközben egyre több minden EU-szintre került, hát pénzt is kell rakni mellé.

– A leendő többéves pénzügyi keret kapcsán valamennyi fontosabb érintett megtette első tétjeit. A kohéziós politika eddigi kedvezményezettjei „minimum annyit” kérnek 2013 után is, mint most. A közös agrárpolitika (kap) esetében az agrárminiszterek tanácsa jó eséllyel napokon belül hasonló álláspontra jut. Utaltunk már a nettó befizetők korlátozást szorgalmazó ultimátumára. Ön hol lát ezek mellett mozgásteret a kreatív tervezéshez?

– A tagországok többnyire a hagyományos politikák mellett állnak ki. A mi dolgunk, hogy teret nyissunk az innovatív, versenyképes Európát segítő lépéseknek vagy például a klímaváltozás elleni erőfeszítéseknek. Más kérdés, hogy az említett konzervatív környezet evolúcióra s nem revolúcióra késztet inkább.

– Mondana példát?

– A közös agrárpolitikában a közvetlen támogatásoknál ma még nagyon eltérők a ráták. Lettországban például 95 euró az egy hektárra jutó támogatás akkor, amikor Belgiumban 460. Ez nyilván nem maradhat így. A forradalmi az lenne, ha egyik napról a másikra egyetlen kulcsot akarnánk bevezetni valamennyi tagállamra. Ehelyett mi fokozatos konvergenciára készülünk.

– Miért csak fokozatosra? Végül is az „újak” már sok éve EU-tagok.

– Mert az előállítási és a megélhetési költségek még mindig nagyon különbözők. Ez olyan adottság, amelynek óhatatlanul meg kell jelennie a gazdák közvetlen támogatásában is. És persze azt is látni kell, hogy ha a forradalmi léptékű átalakítást választjuk, ezzel sok helyen felére csökkenne a támogatás, ami politikailag szintén nem elfogadható.

– 2005-ben a nettó befizetők azzal a feltétellel fogadták el a 2007–13 közötti pénzügyi keretet, hogy az újabb többéves büdzsében most már tényleg radikálisan leépítik majd a kap finanszírozását. Ez a törekvés nyilván ma is megvan.

– Egészen biztosan. De a büdzséviták egyik visszatérő jellemzője, hogy miközben a közös agrárpolitikát egyesek leépítenék, mások óriási lobbierővel védelmezik. És végül mindig felülkerekedik a politikai belátás. Németországban például a mezőgazdaság súlya relatíve csekély – a GDP-nek jó ha egy százalékát teszi ki –, de foglalkoztatásban az élelmiszeriparral együtt már a munkahelyek 10 százalékát adja, ami már megfontolásra késztet. Sokatmondó, hogy amikor a tagországokat járom, a nemzeti parlamenti képviselők szinte mindenütt a kap jövőjéről kérdeznek.

– A lehetséges kurtítások másik potenciális jelöltje a kohéziós politika.

– Létezik megosztottság azok között, akik a kohéziós politikában a közösségi fejlődés motorját látják, illetve akik csupán az elmaradottak felzárkóztatását segítő jótékonykodásnak tekintik. Részemről Barroso elnökhöz és Hahn kohéziós politikai biztoshoz hasonlóan úgy vélem, a közösségi fejlesztések erőteljes eszközéről van szó. Amelynek persze megvan a felzárkóztatási szerepe is, a kelet- és közép-európai tagállamok infrastruktúra-fejlesztésében jól látszik ez. De meg kell tudnunk védeni e politika európai jellegét is. Amelybe éppen úgy beletartozik az eddigi támogatásokból kinövő korábbi kedvezményezettek érdekeltségének a megőrzése, mint a forráshasznosítási struktúra többszintűségének a finomítása, nagyobb teret engedve a régiók számára. A politika egésze persze költséges. Ezért is készülünk arra is, hogy a meglévő eszközök további „európai módszerekkel” egészüljenek ki. Amellyel további uniós szereplők – mint az Európai Beruházási Bank – aktívabb bevonására gondolok. De ilyen lehet a magántőke mozgósítását célzó leendő projektalapú európai kötvények kibocsátása is.

– Amikor minden eddigi terület mellett vannak a megvédésükre szolgáló érvek, új feladatok is keletkeztek, miközben a nettó befizetők még az eddigi kiadásokból is visszavennének, akkor valahol valaminek veszítenie is kell! Mi lehet ez?

