Nem csak elvenni, adni is - Ennyien még sosem éltek segélyből

A probléma makacs és mindenképp orvoslást kíván: a foglalkoztatottság alacsony szintje és az állam szociális kiadásainak mértéke – más szerkezeti okokkal együtt – az ország előrelépésének akadálya. A megújult közfoglalkoztatási rendszer olyan feltételei, mint a közmunkában, képzésben való részvétel vagy a „rendben tartott lakókörnyezet” elvárása, sok vitát kiváltó koncepció, ám lehet érvelni a mellett, hogy aki segítséget vár a közösségtől, annak valamit nyújtania is kell ezért. A szándékok között szerepel a segélyek és a munkabér közötti különbség növelése és az álláskeresési járadék folyósításának kilencről három hónapra csökkentése.

A jegyzethez tartozó cikk itt olvasható!

Az adminisztratív eszközök azonban önmagukban nem tűnnek elegendőnek. Az elmúlt egy évben – kilengésekkel bár, de – csökkent az álláskeresési járadékban részesülők száma, valószínűsíthető, hogy egy részük átkerült a másik kalapba: a segélyesek körébe. Nekik tehát kilenchavi ellátás sem volt elegendő, hogy munkát találjanak. Ha mindez a jövőben három hónapig jár csak, kevesebb munkanélküli, ám a mostaninál is jóval több segélyből élő lesz.

A válságból csak nehezen kilábaló magyar gazdaság láthatólag nem kínál elegendő munkalehetőséget, az érintettek pedig – számtalan felmérés szerint – sokszor a legképzetlenebbek közül kerülnek ki. Az Új Széchenyi-terv révén elérhető pályázatok nagyban támogatják ugyan a munkahelyteremtést, ám a leszakadók képzése nélkül mindez kihasználatlan marad. A kényszer szülte adminisztratív eszközök után a gazdasági fellendülés és egy valóban hatékony képzési rendszer kialakítása sem késhet sokat. Az előbbi erősen függ a világgazdaság alakulásától, utóbbiért sokat tehet a kormány.