– A vesztesek általában onnan kerülnek ki, ahol nem nemzeti szinten folyósított alapok finanszírozásáról van szó. Ilyen például a közlekedésben a nagy európai folyosók ügye. A TEN-T alapra eredetileg 23 milliárd eurót akartak szánni, aztán a végén nyolcmilliárdot kapott. Ez is egy lecke: amikor javaslatot teszünk, be kell kalkulálni a tárgyalások dinamizmusát is.

– Vannak olyan félelmek, hogy éppen a tárgyalások dinamizmusát előnytelenül terheli majd az Európai Parlament bevonása az alkudozásba. Ön nem tart bonyodalmaktól?

– Az EP közösségi intézmény, amelynek megvan a szerepe egy növekvő mértékben kormányközi logikát követő európai integrációban. Életben tart EU-szintű szempontokat. Különösen érzékeny például az imént említett – nem nemzeti szinten allokált – alapok sorsára: 2005-ben a parlamentnek volt köszönhető, hogy végül jelentősen sikerült megnövelni a tagországok által először megvágott képzési programok, például az Erasmus büdzséjét.

– Igen, de az EP esetében elburjánzani látszik az ügyek összekapcsolásának tendenciája. Nem tart attól, hogy az éves költségvetés esetében megnövelt hatáskörét az EP arra próbálja használni, hogy nagyobb mértékben hasson a többéves pénzügyi keret vitáira?

– Ennek már jelét adták, amikor tavaly több hétre túszul ejtették a 2011. évi közösségi büdzsét, hogy növelhessék a testület politikai befolyását. De én látom az érme másik oldalát is: hogy ugyanis valakinek mégiscsak meg kell tudni védeni az európai érdekeket is a kizárólagosan nemzetállami törekvések útvesztőjében. Persze nem olyan áron, hogy ehhez az éves közösségi büdzsét túszul ejtik. A közvélemény ugyanis nem látja a politikai alkuk tétjeit, csupán az uniós intézmények tehetetlenségét.

– Sokak szerint a legtöbb vitát a közösségi bevételek reformja váltja majd ki. Itt mire számít?

– Az az érdekünk, hogy a kérdést annyira megnyissuk, amennyire lehetséges. Ma a közösségi büdzsé 76 százalékát a közvetlen tagállami befizetésből finanszírozzák, ez nem tükrözi sem az „alapító atyák” szándékait, sem az alapszerződés szellemét. Képesnek kell lennünk legalább megvitatni alternatív megoldásokat. Mindehhez részünkről hat „jelöltünk” is van a bevételi oldal diverzifikálására.

– Elképzelhetőnek tartja, hogy a nem közvetlenül tagállami hányad jelentős mértékben bővülhet?

– Reálisan nézve a helyzetet, nem. De akkor, amikor mindenütt a nemzetgazdasági megszorítások a dominánsak, tehát a befizetési hajlandóság is csökken, hasznos lehet olyan kiegészítő tételeket intézményesíteni, amelyek kitölthetik a finanszírozási réseket. Mint amilyen például az időnként emlegetett (pénzügyi) tranzakciós adó lehetne.

– Összességében miben látja a következő pénzügyikeret-vita legnagyobb nehézségét?

– Abban, miként adjuk el a holland és német adófizetőknek, hogy érdemes az európai büdzsére költeni. Az eurózóna-országok adófizetői szemében a közösségi szintű befizetés jelenleg az eladósodott tagállamok megsegítését szolgáló alapok feltöltését jelenti, ami országonként sokmilliárdos teher. Sokakban felmerül a kérdés: nem volt elég ennyi, most egy másik európai kasszát is nemzeti befizetésekkel akarnak feltölteni? Meg kell értetni az emberekkel az európai projekt és az európai büdzsé hozzáadott értékét. Meg kell értetni, mi a költsége, ha nincs EU. És hogy a közösségi büdzsé nem Brüsszelé. Alig 5 százalékot tesz ki az intézményi kiadások része, minden egyéb projektek formájában visszakerül a tagországokhoz. Az egész pedig összességében sem éri el a közkiadások 2 százalékát.

1974: A Gdanski Egyetemen végzett közgazdászként

1980 után a Szolidaritás gazdasági tanácsadója

1991–93: Lengyelország privatizációs minisztere

2001–04: a szejm európai ügyek bizottságának alelnöke

2004–09: a Polgári Platform képviseletében az EP képviselője, a parlament költségvetési bizottságának elnöke, majd alelnöke

1974: A Gdanski Egyetemen végzett közgazdászként

1980 után a Szolidaritás gazdasági tanácsadója

1991–93: Lengyelország privatizációs minisztere

2001–04: a szejm európai ügyek bizottságának alelnöke

2004–09: a Polgári Platform képviseletében az EP képviselője, a parlament költségvetési bizottságának elnöke, majd alelnöke -->